¹Nikánor pedig megértvén, hogy Júdás Szamaria helységeiben van, elhatározá, hogy szombatnapon minden erejével megtámadja.

²De a zsidók, kik őt kényszerűségből követik vala, így szólának: Ne cselekedjél ily vadúl és kegyetlenűl, hanem tiszteld meg a szentelt napot, és tiszteld meg azt, ki mindeneket lát.

³Az a boldogtalan pedig kérdé: Ha vagyon-e hatalmas az égben, ki a szombatnapot parancsolta megtartatni?

⁴És amazok felelék: Vagyon az égben élő és hatalmas Úr, ki parancsolta a hetedik napot megtartatni.

⁵Ő pedig mondá: Én is hatalmas vagyok a földön, ki parancsolok fegyvert fogni, és a király dolgait végzeni. Mindazáltal nem teheté meg, hogy szándékát telesítse.

⁶Mert Nikánor igen nagy kevélységgel fölfuvalkodván, azt vélte, hogy teles diadalmat fog nyerni Júdáson;

⁷a Makkabeus pedig teljes reménységgel mindenkor abban bízott, hogy az Istentől nyer segítséget.

⁸És inté övéit, hogy ne féljenek a pogányok jövetelétől, hanem eszökben tartván az égből nyert segítséget, most is reményljenek, hogy a Mindenható győzelmet enged nekik.

⁹És szólván nekik a törvényből és prófétákból, emlékeztetvén a viadalokra is, melyeket azelőtt küzdöttek vala, serényebbekké tevé őket;

¹⁰és így fölbátorítván szivöket, megmutatá egyetemben a pogányok csalárdságát és esküszegését.

¹¹Ekképen mindeniket fölfegyverzé nem csak paizs és dárda erősségével, hanem hathatós szavakkal és intésekkel is, elbeszélvén hitelre méltó álmát, melylyel mindnyájokat megvidámítá.

¹²A látomás pedig ilyen vala: Oniás, ki főpap volt, a jó és kegyes férfiú, a tisztes tekintetű, szerény erkölcsű és ékes beszédű, ki gyermekségétől a jóságos cselekedeteket gyakorlotta vala, kezeit fölemelvén, imádkozott a zsidók egész népeért.

¹³Ezután más férfiú is jelent meg, élemedett ősz, csodálandó tekintélylyel és nagy dicsőséggel körülvéve.

¹⁴Ekkor elkezdvén Oniás, így szólott: Ez az atyafiaknak és Izrael népének szeretője, ez az, ki sokat imádkozik a népért és az egész szent városért, Jeremiás, az Isten prófétája.

¹⁵Jeremiás pedig kinyujtá jobbkezét, és ada Júdásnak egy aranyos kardot, mondván:

¹⁶Vedd e szent kardot, mint Isten ajándékát, melylyel az én népemnek, Izraelnek ellenségeit levered.

¹⁷Fölbuzdíttatván tehát Júdásnak ily hathatós beszédeivel, melyekkel fölindítható a bátorság, és az ifjak szíve megerősíthető, elvégezék, hogy megvívnak, és erősen harczolnak; hogy vitézség döntse el az ügyet, mivelhogy a szent város és a templom veszélyben forognak.

¹⁸Mert feleségeikért és fiaikért, atyjokfiaiért és rokonaikért kevésbbé aggódnának, hanem legnagyobb és első gondjok a templom szentségeért vala.

¹⁹De azok is, kik a városban voltak, nem kevésbbé aggódtak azokért, kik megütközendők valának.

²⁰És mikor már mindnyájan várák a döntő perczet, az ellenek jelentkezének, a sereg csatarendben, az elefántok és lovasok alkalmas helyekre állítva valának,

²¹a Makkabeus szemlélvén a sokaság jövetelét, a fegyverek különféle készületét és az elefántok dühösségét, kiterjesztvén kezeit az ég felé, a csodatevő Urat hivá segitségűl, ki nem a fegyverek hatalma, hanem saját tetszése szerint ad a méltóknak győzedelmet.

²²Könyörögvén pedig, ily módon szóla: Te, Uram! ki elküldötted angyalodat Ezekiásnak, Júda királyának idejében, és megöltél Szennakerib táborából száznyolczvanöt ezret,

²³most is, mennyeknek Ura! küldd el a te jó angyalodat elénk, a te hatalmas karod félelmével és rettentésével,

²⁴hogy féljenek, kik káromlással jőnek a te szent néped ellen. Igy imádkozék ő.

²⁵Nikánor pedig, és a kik vele valának, harsonákkal és énekekkel közeledének.

²⁶De Júdás és a kik vele valának, az Istent híván segítségűl, imádkozva ütközének meg.

²⁷Kézzel harczolának ugyan, de szivökkel az Úrhoz könyörögvén, levágának nem kevesebbet harminczötezernél, az Isten jelenlétén fölötte örvendezvén.

²⁸És mikor megszűntek, és örömmel visszatértek, láták, hogy Nikánor elesett fegyverzetében.

²⁹Fölkiáltván ezen és zajt ütvén, hazai nyelven áldák az Urat.

³⁰Parancsolá pedig Júdás, ki testtel lélekkel kész vala meghalni polgártársaiért, hogy Nikánor fejét és vállával együtt elvágott kezét Jerusalembe vigyék.

³¹A hová mikor megérkezett, összehíván nemzetbelieit és a papokat az oltárhoz, eléhíván azokat is, kik a várban valának,

³²megmutatá Nikánor fejét és az istentelen kezet, melyet a mindenható Isten szent háza ellen nagy dicsekvéssel kinyujtott.

³³Az istentelen Nikánornak elmetszett nyelvét is darabonként a madaraknak hagyá vettetni, a dühöngőnek kezét pedig a templom előtt felfüggesztetni.

³⁴Azért mindnyájan áldák az egek Urát, mondván: Áldott, ki az ő helyét fertőzetlenűl megtartotta.

³⁵Ezután felfüggeszté Nikánor fejét a vár fokán, hogy nyilvánvaló és bizonyos jeléűl legyen az Isten segítségének.

³⁶És mindnyájan egyakarattal elvégezék, hogy e napot ünneplés nélkül nem hagyják;

³⁷hanem ünnepet tartanak azon hónapnak, mely szíriai nyelven Ádárnak neveztetik, tizenharmadik napján, mely Mardokeus napját megelőzi.

³⁸Ez lévén Nikánor története, minthogy ezen időtől a zsidók bírák a várost, ezzel én is véget vetek a beszédnek.

³⁹Mely ha jó, mint a történelemhez illik, óhajtásomat elértem; ha pedig kevéssé sikerűlt, arról bocsánatot várok.

⁴⁰Mert valamint mindenkor bort inni, vagy mindenkor vizet, nem hasznos, ellenben azokkal felváltva élni, kellemes: úgy az olvasóknak is, ha mindenkor egyszerű a beszéd, nem leszen kedves. Itt legyen tehát vége!