¹Megjelene pedig neki az Úr Mambre völgyében, mikor sátora ajtajában ül vala a nap hőségében.

²És mikor fölemelte szemeit, három férfi jelene meg neki, közel állván hozzája; kiket mikor meglátott, eléjök futamék sátora ajtajából, és magát egész a földig meghajtá.

³És mondá: Uram! ha kegyelmet találtam szemeid előtt, ne mellőzd el szolgádat;

⁴hanem egy kevés vizet hozok, és mossátok meg lábaitokat, és pihenjetek meg a fa alatt.

⁵És egy falat kenyeret teszek föl, hogy megerősítsétek szíveteket; azután tovább mehettek; mert azért tértetek be szolgátokhoz. Kik mondának: Cselekedjél, a mint szóltál.

⁶Ábrahám a sátorba siete Sárához, és mondá neki: Siess, gyúrj három mérték lisztlángot, és készíts hamuban sült pogácsákat.

⁷Maga pedig elfuta a csordához és onnan a legjobb gyenge borjút elhozá, s adá szolgájának, ki siete azt elkészíteni.

⁸Vajat is hoza és tejet a borjúval, melyet elkészíte, és eléjök tevé; maga pedig megálla mellettök a fa alatt.

⁹És mikor ettek, mondák neki: Hol vagyon Sára, feleséged? Ő felelé: Ime a sátorban vagyon.

¹⁰Kinek mondá: Visszatérvén, hozzád jövök ilyen tájban, éltetek idején, és Sára feleségednek fia leszen. A mit hallván Sára a sátor ajtaja mögött, elmosolyodék.

¹¹Mindketten pedig vének valának és korosak, és megszűnt vala Sárában az asszonyok szokott folyása.

¹²Ki alattomban mosolyga, mondván: Miután megaggottam, és uram vén, a gyönyörűséget űzzem-e?

¹³Mondá pedig az Úr Ábrahámnak: Miért nevete Sára, mondván: Vajjon igazán szűlök-e vén koromban?

¹⁴Vajjon nehéz-e valami az Istennek? a mint megmondottam, visszatérek hozzád ilyen tájban, éltetek idején, és Sárának fia leszen.

¹⁵Tagadá Sára, mondván: Nem nevettem; félelmében megrettenvén. Az Úr pedig: Nem úgy van, mondá, mert nevettél.

¹⁶Mikor pedig fölkeltek onnét a férfiak, Sodomára fordíták szemeiket, és Ábrahám velök méne, kisérvén őket.

¹⁷És mondá az Úr: Eltitkolhatom-e Ábrahámtól, a miket cselekedendő vagyok:

¹⁸holott ő nagy és igen hatalmas nemzetté leszen, és megáldatnak őbenne a föld minden népei?

¹⁹Mert tudom, hogy megparancsolja fiainak és házának maga után, hogy őrizzék meg az Úr útját, és hogy a törvény és igazság szerint cselekedjenek, hogy teljesítse az Úr Ábrahámért mind, a miket neki mondott vala.

²⁰Mondá tehát az Úr: Sodoma és Gomorra kiáltása megsokasodott, és az ő bűnök felette súlyos lett.

²¹Lemegyek és meglátom, ha a hozzám jött kiáltást cselekedettel beteljesítették-e, vagy nem? hogy tudjam.

²²És elfordulának onnét, és elmenének Sodomába; Ábrahám pedig még is az Úr előtt áll vala.

²³És hozzája közelegvén, mondá: Vajjon az igazat elveszted-e az istentelennel?

²⁴Ha ötven igaz leend a városban, együtt vesznek-e el? és nem engedsz-e meg ötven igazért azon helynek, ha benne leendenek?

²⁵Távol legyen tőled, hogy ezt cselekedjed, és az igazat megöld az istentelennel, és olyan legyen az igaz, mint az istentelen; ez nem illő hozzád, ki az egész földet itéled; ezen itéletet semmikép sem cselekszed meg.

²⁶És mondá neki az Úr: Ha ötven igazat találandok Sodoma városában, érettök az egész helynek megengedek.

²⁷És felelvén Ábrahám mondá: Mivel egyszer elkezdettem, szólok az én Uramhoz, noha por és hamu vagyok.

²⁸Hogyha ötven igaznál öttel kevesebb leend, a negyvenötért eltörlöd-e az egész várost? És mondá: Nem törlöm el, ha ott negyvenötöt találok.

²⁹És ismét szóla hozzá: Ha pedig negyvenen találtatnak ott, mit cselekszel? Mondá: Nem büntetem meg a negyvenért.

³⁰Kérlek, Uram! úgymond, ne haragudjál, ha szólok: Hogyha ott harminczan találtatnak? Felelé: Nem cselekszem, ha ott harminczat találok.

³¹Mivel egyszer, úgymond, elkezdettem, szólok az én Uramhoz: Hogyha húszan találtatnak ott? Mondá: Nem ölöm meg a húszért.

³²Kérlek, úgymond, ne haragudjál, Uram! ha még egyszer szólok: Hogyha tízen találtatnak ott? És mondá: Nem törlöm el a tízért.

³³És elméne az Úr, miután megszűnt szólani Ábrahámmal, és ez helyére visszatére.