Példabeszéd a magvetőről.

¹Más alkalommal is a tó partján tanított. Nagy tömeg gyűlt köréje, ezért bárkába szállt és leült, kinn a tavon. A tömeg pedig kint maradt a tó partján.

²Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket.

³„Halljátok csak! – kezdte tanítását. Kiment a magvető vetni.

⁴Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak a madarak és fölcsipegették.

⁵Némely meg köves helyre esett, ahol nem volt elég földje. Csakhamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe.

⁶Amikor a nap magasabbra hágott, megperzselődött és gyökér híján elszáradt. Némely pedig tövisek közé hullott.

⁷Amint a tövisek felnőttek, elfojtották és nem hozott termést.

⁸A többi pedig jó földbe hullott, kikelt, felnőtt és hamincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.

⁹Akinek füle van, hallja meg” – fejezte be szavait.

A példabeszéd magyarázata.

¹⁰Amikor egyedül maradt, tanítványai a tizenkettővel együtt megkérdezték, mi a példabeszéd értelme.

¹¹Így válaszolt nekik: „Előttetek föltárom Isten országának titkát, a kívülállóknak azonban minden csak példabeszédekben szól:

¹²Nézzenek, de ne lássanak,
halljanak, de ne értsenek,
hogy meg ne térjenek
és bocsánatot ne nyerjenek.”

¹³Aztán így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni?

¹⁴A magvető az igét veti.

¹⁵Az útfélre esők azok, akiknek szívébe hull ugyan az ige, de amint meghallgatták, azonnal ott terem a sátán és kiveszi a szívükből.

¹⁶Hasonlítanak ezekhez a köves talajra hullottak: meghallgatják az igét és örömmel be is fogadják,

¹⁷de az nem ver bennük gyökeret, mert állhatatlanok. Mikor az ige miatt baj és üldözés támad, csakhamar eltántorodnak.

¹⁸Mások meg, amelyek tövisek közé hullanak, azok, akik meghallgatják az igét,

¹⁹de a világi gondok, a csalóka gazdagság és egyéb vágyak szívükbe lopódzva elfojtják az igét, úgyhogy az meddő marad.

²⁰Végül a jó földbe hullottak azok, akik meghallgatják az igét, befogadják és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”

A példabeszédek célja.

²¹Azután így szólt: „Talán azért gyújtanak világosságot, hogy véka alá vagy ágy alá rejtsék, nem pedig azért, hogy tartóra tegyék?

²²Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy kitudódjék.

²³Akinek füle van, hallja meg!”

²⁴Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok. Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is, sőt ráadást is adnak nektek, akik ezt hallottátok.

²⁵Akinek ugyanis van, annak még adnak, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”

Példabeszéd a vetés növekedéséről.

²⁶Így beszélt tovább: „Úgy van az Isten országával, mint azzal az emberrel, aki magot vet földjébe.

²⁷Akár alszik, akár virraszt, s éjszaka van vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan.

²⁸A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, végül telt szemet a kalászban.

²⁹Amikor beérett a termés, tüstént nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.”

Példabeszéd a mustármagról.

³⁰Majd ismét így folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen hasonlattal szemléltessük?

³¹Olyan az, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe, kisebb minden más vetőmagnál.

³²De miután elvetették, felnő, nagyobb lesz minden veteménynél és akkora ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az ég madarai.”

³³Több ilyen példabeszédben hirdette nekik az igét, amennyire csak föl tudták fogni.

³⁴Példabeszéd nélkül nem tanított, de amikor egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.

A vihar lecsendesítése.

³⁵Aznap alkonyatkor így szólt hozzájuk: „Evezzünk át a túlsó partra.”

³⁶Erre azok otthagyták a tömeget és magukkal vitték őt, úgy ahogy a bárkában volt. Több bárka kísérte őket.

³⁷Ekkor hatalmas vihar támadt. A hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy az már majdnem megtelt.

³⁸De ő a bárka farában egy vánkoson aludt. Fölkeltették és így szóltak hozzá: „Mester, nem törődöl azzal, hogy elveszünk?”

³⁹Erre fölkelt, parancsolt a szélnek s rászólt a vízre: „Csöndesedjél, némulj el!” Mire a szél elállt és nagy csend lett.

⁴⁰Aztán hozzájuk fordult: „Mit féltek annyira? Még mindig nem hisztek?”

⁴¹Azokat nagy félelem fogta el és kérdezgették egymástól: „Kicsoda ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?”