¹És a két angyal estve Sodomába jöve, a hol Lót a város kapujában ül vala. Ki midőn őket meglátta, fölkele, s eléjök méne, és magát egész a földig meghajtá,

²és mondá: Kérlek, Uraim! térjetek szolgátok házába, és maradjatok ott; mossátok meg lábaitokat, és reggel menjetek el útatokra. Kik mondák: Semmiképen nem; hanem az utczán maradunk.

³De igen kényszeríté őket, hogy térjenek be hozzája; és bemenvén házába, lakomát szerze, és kovásztalan pogácsákat süte, és evének.

⁴Minekelőtte pedig feküdni mentek, a város férfiai körűlvevék a házat, gyermektől mind a vénig az egész nép egyetemben.

⁵És szólíták Lótot, és mondák neki: Hol vannak a férfiak, kik ez éjjel hozzád bejöttek? hozd ki őket ide, hadd ismerjük meg őket.

⁶Kimenvén hozzájok Lót, s az ajtót maga után bezárván, mondá:

⁷Ne cselekedjétek, kérlek, atyámfiai! ne cselekedjétek e gonoszt.

⁸Két leányom van, kik még férfiat nem ismertek, kihozom őket hozzátok, és éljetek vissza velek, a mint nektek tetszeni fog; csak e férfiaknak ne cselekedjetek semmi gonoszt, mivel az én hajlékom árnya alá jöttek.

⁹Azok pedig mondák: Takarodjál innen. És ismét: Bejöttél, úgymondák, mint jövevény; azért-e, hogy itélj? Teveled azért majd még roszabbúl bánunk, mint azokkal. És nagy erőszakkal rohanának Lótra, és már annyira valának, hogy az ajtót betörjék.

¹⁰És íme kinyujták kezeiket ama férfiak, bevivék Lótot magokhoz, és az ajtót bezárák.

¹¹És azokat, kik kivűl valának, vaksággal verék meg a legkisebbtől a legnagyobbig, úgy, hogy az ajtót meg nem találhaták.

¹²Lóthoz pedig így szólának: Van-e itt még valaki tieid közől? vőd, vagy fiaid, vagy leányaid? mind, a kik tieid, vidd ki e városból;

¹³mert eltöröljük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása megnövekedett az Úr előtt, ki minket küldött, hogy elveszítsük őket.

¹⁴Kimenvén tehát Lót, szóla vejeinek, kik leányait elveendők valának, és mondá: Keljetek föl, és menjetek ki e helyből; mert eltörli az Úr e várost. De nekik úgy tetszék, mintha tréfából szólana.

¹⁵És mikor reggel lett, kényszeríték őt az angyalok, mondván: Kelj föl, vedd feleségedet és két leányodat, nehogy te is elveszsz a város gonoszságában.

¹⁶Midőn késedelmeskedett, megragadák az ő kezét, s felesége és két leánya kezét, mivelhogy az Úr megkegyelmezett neki,

¹⁷és kivivék őt, és helyezék a városon kivűl; és ott szólának neki, mondván: Mentsd meg lelkedet; hátra ne tekints, és a körűlfekvő tartományban sehol meg ne állj, hanem a hegyre menekedjél, hogy el ne veszsz te is egyetemben.

¹⁸És mondá Lót nekik: Kérlek, Uram!

¹⁹minthogy szolgád kegyelmet talált előtted, és oly nagy a te irgalmasságod, melyet velem tettél, hogy lelkemet megmentsed, – és nem menekedhetem a hegyre, netalán elérjen a veszedelem, és meghaljak:

²⁰ez a kis város közel vagyon, melybe szaladhatok, és abban megmenekszem; kicsiny az nemde, és élni fog az én lelkem?

²¹És mondá neki: Ime ebben is meghallgattam könyörgésedet, hogy fel ne dúljam a várost, melyért szólottál.

²²Siess, és menekedjél meg ott; mert semmit sem tehetek, míg oda be nem érsz. Ez okból nevezteték az a város Szégornak.

²³A nap feljött a földre, mikor Lót bement Szégorba.

²⁴Az Úr tehát kénköves és tüzes esőt bocsáta Sodomára és Gomorrára az Úrtól az égből.

²⁵És fölforgatá ezen városokat és körös-körűl az egész tartományt, a városok minden lakóit és mindent, mi a földön zöldellett vala.

²⁶És felesége hátra tekintvén, sóbálvánnyá változék.

²⁷Ábrahám pedig fölkelvén reggel, oda méne, hol azelőtt állott vala az Úrral,

²⁸Sodomára tekinte és Gomorrára, s azon tartomány egész földére, és látá a földről emelkedő tüzes pernyét, mint a kemencze füstjét.

²⁹Mikor tehát Isten fölforgatta azon tartomány városait, megemlékezvén Ábrámról, kiszabadítá Lótot ama városok veszedelméből, melyekben lakott vala.

³⁰És Lót fölméne Szégorból, és a hegyen lakék, az ő két leánya is vele, (mert fél vala Szégorban lakni), és egy barlangban lakék két leányával.

³¹És mondá a nagyobbik a kisebbiknek: Atyánk vén, és a földön egy férfi sem maradt, ki bejöhetne hozzánk az egész föld szokása szerint.

³²Jer, részegítsük meg őt borral, és háljunk vele, hogy fentarthassuk atyánk ivadékát.

³³Adának azért atyjoknak bort innia azon éjjel, és beméne a nagyobbik, és atyjával hála; ő pedig nem érzé, sem mikor melléje feküdt leánya, sem mikor fölkelt.

³⁴Másodnapon ismét mondá a nagyobbik a kisebbiknek: Ime tegnap atyámmal háltam, adjunk neki bort innia ez éjjel is, és hálj vele, hogy fentartsuk atyánk ivadékát.

³⁵Adának azon éjjel is atyjoknak bort innia, és bemenvén kisebbik leánya, vele hála; és akkor sem érzé, mikor ez melléje feküdt, vagy mikor fölkelt.

³⁶Teherbe esék tehát atyjától Lótnak mind a két leánya.

³⁷És a nagyobbik fiat szüle, és Moábnak nevezé; ez a moabiták atyja a jelen napig.

³⁸A kisebbik is fiat szüle, és Ammonnak azaz népem fiának nevezé; ez az ammoniták atyja mind maiglan.