¹Eljutott Derbébe és Lisztrába is. Itt találkozott egy Timóteus nevű tanítvánnyal, egy hívő zsidó anyának, de pogány apának fiával.

²A lisztrai és ikóniumi testvérek dicsérőleg nyilatkoztak róla.

³Pál azt akarta, hogy szegődjék hozzá útitársul. Ezért az illető helységekben élő zsidókra való tekintettel körülmetéltette.

⁴Mindenki tudta ugyanis, hogy az apja pogány volt. Mikor pedig sorra járták a városokat, lelkükre kötötték, hogy tartsák meg az apostolok és a jeruzsálemi presbiterek által hozott végzéseket.

⁵Így az egyházak megerősödtek a hitben és híveik száma napról napra gyarapodott.

⁶Mivel a SzentIélek megtiltotta, hogy Ázsiában prédikáljanak, Frígián és a galaták földjén utaztak keresztül.

⁷Mízia határához érve megkíséreIték ugyan, hogy Bitiniába menjenek, de Jézus Lelke nem engedte meg nekik.

⁸Ezért keresztülvágtak Mízián és lementek Troászba.

⁹Itt egy éjszaka Pálnak látomása volt: egy makedón férfi állt eléje ezzel a kéréssel: „Jöjj át Makedóniába és segíts rajtunk!”

¹⁰E jelenés után mindjárt azon voltunk, hogy elinduljunk Makedónia felé, abban a biztos tudatban, hogy Isten rendelt minket oda az evangélium hirdetésére.

¹¹Troászban tengerre szállva egyenesen Szamotrákiába értünk,

¹²másnap Neápoliszba, innen meg Filippibe, amely Makedónia azon részének legjelentősebb városa és kolónia. Ebben a városban néhány napot töltöttünk.

¹³Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóhoz, mert sejtettük, hogy ott van az imádság helye. Letelepedtünk és beszélni kezdtünk a körénk gyűlt asszonyokhoz.

¹⁴A hallgatóság között volt egy Lídia nevű istenfélő bíborárus asszony Tiatíra városából. Ennek az Úr megnyitotta szívét, hogy figyelemmel hallgassa Pál szavait.

¹⁵Háza népével együtt megkeresztelkedett, s utána így rimánkodott: „Ha véleményetek szerint az Úr híve vagyok, térjetek be házamba és ott vegyetek szállást.” S erővel rá is vett minket erre.

¹⁶Egy alkalommal mikor az imaház felé tartottunk, egy jósszellemtől megszállott leány jött velünk szembe. Ez a leány jövendöléseivel nagy hasznot hajtott gazdáinak.

¹⁷Pált és minket követve így kiáltozott: „Ezek az emberek a fölséges Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek.”

¹⁸Ezt több napon át megismételte. Pált bántotta a dolog, ezért hátrafordult és rászólt a lélekre: „Jézus Krisztus nevében parancsolom, menj ki belőle.” Nyomban ki is ment belőle.

¹⁹Amikor gazdái észrevették, hogy oda van a kereseti lehetőségük, megragadták Pált és Szilást és a fórumra hurcolták őket az elöljárókhoz.

²⁰A bírák elé állítva így vádolták őket: „Ezek az emberek zavart keltenek városunkban.

²¹Zsidók, és olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket mi római létünkre nem fogadhatunk el és nem követhetünk.”

²²A nép is ellenük fordult, a bírák pedig letépték róluk ruháikat és megvesszőztették őket.

²³Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket. A börtönőrnek meghagyták, hogy gondosan ügyeljen rájuk.

²⁴Az a kapott parancs értelmében a belső börtönbe vetette őket és lábukat kalodába zárta.

²⁵Éjféltájban Pál és Szilás zsoltárokat énekelve dicsérték az Istent, a foglyok meg hallgatták őket.

²⁶Ekkor hirtelen olyan erős földrengés támadt, hogy még a börtön alapfalai is beleremegtek. Az ajtók mind fölcsapódtak és mindenkiről leoldódtak a bilincsek.

²⁷Mikor a börtönőr álmából fölriadva látta, hogy a börtön ajtói tárva-nyitva állnak, kihúzta kardját és öngyilkosságot akart elkövetni, mert azt hitte, hogy a foglyok megszöktek.

²⁸Pál azonban harsány hangon rákiáltott: „Ne tégy kárt magadban, hiszen mindnyájan itt vagyunk!”

²⁹Az őr világot kért, berohant és remegve borult Pál és Szilás lábához,

³⁰majd pedig kivezette őket s ezt kérdezte: „Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek?”

³¹„Higgy az Úr Jézusban, felelték azok, így házad népével együtt üdvözülsz.”

³²Ezután hirdették neki és egész háza népének Isten igéjét.

³³Ő pedig azonnal éjnek idején megmosta sebüket s rögtön meg is keresztelkedett minden hozzátartozójával együtt.

³⁴Bevezette őket otthonába és asztalt terített nekik. Az Istenbe vetett hit örömmel töltötte el őt és egész családját.

³⁵Reggel azután a bírák törvényszéki szolgákat küldtek ezzel az üzenettel: „Bocsásd el azokat az embereket.”

³⁶A börtönőr rögtön elmondta a hírt Pálnak: „A bírák üzenték, hogy bocsássalak el titeket. Menjetek tehát, távozzatok békében.”

³⁷Pál azonban így válaszolt: „Római polgár létünkre ítélet nélkül nyilvánosan megvesszőztek, majd pedig börtönbe vetettek minket; most meg titokban akarnak minket kiutasítani? Ezt már nem! Jöjjenek és ők maguk kísérjenek ki minket.”

³⁸A törvényszéki szolgák ezeket a szavakat hírül vitték a bíráknak. Ezek ijedten hallották, hogy rómaiakról van szó.

³⁹Odasiettek tehát s bocsánatkérések között kikísérték őket s egyben kérték, hogy hagyják el a várost.

⁴⁰A börtönből való szabadulásuk után betértek Lídiához. A viszontlátás alkalmával lelket öntöttek a testvérekbe, majd útra keltek.