¹A százötvenegyedik esztendőben kimenvén Demeter, Szeleukus fia, Roma városából, kevesed magával egy tengermelléki városba jöve, és ott uralkodék.

²És lőn, hogy midőn bement őseinek királyi városába, a serege megfogá Antiokust, és Líziást, eléje hozandók őket.

³De megtudván a dolgot, mondá: Ne mutassátok nekem az ő orczájokat.

⁴És a sereg megölé őket. És Demeter az ő országa királyiszékébe üle.

⁵És gonosz, istentelen férfiak jövének Izraelből hozzája vezérökkel, Alcimussal, ki pap akar vala lenni.

⁶És a népet bevádolák a királynál, mondván: Elvesztette Júdás és az ő atyafisága minden barátidat, és minket elűzött földünkről.

⁷Most azért küldj egy embert, kinek hitelt adsz, hogy elmenvén, nézze meg mind a romlást, melyet cselekedett rajtunk és a király tartományain, és büntesse meg mind az ő barátit és azok segítőit.

⁸És a király az ő baráti közől Bakidest választá, ki a nagy folyóvizen túl uralkodék az országban, és híve vala a királynak. És elküldé őt,

⁹hogy nézze meg a romlást, melyet Júdás cselekedett; de az istentelen Alcimust is megerősíté a papságban, és megparancsolá neki, hogy álljon boszút Izrael fiain.

¹⁰És fölkelvén, nagy hadsereggel jövének Júda földére; és követeket küldvén, szólának Júdáshoz és az ő atyjafiaihoz békés igékkel álnokúl.

¹¹De azok nem hajtának az ő beszédeikre, mert láták, hogy hadsereggel jöttek.

¹²És egybegyűle Alcimushoz és Bakideshez az írástudók serege, követelni, a mi igazságos.

¹³És Izrael fiai között elsők valának az asszideusok, kik békeséget kérének tőlök;

¹⁴mert azt mondák: Áron ivadékából való papi ember jött, nem csal meg minket.

¹⁵És ő békés igékkel szóla hozzájok, és megesküvék nekik, mondván: Nem leszünk ártalomra nektek, sem barátitoknak.

¹⁶És hivének neki; ő pedig megfogván közőlük hatvan férfiút, megölé őket egy nap azon íge szerint, mely írva vagyon:

¹⁷A te szenteid testeit és azok vérét kiontották Jerusalem körűl, és nem volt, ki eltemesse.

¹⁸Ekkor félelem és rettegés szálla az egész népre, mert azt mondák: Nincs igazság és itélet bennök, mert megszegték a végzést és az esküt, melylyel megesküdtek.

¹⁹És elindítá Bakides a tábort Jerusalemtől, és Bethzekához szállítá; és elküldvén, sokat megfoga azok közől, kik tőle elszöktek vala; s némelyeket a nép közől is megöle, s egy nagy kútba hánya.

²⁰És a tartományt Alcimusra bízván, segítséget hagya vele az ő oltalmára. És Bakides visszaméne a királyhoz.

²¹Alcimus pedig igen törekszik vala az ő papifejedelemségeért.

²²És egybegyűlének hozzája mindnyájan a nép háborgatói, és elfoglalván Júda földét, nagy csapást tőnek Izraelben.

²³Látván Júdás mindazon roszat, melyet cselekedett Alcimus és a kik vele valának, Izrael fiain, sokkal többet, mint a pogányok.

²⁴Kiméne Judeának minden határaira és boszút álla a pártos férfiakon, és megszünének azontúl kirontani a tartományba.

²⁵Látván pedig Alcimus, hogy erőt vett Júdás és a kik vele valának, és észrevévén, hogy nem állhat meg előttök, visszatére a királyhoz, és sok vétekről vádolá őket.

²⁶És elküldé a király Nikánort, nemesebb fejedelmei egyikét, ki Izrael ellen gyűlölséget tart vala, és megparancsolá neki, hogy írtsa ki a népet.

²⁷És eljöve Nikánor Jerusalembe nagy hadsereggel, és elkülde Júdáshoz és az ő atyjafiaihoz békés igékkel csalárdúl,

²⁸mondván: Ne legyen harcz közöttem és közöttetek, kevés férfiúval jövök, hogy lássam orczáitokat békeségben.

²⁹És eljöve Júdáshoz, és békeségesen köszönték egymást; de a fegyveresek készen valának, hogy elragadják Júdást.

³⁰És tudtára lőn a dolog Júdásnak, hogy csalárdsággal jött hozzája; és megijede tőle, és többé nem akará látni az ő orczáját.

³¹Észrevévén Nikánor, hogy napfényre jött az ő szándéka, kiméne Júdás ellen harczra Kafarsalamához.

³²És elhulla Nikánor hadseregéből közel ötezer férfiú, és elfutának Dávid városába.

³³És e dolgok után fölméne Nikánor Sion hegyére. És kijövének a nép papjai közől köszönteni őt békeséggel, és megmutatni neki az égőáldozatokat, melyeket a királyért áldoztanak.

³⁴De kicsúfolván, megveté őket és megfertőzteté, és kevélyen szóla,

³⁵és megesküvék haragjában, mondván: Ha Júdás és az ő serege kezembe nem adatik, mihelyt békével visszatérek, fölgyujtom ezt a házat. És eltávozék nagy haraggal.

³⁶És bemenének a papok, és megállának az oltár és templom előtt, és sírván így szólának:

³⁷Uram! te választottad ezt a házat, hogy abban a te neved segítségűl hivassék, hogy imádság és könyörgés háza legyen a te népednek.

³⁸Állj boszút ez emberen és az ő hadseregén, hogy essenek el fegyver által; emlékezzél meg az ő káromlásaikról, és ne engedd nekik, hogy megmaradjanak.

³⁹És kiméne Nikánor Jerusalemből, és a tábort Betóronhoz szállítá; és eléje jöve a szíriai hadsereg.

⁴⁰Júdás pedig Adarzához szálla háromezer férfiúval; és imádkozék Júdás, mondván:

⁴¹Mivel a Szennakerib királytól küldöttek káromlottak téged, Uram! kiment az angyal és közőlük megölt száznyolczvanötezeret;

⁴²úgy rontsd meg ezt a hadsereget a mi szemünk előtt ma, tudják meg a többiek, hogy ő gonoszúl szólott a te szentélyedről; és itéld meg őt gonoszsága szerint.

⁴³És megütközének a hadseregek Ádár havának tizenharmadik napján; és megvereték Nikánor tábora, s ő maga először esék el a csatában.

⁴⁴Látván pedig az ő hadserege, hogy Nikánor elesett, elhányák fegyvereiket, és megfutamlának.

⁴⁵És kergeték őket egy napi járó földre, Adazertől a mint Gazarába jutnak, és jelűl harsonákat fúvának utánok.

⁴⁶És kimenének Judea minden faluiból köröskörűl, és ide s tova hányák őket, kik ismét beléjök ütközének; és elhullának mindnyájan a fegyver alatt, közőlük csak egy sem maradván meg.

⁴⁷És ragadományaikat zsákmányúl vevék, és levágák Nikánor fejét és jobb kezét, melyet kevélyen kinyujtott vala, és elhozván fölfüggeszték Jerusalem előtt.

⁴⁸És a nép igen örűle, és azt a napot nagy vigaságban tölték.

⁴⁹És rendelé (Júdás), hogy minden esztendőben megüljék azt a napot, Ádár havának tizenharmadik napját.

⁵⁰És megnyugovék Júda földe kevés ideig.