¹Más ismét hajóra kelni szándékozván, és a bősz hullámokon elindúlván, az őt hordozó fánál romlandóbb fát hí segítségűl.

²Ezt a nyereségvágy gondolta ki, és a művész az ő bölcseségével építette,

³de a te gondviselésed kormányozza azt, Atyám! mivel a tengeren is utat nyitottál, és a habok közt igen erős ösvényt,

⁴megmutatván, hogy hatalmas vagy mindenből kiszabadítani, haszintén valaki ahhozértés nélkül megy is a tengerre.

⁵De hogy ne legyenek hiábavalók a te bölcseséged alkotmányai: azért egy kicsiny fára is rábízzák az emberek lelköket, és a tengeren hajón átkelvén megszabadúlnak.

⁶Sőt régenten is, midőn a kevély óriások elvesztek, a földkerekség reménye egy hajóhoz folyamodván, mely kezed által kormányoztatott, a szaporodás ivadékát e világnak fentartotta.

⁷Azért áldott a fa, mely által van az igazság.

⁸A kézzel csinált bálvány pedig maga is átkozott, és a ki csinálta is; ez, mivel csinálta; az pedig, mert romlandó lévén, Istennek neveztetett.

⁹Egyenlőképen gyűlöli Isten az istentelent és annak istentelenségét,

¹⁰és a csinálmány csinálójával fog szenvedni kínokat.

¹¹Annakokáért a pogányok bálványaira sem lesz tekintet, mert Isten teremtményeiből gyűlölség tárgyaivá lettek, az emberek lelkeinek kisértetűl, és tőrűl az esztelenek lábainak;

¹²mert a bálványok kigondolása a paráznaság kezdete, és azok föltalálása az élet romlása.

¹³Nem is voltak azok eleitől, sem örökké nem lesznek.

¹⁴Az emberek hiábavalósága által jött ez a föld kerekségére, és azért hamar végök is leszen.

¹⁵Keserves sirással bánkódván az atya, hirtelen elragadott fia képét csináltatá magának, és azt, ki egykor mint ember meghalt, most mint Istent kezdé tisztelni, és szolgái között szertartásokat és áldozatokat rendelt.

¹⁶Azután időjártával erőt vévén a hamis szokás, e tévely törvény gyanánt megtartatott, és a fejedelmek parancsából tiszteltettek a faragványok.

¹⁷És azokat, kiket személyesen az emberek nem tisztelhettek, azért, hogy távol voltak, azok ábrázolata messzünnen elhozatván, a királynak, kit tisztelni akartak, látható képét csinálták, ugy hogy a távollevőt oly készséggel tisztelték, mint a jelenvalót.

¹⁸Nevelte pedig ezek tiszteletét a tudatlanoknál a müvésznek fölötte nagy készsége.

¹⁹Mert ez kedveskedni akarván amannak, ki őt megfogadta volt, azon munkálkodott mesterségével, hogy a hasonlatosságot minél jobban kifejezze.

²⁰Az emberek sokasága pedig elcsábíttatván az alkotmány szépsége által, azt, ki előbb úgy tiszteltetett, mint ember, most istennek tartották.

²¹És ez volt az emberek életében a csalódás: hogy vagy az indulatnak, vagy a királyoknak szolgálván az emberek, a közölhetlen nevet a köveknek és fáknak adták.

²²És nem volt elég, hogy az Isten felőli tudományban tévelyegtek, hanem a tudatlanság nagy tusájában élvén, az ily sok és nagy roszat még békeségnek nevezik.

²³Mert vagy tulajdon fiaikat áldozván fel, vagy más titkos áldozatokat tévén, vagy balgasággal teljes vigyázásokat tartván,

²⁴már sem éltöket, sem menyekzőjöket tisztán nem őrzik, hanem egyik a másikat irigységből megöli, vagy házasságtöréssel megszomoritja;

²⁵minden összekeveredik nálok: vér, gyilkosság, lopás és csalárdság, megvesztegetés és hűtlenség, háborgás és hamis esküvés, a jámborok háborítása,

²⁶az Istenről elfeledkezés, a lelkek megfertőztetése, a nemzés elváltoztatása, a házasságok állhatatlansága, rendetlenség, paráznaság és szemtelenség.

²⁷Mert az utálatos bálványok tisztelete minden gonosznak oka, kezdete és vége.

²⁸Vagy eszelősködnek, midőn vigadnak, vagy bizonyára hamisakat jövendölnek, vagy gonoszúl élnek, vagy hamar hamisan esküsznek.

²⁹Mert midőn a bálványokban bíznak, melyek lélektelenek, gonoszúl esküdve sem vélik, hogy ez ártson nekik.

³⁰Annálfogva mind a kettőért méltán fognak bűnhödni, mert roszúl vélekedtek az Isten felől, a bálványokra figyelmezvén, és hamisan esküdtek, csalárdsággal megvetvén az igazságot.

³¹Mert nem azok ereje, kikre esküsznek, hanem a vétkezők büntetése éri mindig az igaztalanok törvényszegését.