¹Izraelnek Egyiptom földéről való kijövetele után harmadik hónapban, ugyanazon nap a Sinai pusztába jövének.

²Mert elindúlván Rafidimból, és a Sinai pusztáig jutván, tábort ütének azon helyen, és ott Izrael sátorokat vona föl a hegy átellenében.

³Mózes pedig fölméne Istenhez, és az Úr szólítá őt a hegyről, és mondá: Ezeket mondd Jákob házának, és hirdesd Izrael fiainak:

⁴Ti magatok láttátok, miket cselekedtem az egyiptomiakkal, mint hordoztalak titeket sasok szárnyain, és magamhoz fölvettelek.

⁵Ha tehát az én szavamra hallgattok, és szövetségemet megtartjátok, tulajdonommá lesztek nekem minden népek közől; mert az egész föld enyém.

⁶És ti nekem papi ország és szent nemzet lesztek. Ezek azon igék, melyeket mondani fogsz Izrael fiainak.

⁷Elméne Mózes, és egybehíván a nép véneit, eléadá mindazon beszédeket, melyeket az Úr parancsolt vala.

⁸És felelé az egész nép egyetemben: Mind megcselekeszszük, miket az Úr szólott. És mikor Mózes a nép beszédét megmondotta az Úrnak:

⁹mondá neki az Úr: Most majd hozzád jövök felhő homályában, hogy halljon engem a nép veled szólani, és neked mindenkor higyen. És Mózes megjelenté a nép beszédét az Úrnak.

¹⁰Ki mondá neki: Menj el a néphez, és szenteld meg őket ma és holnap, és mossák meg ruháikat.

¹¹És legyenek készen harmadnapra; mert harmadnapon az Úr leszáll az egész közönség előtt a Sinai hegyre.

¹²És korlátokat állíts a népnek köröskörűl, és mondd nekik: Vigyázzatok, hogy a hegyre föl ne menjetek, s annak határait se illessétek; minden, ki a hegyet illetendi, halállal hal meg.

¹³Kéz ne illesse őt, hanem kövekkel veressék agyon, vagy nyilakkal lövöldöztessék át; akár barom legyen, akár ember, ne éljen. Mikor a harsona megszólal, akkor menjenek föl a hegyre.

¹⁴És a hegyről leméne Mózes a néphez, és megszentelé azt. És miután megmosták ruháikat,

¹⁵mondá nekik: Legyetek készen harmadnapra, és feleségeitekhez ne közelítsetek.

¹⁶És mikor már eljött a harmadnap, és megviradott: ime mennydörgések kezdének hallatszani, és villámok csillámlani, és fölötte sürű felhő borítá a hegyet, és a harsona zengése egyre keményebben szól vala; és megfélemlék a táborban levő nép.

¹⁷És mikor Mózes kivezette őket Isten elé a tábor helyéről, megállának a hegy alatt.

¹⁸Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, azért, hogy az Úr tűzben szállott le arra, és füst méne föl abból, mint a kemenczéből; és rettenetes vala az egész hegy.

¹⁹És a harsona-szó lassan-lassan mindinkább növekedék, és tovább terjede. Mózes szól, és Isten felel vala néki.

²⁰És az Úr leszálla a Sinai hegyre, a hegynek tetejére, és fölhívá Mózest annak ormára. A hova midőn felment,

²¹mondá neki: Eredj le, és figyelmeztesd a népet, netalán át akarjon lépni a korlátokon, hogy az Urat láthassa, és közőlük nagy sokaság veszszen el.

²²A papok is, kik az Úrhoz járúltak, szenteltessenek meg, hogy meg ne ölje őket.

²³És mondá Mózes az Úrnak: A közönség nem jöhet föl a Sinai hegyre, mert te figyelmeztettél és megparancsoltad, mondván: Tégy korlátokat a hegy körűl, és szenteld meg azt.

²⁴Kinek mondá az Úr: Eredj, menj le; s azután jőj fel te és veled Áron; a papok pedig és a nép át ne lépjék a korlátokat, se föl ne jőjenek az Úrhoz, nehogy megölje őket.

²⁵És Mózes leméne a néphez, és mindent elbeszéle nekik.