¹A te szenteidnek pedig nagy világosságuk volt, és azok szavát hallották ugyan, de ábrázatukat nem látták; és mivel ők nem szenvedték ugyanazokat, magasztalának téged.

²És kik azelőtt bántattak vala, mivel most nem bántattak, hálát adának, és hogy a különválás meglegyen, azt kérték ajándékul.

³Azért az égő tűzoszlop volt vezérök a nem ismert úton; és ártalom nélküli napot adtál a jó költözéshez.

⁴De amazok bizonyára méltók voltak a világosságtól megfosztatni, és a sötétség börtönét szenvedni, mert elzárva tartották fiaidat, kik által a törvénynek enyészhetlen világossága kezdetett e világnak adatni.

⁵Mikor az igazak gyermekeit megölni szándékoztak, egy kitett, és az ő vesztökre megszabadított fiú által fiaik sokaságát elvetted, és mind együtt elvesztetted őket a hatalmas vízben.

⁶Ez az éj eleve kijelentetett atyáinknak, hogy bizonynyal tudván, minő eskünek hittek, csendesebb szívvel legyenek.

⁷Azért vétetett jó néven a te népedtől az igaznak ugyan megszabadúlása, a gonoszoknak pedig veszedelme.

⁸Mert a mi által büntetted az ellenszegűlőket, az által szólítván magadhoz minket, fölmagasztaltál.

⁹Mert a jók igaz fiai titkon áldoztak, és az igazság törvényét egyenlő akarattal elrendelték, hogy mint igazak, mind a jókat mind a roszakat hasonlóképen fogadják, immár az atyák dicséreteit énekelvén.

¹⁰Ellenben zajongott az ellenség szörnyű szózata, és a gyermekek siratóinak keserves jajgatása hallatszott;

¹¹mert egyenlő büntetéssel gyötörtetett a szolga urával, és a közember hasonlót szenvede a királylyal.

¹²Tehát egyetemben mindnyájoknak egyféle halállal kimúlt számtalan halottaik valának; úgy hogy az élők nem voltak elégségesek az eltemetésre, mivel a nép nemesebb része egy szempillantásban írtatott ki.

¹³Kik semminek sem hittek a varázslások miatt; hanem midőn az elsőszülöttek végveszte lőn, akkor vallák meg, hogy ez Isten népe.

¹⁴Mert mikor a csendes hallgatagság mindent elfoglalt, és az éj járásában félúton volt,

¹⁵a te mindenható igéd mennyből a királyi székből, mint kemény harczos a veszedelem földének közepére leszökkent.

¹⁶Éles kard hordozván a te kétségtelen parancsodat, és fölemelkedvén, mindent megtölte halállal, és a földön állván, fölért egészen az égig.

¹⁷Akkor hirtelen gonosz álomlátások háboríták meg őket, és véletlen félelem szálla rájok.

¹⁸Némelyik másutt elvettetvén holtelevenen, miért hal meg, kijelenté halála okát;

¹⁹mert a látomások, melyek őket megháborították, ezeket előre megjelenték, hogy ne veszszenek el, nemtudva, miért szenvedik a nyomorúságokat.

²⁰Akkor ugyan az igazakat is illeté a halál kisértete, és a sokaságnál zendűlés lett a pusztában, de nem tartott sokáig a te haragod;

²¹mert a feddhetlen ember sietett a népért könyörögni; eléhozván szolgálatának paizsát, az imádságot, és a jóillatszer által való könyörgést elküldvén, ellene állott a haragnak, és véget vetett a veszedelemnek, megmutatván, hogy ő a te szolgád.

²²Meggyőzé pedig a zajongókat, nem a test erejével, sem a fegyver hatalmával, hanem azt, ki őt bántotta vala, az igével hajtotta meg, az atyáknak tett esküvéseket és szövetséget emlegetvén.

²³Mert a mint immár rakásonkint hullottak egymásra a halottak, közéjök állott, és megtöré a haragot, és elvágta az élőkhöz vivő utat.

²⁴Mert a bokáig érő köntösön, mely rajta volt, az egész föld kereksége vala, az atyák nagy dolgai a négy sor köveken bevésve, és a te dicsőséged az ő fejkoronáján bemetszve.

²⁵Ezeknek engedett a pusztító, és ezektől megfélemlék; mert a haragnak csupán kisértése is elégséges vala.