¹És mondá Dávid: Véled-e, hogy van valaki, ki megmaradt Saul házából, hogy irgalmasságot cselekedjem vele Jonatásért?

²Vala pedig Saul házából egy Szíba nevű szolga, kit mikor a király magához hivott, mondá neki: Te vagy-e Szíba? És amaz felelé: Én vagyok szolgád.

³És mondá a király: Maradt-e valaki Saul házából, hogy az Isten irgalmasságát cselekedjem vele? És mondá Szíba a királynak: Jonatásnak van még egy bénalábú fia.

⁴Hol van? úgymond. És mondá Szíba a királynak: Ime Lodabárban van Ammiel fiának, Makírnak házában.

⁵Elkülde tehát Dávid király, és elhozatá őt Lodabárból, Ammiel fiának, Makírnak házából.

⁶Mikor pedig eljött Jonatásnak, Saul fiának fia, Mifibozet Dávidhoz, arczra borúla legmélyebb hódolattal. És mondá Dávid: Mifibozet! Ki felelé: Jelen vagyok szolgád.

⁷És mondá neki Dávid: Ne félj, mert irgalmasságot cselekedve cselekszem veled atyádért, Jonatásért, és visszaadom neked atyád, Saul minden földét, és te mindenkor asztalomnál egyél kenyeret.

⁸Ki leborúlván előtte, mondá: Ki vagyok én, szolgád, hogy hozzám hasonló holt ebre tekintettél?

⁹A király tehát szólítá Saul szolgáját, Szíbát, és mondá neki: Mindent, a mi Saulé volt, és az ő egész házát urad fiának adtam.

¹⁰Azért míveljed a földet neki te és fiaid és szolgáid, és vígy eledelt urad fiának, hogy tápláltassék; urad fia, Mifibozet pedig mindenkor asztalomnál egyék kenyeret. Vala pedig Szíbának tizenöt fia, és húsz szolgája.

¹¹És mondá Szíba a királynak: A mint megparancsoltad, uram királyom, szolgádnak, úgy cselekszik szolgád; és Mifibozet egyék asztalomnál, mint egy a király fiai közől.

¹²Vala pedig Mifibozetnek egy Míka nevű kis fia; és Szíba házának egész rokonsága Mifibozetnek szolgál vala.

¹³Mifibozet pedig Jerusalemben lakván, a király asztaláról eszik vala mindenkor; és mind a két lábára sánta vala.