1Én is, atyámfiai, nem szólhattam nektek, mint lelkieknek, hanem mint testieknek. Mint kisdedeknek a Krisztusban

2tejet adtam innotok, nem eledelt, mert ezt nem vehettétek; de még most sem vehetitek, mert még testiek vagytok.

3Avagy midőn közöttetek irígység és versengés vagyon, nem testiek vagytok-e? és nem emberi mód szerint jártok-e?

4Mert midőn valaki azt mondja: Én ugyan Pálé vagyok; más pedig: Én Apolloé: nem (testi) emberek vagytok-e? Vajjon kicsoda Apollo? vagy kicsoda Pál?

5Annak szolgái, a kinek hittetek, és a mint kinek-kinek az Úr adta.

6Én ültettem, Apollo öntözte, de Isten adta a növekedést.

7Azért sem a ki ültet, valami, sem a ki öntöz: hanem a ki növekedést ad, az Isten.

8A ki ültet, és a ki öntöz, egy; kiki pedig tulajdon jutalmát veszi az ő munkája szerint.

9Mert mi Isten munkatársai vagyunk; ti Isten szántófölde, Isten épitménye vagytok.

10Az Isten malasztja szerint, mely nekem adatott, mint bölcs épitőmester, alapot vetettem, más pedig épít arra; de kiki lássa, mint épít azon.

11Mert más alapot senki sem vethet, azon kivül, mely vettetett, mely a Krisztus Jézus.

12Ha valaki pedig ez alapra épít, aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját,

13kinek-kinek munkája nyilvánvaló lesz, mert az Úr napja kimutatja azt, mivel tűz által fog kijelentetni; és minő kinek-kinek munkája, a tűz próbálja meg.

14A kinek munkája, melyet arra épített, megmarad, jutalmát veszi.

15A kinek munkája megég, kárt vall; őmaga ugyan még üdvözűl, de úgy, mint tűz által.

16Nem tudjátok-e, hogy az Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakik bennetek?

17Ha pedig valaki az Isten templomát megfertőzteti, elveszti azt Isten; mert az Isten temploma szent, mely ti vagytok.

18Senki magát meg ne csalja; ha valaki magát közöttetek bölcsnek véli e világon, legyen balgataggá, hogy bölcs lehessen.

19Mert e világ bölcsesége bolondság az Isten előtt. Mert írva vagyon: Megfogom a bölcselkedőket álnokságukban.

20És ismét: Az Úr ismeri a bölcsek gondolatait, hogy hiábavalók.

21Senki se dicsekedjék tehát az emberekben.

22Mert minden tietek: akár Pál, akár Apollo, akár Kéfás, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár a következendők, minden tietek.

23Ti pedig Krisztuséi vagytok; Krisztus pedig az Istené.