¹Meglátogatá pedig az Úr Sárát, a mint megigérte vala; és beteljesíté, a miket szólott vala.

²És fogana, és fiat szüle vénségében azon időre, melyet az Isten előre megmondott vala neki.

³És hívá Ábrahám az ő fia nevét, kit Sára szült vala neki, Izsáknak,

⁴és körűlmetélé őt nyolczad-napon, a mint Isten megparancsolta neki,

⁵mikor száz esztendős volt, mert atyjának ezen korában született Izsák.

⁶És mondá Sára: Nevetést szerzett nekem az Isten, s a ki hallja, együtt nevet velem.

⁷És megint mondá: Ki hitte volna, hogy Ábrahám még azt hallja: Sára fiat szoptat, kit szült neki, már megvénültnek.

⁸Növekedék tehát a gyermek, és elválasztaték a tejtől; és Ábrahám nagy lakomát szerze az ő elválasztatása napján.

⁹És mikor látta Sára az egyiptomi Ágár fiát ingerkedni Izsákkal, az ő fiával, mondá Ábrahámnak:

¹⁰Űzd el a szolgálót és fiát, mert nem lesz örökös a szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal.

¹¹Nehezen vevé ezt Ábrahám az ő fiáért.

¹²Kinek mondá az Isten: Ne essék neked oly nehezen gyermeked és szolgálód dolga; mind, a mit neked Sára mondand, hallgasd meg az ő szavát; mert Izsáktól fog neveztetni ivadékod.

¹³De a szolgáló fiát is nagy nemzetté teszem, mert a te magzatod.

¹⁴Fölkele tehát reggel Ábrahám, és kenyeret s egy tömlő vizet vévén, annak vállára tevé, és oda adá a gyermeket, és elbocsátá őt. Ki miután elment, Berszabé pusztájában bujdosik vala.

¹⁵És midőn a víz kifogyott a tömlőből, az ott levő fák egyike alá tevé a gyermeket.

¹⁶És elméne, és egy kézíj lövésnyi távolságra a gyermek irányában leüle; mert, úgymond, nem nézhetem a meghaló gyermeket; és átellenében ülvén, fölemelé szavát, és síra.

¹⁷Meghallgatá pedig Isten a gyermek szavát, és az Isten angyala szólítá mennyből Ágárt, mondván: Mit mívelsz? Ágár! ne félj, mert meghallgatta Isten a gyermek szavát azon helyről, a hol vagyon.

¹⁸Kelj föl, vedd a gyermeket, és fogd kezét, mert nagy nemzetté teszem őt.

¹⁹És megnyitá Isten annak szemeit; ki látván egy vízkutat, elméne, és megtölté a tömlőt, és inni ada a gyermeknek.

²⁰És vele vala Isten, és fölnevekedék, és a pusztában lakék, és nyilas ifjúvá lőn.

²¹És Fárán pusztájában lakék, és anyja feleséget vőn neki Egyiptom földéről.

²²Azon időben mondá Abimelek és serege hadnagya, Fikol, Ábrahámnak: Az Isten veled vagyon mindenekben, a miket cselekszel.

²³Esküdjél meg tehát az Istenre, hogy nem ártasz nekem, sem maradékomnak, sem nemzetségemnek; hanem azon kegyesség szerint, melyet cselekedtem veled, cselekszel te is velem és a földdel, melyben jövevényűl laktál.

²⁴És mondá Ábrahám: Megesküszöm.

²⁵És megdorgálá Abimeleket a vízkútért, melyet szolgái erővel elvettek vala.

²⁶És felelé Abimelek: Nem tudtam, ki cselekedte azt; de te sem jelentetted meg nekem, és én sem hallottam, hanem csak ma.

²⁷Vőn tehát Ábrahám juhokat és ökröket, és adá Abimeleknek, és mindketten szövetséget kötének.

²⁸És Ábrahám a nyájból hét bárányt külön állíta.

²⁹Mondá neki Abimelek: Mire való e hét bárány, melyeket külön állítattál?

³⁰Ő pedig: A hét bárányt, úgymond, vedd el kezemből, hogy bizonyságúl legyenek nekem, hogy én ástam e kutat.

³¹Annakokáért nevezteték az a hely Berszabénak, mert ott mind a kettő megesküdött.

³²És szövetséget szerzének az esküvés kútjáért.

³³Fölkele pedig Abimelek és seregének hadnagya, Fikol, és visszatérének a filiszteusok földére. Ábrahám pedig ligetet plántála Berszabéban, és segítségűl hívá ott az örök Úr Isten nevét.

³⁴És lakosa lőn a filiszteusok földének sok ideig.