Az igazi tisztaság.

¹Akkor farizeusok és írástudók jöttek Jézushoz Jeruzsálemből és megkérdezték:

²„Miért térnek el tanítványaid az ősök hagyományától? Étkezés előtt ugyanis nem mosnak kezet.”

³Ő megfelelt nekik: „Hát ti miért hágjátok át Isten parancsát hagyományotok miatt?

⁴Isten ugyanis kijelentette: Tiszteld atyádat és anyádat! És: aki atyját vagy anyját átkozza, halállal lakoljon!

⁵Ti pedig azt mondjátok: aki atyjához vagy anyjához így szól: legyen Istennek szánt ajándék az, amivel téged kellene segítenem, – annak nem kell atyját, és anyját tisztelnie.

⁶Ezzel hagyományotok kedvéért kijátsszátok Isten parancsát.

⁷Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás:

⁸Ez a nép ajkával tisztel engem,
de szíve távol marad tőlem.

⁹Hamisan tisztelnek engem,
tanításuk csak emberi parancs.”

¹⁰Akkor magához hívta a népet és így szólt: „Hallhassátok és értsétek meg:

¹¹nem az szennyezi be az embert, ami szájába jut, hanem az szennyezi be, ami a száját elhagyja.”

¹²Erre odamentek hozzá tanítványai és megjegyezték: „Tudod, hogy a farizeusok e beszéd hallatára megbotránkoztak?”

¹³Mire ő így felelt: „Tövestül kitépnek minden növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett.

¹⁴Hagyjátok őket! Világtalanok vak vezetői ők. Ha pedig vak vezet világtalant, mindkettő gödörbe esik.”

¹⁵Erre Péter így szólt hozzá: „Magyarázd meg nekünk ezt a példabeszédet.”

¹⁶„Még mindig nem értitek ti sem?” – kérdezte.

¹⁷„Nem értitek, hogy mindaz, ami szájba kerül, a gyomorba jut és onnan a félreeső helyre?

¹⁸De ami a szájat elhagyja, a szívből származik, és ez az, ami beszennyezi az embert.

¹⁹A szívből ered ugyanis minden rossz gondolat, gyilkosság, házasságtörés, paráznaság, lopás, hamis tanúság és káromlás. Ezek szennyezik be az embert.

²⁰Az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem szennyezi be az embert.”

A kánaáni asszony.

²¹Onnan tovább indulva Jézus Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza.

²²Ott egy kánaáni asszony jött a környékről és így kiáltozott utána: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! Leányomat kegyetlenül gyötri az ördög.” De ő szóra sem méltatta.

²³Erre odamentek hozzá tanítványai és kérték: „Küldd haza, mert kiabál utánunk.”

²⁴Ő így felelt: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.”

²⁵De az odajött és e szavakkal borult le előtte: „Uram, segíts rajtam!”

²⁶Ő visszautasította: „Nem helyes, ha elveszik a gyerekek kenyerét s a kutyáknak dobják.”

²⁷Az viszont erősítgette: „De bizony Uram! Hiszen a kiskutyák is esznek az uruk asztaláról lehulló morzsákból.”

²⁸Erre Jézus így szólt: „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod.” Még abban az órában meggyógyult a leány.

A második kenyérszaporítás.

²⁹Jézus eltávozott onnan és a galileai tengerhez tartott. Fölment a hegyre és leült.

³⁰Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat, meg sok más beteget, és lába elé rakták őket. Meggyógyította valamennyit.

³¹Mikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult és magasztalta Izrael Istenét.

³²Jézus akkor összehívta tanítványait és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.”

³³A tanítványok erre megjegyezték: „Honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?”

³⁴Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk”, felelték.

³⁵Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre.

³⁶Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek.

³⁷Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.

³⁸Az asszonyokon és a gyermekeken kívül mintegy négyezer férfi evett.

³⁹Aztán elbocsátotta a népet, bárkába szállt és Magadán vidékére ment.