¹És mondá az Úr Mózesnek: Menj be Fáraóhoz, mert én keményítettem meg az ő szívét és szolgáiét, hogy ezen jeleimet cselekedjem rajta.

²és beszéld el fiaid és unokáid hallatára: hányszor törtem meg az egyiptomiakat, és csodáimat cselekedtem rajtok; és hogy tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr.

³Bemenének tehát Mózes és Áron Fáraóhoz, és mondák neki: Ezeket mondja a zsidók Ura Istene: Meddig vonakodol magadat előttem megalázni? Bocsásd el népemet, hogy áldozzék nekem.

⁴Ha pedig ellenkezel, és nem akarod azt elbocsátani: ime én holnap sáskát hozok határaidba,

⁵mely ellepje a föld színét, hogy abból semmi ki ne látszassék, és emészsze meg, mi a jégesőtől megmaradt; és rágja meg mind a fákat, melyek a földeken új növéseket hajtanak;

⁶és betöltik házaidat, és szolgáidéit és minden egyiptomiakéit, hogy annyit nem láttak atyáid és őseid, mióta e világra lettek a jelen napig. És elfordúla és kiméne Fáraótól.

⁷Fáraó szolgái pedig mondák: Meddig szenvedjük e botrányt? bocsásd el azon embereket, hadd áldozzanak Uroknak Istenöknek. Nem látod-e, hogy elvesz Egyiptom?

⁸És visszahivák Mózest és Áront Fáraóhoz; ki mondá nekik: Menjetek, áldozzatok Uratoknak Isteneteknek; s kik fognak el menni?

⁹Mondá Mózes: Kisdedeinkkel és véneinkkel fogunk elmenni, fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és csordáinkkal; mert az Urunk Istenünk ünnepe.

¹⁰És felelé Fáraó: Úgy legyen az Úr veletek, a mint elbocsátlak titeket és gyermekeiteket; ki kételkedjék még, hogy igen gonosz szándékban vagytok?

¹¹Nem lesz az úgy, hanem menjetek csupán férfiak, és áldozzatok az Úrnak; mert magatok is ezt kértétek. És azonnal kiűzetének Fáraó színe elől.

¹²Mondá pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet Egyiptom földére a sáska végett, hogy jőjön fel rája, és emészsze meg mind a füvet, mely a jégesőtől megmaradt.

¹³És kinyújtá Mózes a vesszőt Egyiptom földére, és az Úr égető szelet támaszta azon egész nap és éjjel; és megviradván, az égető szél fölemelé a sáskákat.

¹⁴Melyek feljövének egész Egyiptom földére, és leszállának az egyiptomiak minden határaira oly nagy számmal, mennyi azon idő előtt nem volt, azután sem leszen.

¹⁵És ellepék a föld egész színét, mindeneket elpusztítván. S így megemészteték a föld füve, és a mi gyümölcs csak a fákon volt, melyet a jégeső meghagyott vala; és semmi zöld nem marada meg a fákon és a földi növényeken egész Egyiptomban.

¹⁶Annakokáért Fáraó sietve hivá Mózest és Áront, és mondá nekik: Vétkeztem Uratok Istenetek ellen és ellenetek.

¹⁷De engedjétek még el bűnömet ezúttal is, és kérjétek Uratokat Isteneteket, hogy ezen halált vegye le rólam.

¹⁸És kimenvén Mózes Fáraó színe elől, könyörge az Úrnak.

¹⁹Ki napnyugatról igen erős szelet támaszta, és a sáskát elragadván, a vörös tengerbe veté; csak egy sem marada Egyiptom egész határában.

²⁰És megkeményíté az Úr Fáraó szívét, s ez el nem bocsátá Izrael fiait.

²¹Mondá pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az ég felé, és legyen olyan sürű sötétség Egyiptom földén, hogy megtapintathassék.

²²És Mózes kinyújtá kezét az ég felé, és iszonyú sötétség lőn Egyiptom egész földén három napig.

²³Senki sem látá a másikat, sem ki nem mozdúla a helyről, melyen volt; a hol pedig Izrael fiai laknak vala, világosság vala.

²⁴És Fáraó hivá Mózest és Áront, és mondá nekik: Menjetek, áldozzatok az Úrnak; csak juhaitok és csordáitok maradjanak itt, gyermekeitek elmehetnek veletek.

²⁵Mondá Mózes: Áldozatokat és égő áldozatokat is kell adnod nekünk, melyeket a mi Urunknak Istenünknek bemutassunk.

²⁶Minden nyájunk el fog jönni velünk, egy köröm sem marad el azokból, melyek a mi Urunk Istenünk tiszteletére szükségesek; kiváltképen mivel nem tudjuk, mit kelljen áldozni, mig azon helyre nem jutunk.

²⁷Megkeményíté pedig az Úr Fáraó szívét, s ez nem akará elbocsátani őket.

²⁸És mondá Fáraó Mózesnek: Távozzál el tőlem, és vigyázz, hogy többé orczámat ne lássad; mert a mely nap elém jösz, meghalsz.

²⁹Felelé Mózes: Úgy leszen, a mint szóltál, többé nem látom orczádat.