¹Nagyok, Uram, a te itéleteid, és kimondhatlanok a te igéid; azért tévelygettek a tanúlatlan lelkek;

²mert midőn elhitették magokkal a gonoszok, hogy a szent népen uralkodhatnak, a sötétségnek és hosszú éjszakának köteleivel megkötöztetvén, házaikba rekesztve, mint az örök gondviselés száműzöttei hevertek.

³És midőn azt vélték, hogy a titkos bűnökben elrejteztek a feledékenység homályos leple alatt, elszélesztettek, rettentő félelemmel és nagy csodálkozással fölháborittatván.

⁴Mert a félelemtől a barlang sem őrzé meg őket, melyben valának, mivel a rájok szálló zörgés megháboritá őket, és szomorú alakok jelenvén meg előttök, félelmet szereztek nekik.

⁵A tűznek semmi ereje sem adhatott nekik világosságot, és a csillagok fénylő lángjai sem világosíthatták meg azt a szomorú éjszakát.

⁶Azalatt tűz jelent meg nekik, hirtelen és félelmes, és a nem látott alaknak félelmétől megrettenve, gonoszabbnak vélték, a mit láttak.

⁷És az ördöngős mesterséghez ragaszkodók csúffá lettek, és a dicsekvő bölcseség gyalázatosan megfenyíttetett.

⁸Mert kik azt igérték, hogy a félelmet és ijedelmeket eltávoztatják a bágyadt lélektől, eltelve nevetséges félelemmel, elbágyadtak.

⁹És habár a szörnyek közől őket semmi sem rettenté, mindazáltal a vadállatok átmenésétől és a kigyók sziszegésétől megborzadva, majd elvesztek a remegésben, és a levegőbe sem akartak tekinteni, mit pedig teljességgel senki sem kerűlhet el.

¹⁰Mert mivel félénk a gonoszság, bizonyságot teszen, hogy kárhoztatásra méltó; és mindenkor kegyetlen dolgokat vár a fölháborodott lelkiismeret.

¹¹Mert semmi egyéb a félelem, mint elárúlása a tehetetlenség érzetének;

¹²és minél kisebb belűl a reménység, annál nagyobbnak tartja a nem ismert okot, melyből gyötrelme ered.

¹³Azok pedig, kik ama bizonynyal elszenvedhetlen s az alsó és legmélyebb pokolból származó éjszakán, ugyanazon álmot aludták,

¹⁴majd a csodaszörnyektől való félelemmel gyötörtettek, majd lelkök ájúlásával elhalának; mert hirtelen és reménytelen félelem szállott vala rájok.

¹⁵Továbbá, ha valaki közőlök elesett, mintha tömlöczbe záratva őríztetett volna, vas nélkül is.

¹⁶Ha valamely földművelő, vagy pásztor, vagy mezei munkás véletlen kinn szorúlt, eltávolíthatlan szükséget szenvedett,

¹⁷mert mindnyájan a sötétségnek azon egy lánczával voltak megkötözve. A zúgó szél vagy a fák sürű ágai közt a madarak gyönyörűséges hangja, vagy a zuhatag ereje,

¹⁸vagy a leomló kősziklák hatalmas dörgése, vagy a játszadozó állatok látatlan futása, vagy az ordító vadak hatalmas szava, vagy a legmagasabb hegyekről zengő viszhang – elcsüggesztették őket félelemmel.

¹⁹Az egész föld kereksége tündöklő fényességgel volt megvilágítva, és dolgaiban senki sem gátoltatott;

²⁰csak azokra vettetett a súlyos éjszaka, a rájok következő sötétség képe; és ők magoknak nagyobb terhökre voltak a sötétségnél.