1És mondá az Úr Mózesnek: Még egy csapást eresztek Fáraóra és Egyiptomra, és azután elbocsát titeket, és kényszerít elmenni.
2Mondd meg azért az egész népnek, hogy kérjen a férfiú barátjától, az asszony szomszédnéjától ezüst és arany edényeket.
3Az Úr pedig kedvessé teszi népét az egyiptomiak előtt. És Mózes is igen nagy ember vala Egyiptom földén Fáraó szolgái és az egész nép előtt.
4És mondá: Ezeket mondja az Úr: Éjfélkor Egyiptomba megyek;
5és meghal minden elsőszülött az egyiptomiak földén, Fáraó elsőszülöttétől, ki fejedelmi székében ül, a malomhajtó szolgálónak elsőszülöttéig; és a marhák minden első fajzása is.
6És nagy kiáltás lesz Egyiptom egész földén, minő azelőtt nem volt, azután sem leszen.
7Izrael minden fiainál pedig az eb sem mocczan meg az embertől a baromig: hogy tudjátok meg, mily csodálatosan különzi el az Úr az egyiptomiakat és Izraelt.
8És hozzám jőnek mindezen te szolgáid, és leborúlnak előttem, mondván: Költözzél ki te és az egész nép, mely alattad vagyon; s azután kiköltözünk.
9És kiméne Fáraótól nagy haraggal. Mondá pedig az Úr Mózesnek: Fáraó nem hallgat meg titeket, hogy sok jelek történjenek Egyiptom földén.
10Mózes pedig és Áron az itt megirott csodákat mind megcselekvék Fáraó előtt. De az Úr megkeményíté Fáraó szívét, s ez nem bocsátá el földéről Izrael fiait.