²Jákob is tovább méne kezdett útján, és az Isten angyalai jövének eléje.

³Kiket mikor meglátott, mondá: Isten tábora ez, és hivá azon hely nevét Mahanaimnak azaz táboroknak.

⁴Külde pedig követeket is maga előtt bátyjához, Esauhoz, Szeir földére, Edom tartományába,

⁵és parancsolá azoknak, mondván: Igy szóljatok az én uramnak, Esaunak: Ezeket mondja öcséd, Jákob: Lábánnál tartózkodtam, és nála voltam a jelen napig.

⁶Vannak ökreim és szamaraim és juhaim, szolgáim és szolgálóim; és most követséget küldök uramhoz, hogy kedvet találjak szemeid előtt.

⁷És visszatérének a követek Jákobhoz, mondván: Elmentünk bátyádhoz, Esauhoz, és ő íme eléd siet négyszáz emberrel.

⁸Igen megfélemlék Jákob, és aggódván, elosztá népét, mely vele vala, a nyájakat is és juhokat, az ökröket és tevéket két seregre,

⁹mondván: Ha Esau egyik seregre jövend, s azt megveri, a másik sereg, mely hátra van, megszabadúl.

¹⁰És mondá Jákob: Atyám, Ábrahám Istene! és atyám, Izsák Istene! Uram! ki azt mondottad nekem: Térj vissza földedre és születésed helyére, és jót teszek veled;

¹¹csekélyebb vagyok minden irgalmadnál és hívségednél, melyeket szolgádon teljesítettél. Botommal mentem át e Jordánon, és most két sereggel jövök vissza.

¹²Ments meg engemet bátyám, Esau kezéből, mert igen félek tőle, nehogy eljövén, az anyát a fiakkal együtt elveszítse.

¹³Te mondád, hogy jót teszesz velem, és kiterjeszted ivadékomat, mint a tenger fövenyét, mely a sokaság miatt meg nem számláltathatik.

¹⁴És miután ott hált azon éjjel, abból, mije vala, ajándékokat választa bátyjának, Esaunak,

¹⁵kétszáz kecskét, húsz bakot, kétszáz juhot és húsz kost,

¹⁶harmincz szoptató tevét csikóikkal, negyven tehenet és húsz bikát, húsz nőstényszamarat és ezek tíz vemhét.

¹⁷És elkülde szolgái által minden nyájat külön, és mondá szolgáinak: Menjetek előttem, és legyen köz egyik és másik nyáj között.

¹⁸És parancsolá az elsőnek, mondván: Ha elétalálod bátyámat, Esaut, és kérdez téged: Kié vagy, s hova mégy, vagy kié, a miket hajtasz?

¹⁹feleljed: A te szolgádé, Jákobé, ajándékokat küld az én uramnak, Esaunak, maga is utánunk jő.

²⁰Hasonló parancsot ada a másodiknak és harmadiknak és mindazoknak, kik a nyájak után mennek vala, mondván: Ez igékkel szóljatok Esaunak, midőn vele találkoztok;

²¹és adjátok hozzá: Szolgád, Jákob maga is követi utunkat, mert azt mondotta: Megengesztelem őt az előre menő ajándékokkal, és azután látom meg őt, talán megengesztelődik irántam.

²²Az ajándékok tehát előre menének, ő pedig a táborban marada azon éjjel.

²³És miután korán fölkelt, vevé két feleségét és a két szolgálót tizenegy fiával együtt, és átméne Jábok révén,

²⁴és átvivén mindeneket, mik hozzá tartoznak vala,

²⁵egyedűl marada; és íme egy férfiú küszködék vele egész reggelig.

²⁶Ki midőn látta, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté az ő csípőjének inát, s ez mindjárt megszárada.

²⁷És mondá neki: Bocsáss el engem, mert immár feljön a hajnal. Felelé: Nem bocsátalak el, míg meg nem áldasz engem.

²⁸Mondá azért: Mi a neved? Felelé: Jákob.

²⁹Amaz pedig: Ezentúl, úgymond, neved nem Jákobnak neveztetik, hanem Izraelnek; mert ha Isten ellen erős voltál, mennyivel inkább győzedelmes leszesz az emberek ellen.

³⁰Kérdé őt Jákob: Mondd meg nekem, mi néven neveztetel? Felelé amaz: Miért kérdezed nevemet? És megáldá őt ugyanazon helyen.

³¹És hivá Jákob azon hely nevét Fánuelnek, mondván: Láttam az Istent színről színre, és megszabadúlt az én lelkem.

³²És azonnal feljöve előtte a nap, mihelyt túl méne Fánuelen; ő pedig sántít vala lábára.

³³Azért nem eszik az inat Izrael fiai, mely megszáradott Jákob csípőjében, a jelen napig, mivelhogy csípőjének ina megillettetett, és ez elhalt vala.