¹És Antiokus király eljárá a felső tartományokat és hallá, hogy Elimais városa Persiában igen nevezetes és bővelkedő ezüsttel és aranynyal,

²és hogy abban egy igen gazdag templom vala, és ott aranyöltözetek, pánczélok és paizsok, melyeket Sándor, Filep fia, a macedoni király hagyott, ki első országlott Görögországban.

³És elmenvén, el akará foglalni a várost és földúlni; de nem teheté, mert tudtokra lőn a dolog azoknak, kik a városban valának.

⁴És harczra kelének, s ő elfuta onnét, és nagy bánattal méne el, és visszatére Babilonba.

⁵És jöve, ki hirűl adá neki Persiában, hogy megszalasztatott a tábor, mely Júda földén volt.

⁶És hogy Líziás maga is elment erős sereggel, és megszalasztatott a zsidóktól, kik megerősödtek fegyverekkel, hatalommal és sok ragadománynyal, melyeket a levert táborban nyertenek.

⁷És hogy lerontották az utálatosságot, melyet ő épített vala Jerusalemben az oltáron, és a szentélyt, mint azelőtt, körűlvették magas kőfalakkal, és Bethsurát is, annak városát.

⁸És lőn, mikor a király a beszédeket hallotta, megréműle, és igen megháborodék; és ágybaesvén megbetegedék a búbánat miatt, hogy dolga nem úgy lett, a mint akarta.

⁹És ott több napig vala, mert megújúla benne a nagy bánat, és érzé, hogy meghal.

¹⁰És mind eléhivá barátait, és mondá nekik: Eltávozott az álom szemeimtől, összeestem, és szivem elcsüggedett az aggodalom miatt.

¹¹És mondám szívemben: Mely nagy nyomorúságra jutottam, és minő tengerébe a bánatnak, melyben most vagyok, ki vidám és kedvelt valék hatalmasságomban.

¹²Most pedig megemlékezem a gonoszságokról, melyeket Jerusalemben cselekedtem, honnan el is vittem mind az arany és ezüst edényeket, melyek abban valának, és elküldöttem kiírtani Judea lakóit ok nélkül.

¹³Elismerem tehát, hogy azért érnek engem e veszedelmek; és ime a nagy bánat miatt elveszek idegen földön.

¹⁴És eléhívá Filepet, egyik barátját, és fejedelemmé rendelé őt egész országán.

¹⁵És neki adá a koronát, királyi köntösét és gyürűjét, hogy fölfogja Antiokust, az ő fiát, és fölnevelje őt, hogy majdan országoljon.

¹⁶És meghala ott Antiokus király a száznegyvenkilenczedik esztendőben.

¹⁷És megértvén Líziás, hogy meghalt a király, Antiokust, az ő fiát rendelé királyúl, kit fölnevele ifjuságában, és Eupatornak nevezé őt.

¹⁸Azok pedig, kik a várban valának, berekesztvén Izraelt a szenthelyek körűl, ezeknek mindenkor ártalmokra, a pogányoknak pedig erősítésökre törekedtek.

¹⁹Júdás tehát eltökélé őket elveszteni, és egybehívá az egész népet, hogy megszállják azokat.

²⁰És egybegyűlvén, megszállák őket a százötvenedik esztendőben, és csinálának faltörő kosokat és más hadi gépeket.

²¹És kimenének némelyek a megszállottak közől, és hozzájok adák magokat némely istentelenek Izraelből.

²²Kik a királyhoz menének, mondván: Meddig késel itéletet tenni és boszút állani atyánkfiain?

²³Mi elvégeztük, hogy atyádnak szolgáljunk, és az ő parancsaiban járjunk, és rendeléseinek engedelmeskedjünk;

²⁴és ezért idegenűltek el tőlünk a mi népünk fiai, és a kiket találtak közőlünk, megölték, és földúlták örökségeinket.

²⁵És nemcsak miránk nyujtották kezöket, hanem minden határunkra is.

²⁶És íme ma Jerusalem várához szállottak, hogy elfoglalják azt, és megerősítették Bethsura örökségét.

²⁷És ha gyorsan meg nem előzöd őket, nagyobbakat cselekszenek ezeknél, és nem győzheted le őket.

²⁸Ekkor a király megharaguvék, ezeket hallván, és egybehívá minden barátait és hadserege fejedelmeit és a lovasság vezéreit.

²⁹De más országokból és a tengeri szigetekből is jövének hozzája fogadott seregek.

³⁰És vala az ő hadseregének száma, százezer gyalog, húszezer lovag, és harczra tanított harminczkét elefánt.

³¹És Idumeán átjövén, Bethsurához szállának, és harczolának több napig, és hadi gépeket csinálának; amazok pedig kirontván, fölgyujták azokat tűzzel, és emberűl harczolának.

³²És Júdás eltávozék a vártól, és elindítá a tábort Bethzakara felé a király tábora ellen.

³³És fölkelvén a király viradat előtt, elindítá a hadseregeket ütközetre a bethzakarai út ellenében; és harczi rendbe állván a seregek, harsonát fúvának.

³⁴És az elefántoknak a szőllő és szeder vérét mutaták, hogy azokat harczra ingereljék.

³⁵És eloszták az állatokat csoportok szerint; és minden elefánt mellé ezer férfiú álla lánczos pánczélokban, fejökön réz sisakokkal, és ötszáz válogatott lovas vala rendelve mindenik állathoz.

³⁶Ezek minden időben ott valának, a hol az állat vala, és a hova ez méne, ők is menének, és el nem távozának tőle.

³⁷Erős fatornyok is valának oltalomúl mindenik állaton, és azokon hadi szerek, és mindeniken harminczkét erős férfiú, kik onnan felűl harczolának, s egy indiai vala az állat kormányzója.

³⁸És a maradék lovasságot két felől állítá fel két részre, hogy harsonákkal buzdítsák a sereget, s lelkesítsék a hadoszlopban levő csoportokat.

³⁹A mint pedig a nap az arany és rézpaizsokra vetette fényét, tündöklének a hegyek azoktól, és fénylének, mint az égő szövétnekek.

⁴⁰És eloszla a király hadseregének egyik része a magas hegyekre, másik része a völgyekre; s óvatosan és rendben vonúlának.

⁴¹És megrémülének ama föld minden lakói a sokaság szavától, a nagy tömeg járásától és a fegyverek csattogásától; mert a hadsereg igen nagy és erős vala.

⁴²És Júdás közelíte seregével a harczra, és elhulla a király seregéből hatszáz férfiú.

⁴³És láta Eleazar, Saura fia az állatok közől egyet fölpánczélozva a király pánczélával, mely kitünő vala a többi állatok fölött; gyanítván, hogy azon van a király.

⁴⁴És elszáná magát, hogy megszabadítsa népét, és magának örök nevet szerezzen.

⁴⁵És neki iramodék bátran a csoport között, ölvén jobbra balra, hogy ide s tova hullottak előtte.

⁴⁶És az elefántnak lába alá méne, és alája vetvén magát, megölé azt; mely rája esék a földön, és ő meghala ott.

⁴⁷És látván a király erejét és az ő hadseregének kemény támadását, elvonúlának tőlök.

⁴⁸A király serege pedig fölméne ellenök Jerusalembe, s a király e serege tábort üte Judeában Sion hegyén.

⁴⁹És békét köte azokkal, kik Bethsurában valának; s ezek kimenének a városból, minthogy berekesztve lévén, nem vala nekik ott élelmök, mert nyugalom-ideje vala a földnek.

⁵⁰És a király elfoglalá Bethsurát, őrséget rendelvén bele, hogy azt megtartsák.

⁵¹Ezután a szentély helyére fordítván táborát, vívá azt sok ideig; és állíta oda faltörőket, hadi gépeket, tűz és kövek és dárdák hajítására való eszközöket, nyillövő skorpiokat és parittyákat.

⁵²De ezek is készítének hadiszereket amazok hadiszerei ellen, és harczolának sok ideig.

⁵³Élelem pedig hiányzott a városban, mivelhogy a hetedik esztendő vala; és a kik megmaradtak a pogányok közől Judeában, megemésztették az ő készletöket, melyet eltettek vala.

⁵⁴És a szenthelyeken kevés férfiú maradt, mert az éhség erőt vett rajtok, és elszéledtek kiki az ő lakhelyére.

⁵⁵Azonban meghallá Líziás, hogy Filep, kit Antiokus király még életében rendelt vala fiának, Antiokusnak, az (egykoron) országlandónak nevelésére,

⁵⁶visszatért Persiából és Médiából a hadsereggel együtt, mely vele ment vala, és hogy az ország dolgait magához akarja venni:

⁵⁷siete elmenni és megmondani a királynak és a hadsereg vezéreinek: Elfogyatkozunk naponkint és kevés élelmünk vagyon, a hely pedig, melyet megszállottunk, erős, és szükség az ország ügyéről rendelkeznünk.

⁵⁸Most tehát adjunk kezet ez embereknek, és kössünk békét velök és az ő egész nemzetökkel;

⁵⁹és engedjük meg nekik, hogy saját törvényeikben járjanak, mint azelőtt; mert az ő törvényeik miatt, melyeket megvetettünk, haragudtak meg, és azért cselekedték mindezeket.

⁶⁰És tetszék e beszéd a király és fejedelmek előtt; és hozzájok külde, hogy békét kössön; és amazok elfogadák azt.

⁶¹És megesküvék nekik a király és fejedelmek; és kimenének az erősségből.

⁶²És a király fölméne Sion hegyére, és látá a hely erősségét, és azonnal megszegé az esküt, melylyel megesküdött, és a kőfalat köröskörűl lerontatni parancsolá.

⁶³És elméne sietséggel, és visszatére Antiokiába. És Filepet a város birtokában találván, harczra kele ellene, és a várost elfoglalá.