A hajóút első szakasza.

¹Mikor megtörtént a döntés, hogy hajón indulunk Itáliába, Pált és még több foglyot átadtak az Auguszta zászlóalj Júliusz nevű századosának.

²Egy adramitteni hajóra szálltunk föl, amely az ázsiai kikötők felé tartott, és kifutottunk a tengerre. Velünk tartott a tesszalonikai macedón Arisztarhusz is.

³Másnap megérkeztünk Szidonba. Júliusz emberségesen bánt Pállal és megengedte, hogy fölkeresse barátait, s hogy azok gondját viselhessék.

⁴Innen továbbindulva az ellenszél miatt Ciprus túlsó partja mellett hajóztunk el,

⁵majd a kilíkiai és pamfíliai tengeren keresztülhaladva a líciai Mírába érkeztünk.

⁶A százados itt egy Itáliába induló alexandriai hajóra talált, s arra szállított át minket.

⁷Hajónk több napon át lassan haladt előre, s csak nagy nehezen jutottunk el Knídosz elé. Mivel a szél gátolt minket, Szalmóné táján Kréta alá hajóztunk.

⁸Üggyel-bajjal haladtunk a partok mellett s végül egy Jókikötőnek nevezett helyhez értünk. Ennek közelében fekszik Lászája városa.

⁹Az idő igen eljárt, és a hajózás már nem volt biztonságos, hiszen a böjt is elmúlt már. Ezért Pál figyelmeztette őket:

¹⁰„Emberek, látom, hogy a hajózás kezd gyötrelmessé és – nemcsak a rakományra és hajóra, hanem a mi életünkre nézve is – veszélyessé válni.”

¹¹A százados azonban inkább bízott a kormányosban és a hajó gazdájában, mint Pál szavaiban.

¹²A kikötő sem volt alkalmas a telelésre, ezért aztán a többség abban a tervben állapodott meg, hogy elhajózunk onnét, és amennyiben lehetséges, Főnixbe tartanak és ott telelnek. Ez egy krétai kikötő, amely védelmet nyújt a délnyugati és északnyugati széllel szemben.

Tengeri vihar.

¹³Gyönge déli szél fújt, ezért azt gondolták, hogy tervüket végre tudják hajtani. Fölvonták tehát a horgonyt, és tovább indultak Kréta mentén.

¹⁴Kisvártatva azonban az Euraquilónak nevezett forgószél csapott le ránk.

¹⁵Belekapott a hajóba, úgyhogy nem tudtunk a széllel szemben tovább haladni. Föladtuk a harcot, s a szél elragadott minket.

¹⁶Mikor elfutottunk egy Klaudia nevű kis sziget mellett, alig tudtuk megmenteni a csónakot.

¹⁷Miután mégis fölhúzták, védőintézkedést alkalmaztak: körülkötözték a hajót, s mivel attól tartottak, hogy a Szirtiszre vetődnek, lebocsátották a lassítót és így haladtak tovább.

¹⁸A rettenetes vihar hányt-vetett minket, s ezért másnap a rakomány egy részét a tengerbe dobták.

¹⁹Harmadnapon pedig saját kezükkel kidobálták a hajófölszerelést.

²⁰Több napon át sem a nap, sem a csillagok nem tűntek föl, a nagy vihar pedig folyton dühöngött: így hát oda volt már megmenekülésünk minden reménye.

²¹Mikor már az étel sem kellett, Pál ezekkel a szavakkal lépett hozzájuk: „Emberek! Rám kellett volna hallgatnotok: nem lett volna szabad elindulni Kréta alól, s ilyen veszélyt és kárt venni a nyakunkba.

²²De most arra biztatlak titeket, ne vesszétek el bizalmatokat, mert emberéletben nem lesz veszteség, csak a hajó megy tönkre.

²³Az éjjel ugyanis megjelent előttem annak az Istennek az angyala, akié vagyok és akinek szolgálok, és ezt közölte velem:

²⁴ne félj Pál! Neked meg kell jelenned a császár előtt, ezért Isten a kedvedért megkíméli mindazokat, akik veled utaznak.

²⁵Bízzatok hát emberek, mert én hiszek Istenben, hogy minden úgy történik, ahogy közölte velem.

²⁶Valami szigetre kell kivetődnünk.”

Hajótörés.

²⁷Már a tizennegyedik éjszaka szakadt ránk, mióta az Adrián hajóztunk, mikor a hajósoknak éjféltájban az a sejtésük támadt, hogy valamilyen szárazföldhöz közeledünk.

²⁸Erre lebocsátották a mélységmérőt és húsz ölet mértek, kevéssel odább ismét lebocsátva tizenöt ölet mértek.

²⁹Aztán attól tartva, hogy szirtek közé sodródunk, a hajó faráról négy horgonyt eresztettek le, és sóvárogva várták a hajnalhasadást.

³⁰A hajósok meg akartak szökni a hajóról, ezért azzal az ürüggyel, mintha a hajó orráról akarnának horgonyt kivetni, arra készültek, hogy a csónakot tengerre bocsássák.

³¹Pál azonban figyelmeztette a százados és a katonákat: „Ha ezek nem maradnak a hajón, ti nem menekülhettek meg.”

³²Erre a katonák elvágták a csónakot tartó köteleket s hagyták hogy kiessék.

³³Mikor pirkadni kezdett, Pál mindnyájukat kérte, hogy vegyenek magukhoz valami táplálékot. „Ma már a tizennegyedik napja, mondta, hogy étlen vesztegeltek, és semmit sem vesztek magatokhoz.

³⁴Ezért nagyon kérlek titeket, vegyetek magatokhoz valami táplálékot, az javatokra szolgál. Egyikteknek sem vész el még a haja szála sem a fejéről.”

³⁵Ezeket mondva kezébe vette a kenyeret, mindnyájuk szeme láttára hálát adott Istennek, majd megtörte és enni kezdett.

³⁶Erre mindnyájan megnyugodtak s szintén vettek magukhoz eledelt.

³⁷Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón.

³⁸Majd mikor jóllaktunk az étellel, úgy könnyítettek a hajón, hogy a gabonát a tengerbe hányták.

³⁹Mikor aztán megvirradt, nem ismerték föl a szárazföldet, de észrevettek egy öblöt, amelynek lapos partja volt. Gondolták, hogy ha lehetséges, erre futtatják föl a hajót.

⁴⁰A horgonyokat eloldották és hagyták a tengerbe veszni, egyben meglazították a kormányrudak köteleit is. A vezérvitorlát fölhúzták a szél fúvásának irányában, és így igyekeztek a part felé.

⁴¹Egy földnyelv elé érkezve ráhajtották a hajót. A hajó orra ugyan megakadt és mozdulatlan maradt, tatja azonban kezdett szétmállani az erős hullámverés következtében.

⁴²A katonák akkor elhatározták, hogy megölik a foglyokat, hogy valamelyik ki ne ússzék és meg ne szökjék.

⁴³A százados azonban meg akarta menteni Pált, s ezért megtiltotta tervük megvalósítását. Megparancsolta tehát, hogy először azok szálljanak ki, akik tudnak úszni, és igyekezzenek kijutni a szárazra.

⁴⁴A többieket pedig úgy vitték ki: némelyeket deszkákon, másokat a hajó roncsain. Így aztán mindenki épségben kijutott a partra.