Pál útnak indul.

¹A zavargás megszűntével Pál magához hívatta a tanítványokat. Buzdította őket, majd elbúcsúzott és Makedóniába utazott.

²Végigjárta ennek a kerületeit és sok beszédet intézett az ottaniakhoz. Majd Görögországba ment és ott tartózkodott három hónapon keresztül.

³Mikor ezután Szíriába készült hajózni, a zsidók cselt szőttek ellene. Ezért úgy döntött, hogy Makedónián keresztül tér vissza.

⁴Ázsiáig vele együtt tartott a béreai Szópatrosz, Pirrusz fia, a tesszalonikaiak közül pedig Arisztarchusz és Szekundusz, továbbá a derbéi Gájusz és Timóteus, végül Ázsiából Tichikusz és Trofimosz.

⁵Ezek előrementek és Troászban vártak ránk.

⁶Mi pedig a kovásztalan kenyér napjai után hajóztunk el Filippiből és öt nap múlva utolértük őket Troászban, ahol egy hetet töltöttünk.

⁷A hét első napján egybegyűltünk a kenyértörésre. Pál beszédet intézett hozzájuk, s mivel másnap el akart utazni, egészen éjfélig nyújtotta beszédét.

⁸A teremben, ahol összegyűltünk, volt lámpa bővében.

⁹Egy Eutihosz nevű ifjú, aki az ablaknál ült, Pál hosszú prédikációja közben mély álomba merült. Úgy elnyomta az álom, hogy lezuhant a harmadik emeletről.

¹⁰Holtan szedték föl. Pál lement hozzá, aztán ráborult és átkarolva őt így szólt: „Ne nyugtalankodjatok, mert a lelke még benne van.”

¹¹Aztán fölment, elvégezte a kenyértörést és evett. Még jó sokáig, egész virradatig beszélt, s végül útra kelt.

¹²Az ifjút pedig élve odavezették, és ez nem kis vigasztalásukra volt.

Pál Milétoszban búcsút vesz az efezusiaktól.

¹³Mi pedig hajóra szállva Asszoszba mentünk, hogy ott vegyük föl Pált. Ő rendelkezett így, mert maga szárazon akarta megtenni az utat.

¹⁴Mikor Asszoszban találkoztunk, fölvettük őt és úgy értünk Mitilénébe.

¹⁵Másnap innen elhajózva Kiosz elé jutottunk, a következő nap Számoszon kötöttünk ki, az erre következőn pedig megérkeztünk Milétoszba.

¹⁶Pál ugyanis elhatározta, hogy elhajózik Efezus mellett, hogy Ázsiában időt ne veszítsen. Sietett, hogy hacsak lehetséges, pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.

¹⁷Milétoszból azután beüzent Efezusba és magához kérette az egyház presbitereit.

¹⁸Mikor ezek megérkeztek, így szólt hozzájuk: „Ti tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem első napjától fogva hogyan éltem köztetek.

¹⁹Az Úrnak mély alázatossággal, könnyek és zaklatások közt szolgáltam, melyek a zsidók ármánykodása következtében értek engem.

²⁰Semmit sem vontam meg tőletek, ami hasznotokra szolgálhatott, hanem nyilvánosan és magánházakban tanítottalak titeket.

²¹Zsidóknak és pogányoknak lelkükre beszéltem, hogy térjenek meg Istenhez és higgyenek Jézusban, a mi Urunkban.

²²Most pedig belső kényszerűség hajt, hogy Jeruzsálembe menjek.

²³Nem tudom, hogy mi történik majd ott velem, legfeljebb annyit, hogy a Szentlélek minden városban értésemre adta, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám.

²⁴De én nem becsülöm sokra az életemet, csak véghez tudjam vinni pályafutásomat és az Úr Jézustól rám ruházott föladatomat: az Isten kegyelméről szóló evangélium hirdetését.

²⁵És bizony tudom azt is, hogy közületek, akik közt az Isten országát hirdetve jártam, egy sem lát meg többé.

²⁶Ezért hát szentül állítom nektek a mai napon: senkinek a vére nem szárad rajtam.

²⁷Nem rejtettem el semmit sem, hanem Isten teljes akaratát föltártam előttetek.

²⁸Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt ennek élére titeket elöljárókul a Szentlélek, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett meg.

²⁹Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok törnek rátok és nem kegyelmeznek a nyájnak.

³⁰Sőt még köztetek is támadnak olyanok, akik csalárd beszéddel magukhoz akarják csábítani a tanítványokat.

³¹Őrködjetek tehát és véssétek emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szüntelenül könnyek közt intettem mindegyikteket.

³²Most pedig Istennek és az ő kegyelmébe ajánllak titeket. Neki hatalma van arra, hogy fölépítse művét és megadja nektek az összes többi szentekkel közös örökséget.

³³Nem kívántam senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját.

³⁴Ti tudjátok, hogy ezek a kezek keresték meg azt, amire nekem és környezetemnek szüksége volt.

³⁵Minden alkalommal megmutattam nektek, hogy hogyan kell dolgozni és ezzel a gyöngéket segíteni. Jézus szavaira emlékezve, aki azt mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”

³⁶Ezeket mondta, aztán térdre hullott és mindnyájukkal közösen imádkozott.

³⁷Valamennyien hangos sírásra fakadtak és Pál nyakába borulva csókolgatták őt.

³⁸Az a mondása fájt nekik leginkább, hogy többé nem fogják viszontlátni. Végül elkísérték őt a hajóhoz.