¹Miután pedig hallotta Lábán fiai beszédét, kik mondák: Elvett Jákob mindent, mi atyánké volt, és a ő jószágából meggazdagúlván, nevezetessé lett;

²azt is észrevevé Lábán orczájából, hogy nem olyan hozzája, mint tegnap s tegnapelőtt;

³de leginkább, mivel az Úr mondá neki: Térj vissza atyáid földére nemzetségedhez, és veled leszek:

⁴elkülde, és kihivatá Rákelt és Liát a mezőre, hol a nyájakat legelteti vala,

⁵és mondá nekik: Látom atyátok orczáját, hogy nem olyan hozzám, mint tegnap s tegnapelőtt. De az én atyám Istene velem volt,

⁶és magatok tudjátok, hogy teljes erőmmel szolgáltam atyátoknak;

⁷de atyátok megcsalt engem, tízszer változtatta meg béremet, és még sem engedte neki Isten, hogy nekem árthasson.

⁸Mikor azt mondotta: A tarkák lesznek béred, a juhok mind tarka bárányokat ellettek. Mikor pedig viszontag azt mondotta: Mind a fehéreket vegyed béredűl, minden nyáj fehéreket ellett.

⁹És Isten elvette atyátok jószágát, és nekem adta;

¹⁰mert mikor a juhok foganásának ideje eljött, fölemeltem szemeimet, és láttam álmomban, hogy a tarka és szeplős és különféle színű hímek hágják a nőstényeket.

¹¹És az Isten angyala mondá nekem álmomban: Jákob! És én felelém: Jelen vagyok!

¹²Ő mondá: Emeld föl szemeidet, és lássad, hogy a hímek, melyek a nőstényeket hágják, mind tarkák, szeplősek és pettegetettek; mert láttam mindent, a mit neked Lábán cselekedett.

¹³Én vagyok Bétel Istene, a hol fölkented a követ, és fogadást tettél nekem. Most azért kelj fel, költözzél ki e földről, visszatérvén születésed helyére.

¹⁴És felelének Rákel és Lia: Vajjon maradt-e nekünk valami rész atyánk háza jószágában és örökségében?

¹⁵Nem úgy tartott-e minket, mint idegeneket, és eladott, és megemésztette értékünket?

¹⁶De az Isten elvette atyánk gazdagságát, és azt nekünk és fiainknak adta; annakokáért cselekedd mindazt, mit Isten parancsolt neked.

¹⁷Fölkele tehát Jákob, s magzatait és feleségeit tevékre rakván, elköltözék.

¹⁸És elvivé minden vagyonát és nyájait, és mind a mit Mezopotámiában szerzett vala, atyjához, Izsákhoz menvén Kanaán földére.

¹⁹Az időben Lábán oda volt juhokat nyírni, és Rákel ellopá atyja bálványképeit.

²⁰És Jákob nem akará ipának megjelenteni, hogy elszökik.

²¹És miután elment mind ő mind egyéb hozzátartozói, és átkelvén a folyóvízen, Gálaád hegye felé tart vala,

²²hirűl viteték Lábánnak harmadnapra, hogy Jákob elszökött.

²³Ki magához vévén atyjafiait, hét napig nyomozá őt, és eléré Gálaád hegyén.

²⁴És látá álmában az Istent, ki ezt mondá neki: Vigyázz, hogy valamit keményebben ne szólj Jákob ellen.

²⁵És immár Jákob felvonta vala sátorát a hegyen; és mikor amaz elérte őt, atyjafiaival, ugyanazon Gálaád hegyén voná fel sátorát.

²⁶És mondá Jákobnak: Miért cselekedted azt, hogy orozva vitted el leányaimat, mint fegyverrel nyert rabjaidat.

²⁷Miért akartál elszökni hírem nélkül, meg sem jelentvén nekem, hogy örömmel és énekekkel, dobszóval és czitarákkal kisértelek volna el?

²⁸Nem engedted megcsókolnom fiaimat és leányaimat; esztelenűl cselekedtél; és most ugyan

²⁹kezem ezt roszszal bírná neked visszafizetni, de atyáitok Istene tegnap azt mondá nekem: Vigyázz, hogy valamit keményebben ne szólj Jákob ellen.

³⁰De hogyha már a tieidhez akartál menni, s annyira kivánkoztál vissza atyád házához, miért loptad el az én isteneimet?

³¹Felelé Jákob: Azért jöttem el híred nélkűl, mert féltem, nehogy erővel elvedd leányaidat.

³²A mennyiben pedig lopásról vádolsz engem: a kinél megtalálod isteneidet, az ölessék meg atyánkfiai előtt. Vizsgálj meg mindent, s a mit tieidből nálam találsz, vidd el. Ezeket mondá, nem tudván, hogy Rákel lopta el a bálványokat.

³³Bemenvén tehát Lábán Jákob és Lia és mind a két szolgáló sátorába, nem találá meg. És midőn Rákel sátorába ment,

³⁴ez sietve elrejté a bálványokat egy teve-terítő alá, és erre ráüle; és az egész sátort felkeresőnek és semmit nem találónak

³⁵mondá: Ne haragudjál, uram, hogy előtted föl nem kelhetek, mert az asszonyok szokása szerint történt most velem. Ekkép hiúsúla meg a keresőnek szorgalmatossága.

³⁶És fölháborodván Jákob, feddéssel mondá: Micsoda vétkemért és mi bűnömért rohantál így utánam,

³⁷és felhánytad minden házi eszközeimet? Mit találtál itt házad minden vagyonából? tedd ide atyámfiai és atyádfiai elé, s ők itéljenek közöttem és közötted.

³⁸Ezért voltam-e nálad húsz esztendeig? juhaid és kecskéid meddők nem voltak, nyájadnak kosait meg nem ettem;

³⁹mit a vad elragadott, nem mutattam meg neked, én minden kárt megtérítettem, a mi lopás által elveszett, rajtam kerested;

⁴⁰éjjel és nappal hőség és hideg emésztett, szemeimtől az álom távozott;

⁴¹és így húsz esztendeig szolgáltam házadnál, tizennégyig leányaidért, hatig nyájaidért; béremet is tízszer megváltoztattad.

⁴²Ha atyám, Ábrahám Istene, és Izsák félelme nincs velem: most talán meztelen eresztettél volna el engem; de az Isten nyomorúságomat és kezeim munkáját tekintette, és megfeddett tegnap tégedet.

⁴³Felelé neki Lábán: Leányaim és fiaim, nyájaid és a miket itt látsz, mind enyéim; mit tehetnék fiaimnak és unokáimnak?

⁴⁴Jer tehát, és kössünk szövetséget, hogy bizonyságúl legyen közöttem és közötted.

⁴⁵Vőn azért Jákob egy követ, és emlékűl állítá azt;

⁴⁶és mondá atyjafiainak: Hozzatok köveket. Kik összehordván, dombot rakának, és azon evének.

⁴⁷Lábán tanú-dombnak nevezé azt, és Jákob tanúbizonyság halmának, mind a kettő a maga nyelvének tulajdonsága szerint.

⁴⁸És mondá Lábán: Ez a domb bizonyság lesz ma közöttem és közötted, és azért nevezteték annak neve Gálaádnak azaz tanú dombnak.

⁴⁹Lássa és itéljen az Úr közöttünk, mikor elválunk egymástól,

⁵⁰ha leányaimat nyomorgatod, és kivülök más feleségeket veszesz, senki sincs tanúja beszédünknek az Istenen kivűl, ki jelen lévén, látja ezt.

⁵¹És mondá ismét Jákobnak: Ime ez a domb és kő, melyet felállítottam, közöttem és közötted

⁵²tanú leszen; mondom, ez a domb és kő bizonyságúl legyenek: ha vagy én átmenendek ezen hozzád, vagy te átjövendesz hozzám gonosz szándékkal.

⁵³Ábrahám Istene és Nákor Istene tegyen közöttünk itéletet, és az ő atyjok Istene. Megesküvék tehát Jákob az ő atyja, Izsák félelmére,

⁵⁴és áldozatokat mutatván be a hegyen, hivá atyjafiait, hogy kenyeret egyenek. Kik miután ettek, ott maradának.

¹Lábán pedig éjjel fölkelvén, megcsókolá fiait és leányait, és megáldá őket, és visszatére lakhelyére.