1Föltettem magamban, hogy nem szomorúságotokra megyek ismét hozzátok,

2mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki derít föl engem? Csak nem az, akit én szomorítottam meg?

3Ezt is azért intéztem el levélben, hogy amikor odaérek, ne szomorítsanak azok, akiknek örülnöm kellene. Hiszen meggyőződésem mindnyájatokról, hogy az én örömöm valamennyietek öröme.

4Sűrű könnyek közt, szívem nagy szorongásával és aggodalmával írtam nektek, nem azért, hogy megszomorítsalak, hanem hogy lássátok, mennyire szeretlek különösen titeket.

5Ha valaki megszomorított, nem annyira engem szomorított meg, hanem részben, hogy ne túlozzak, mindnyájatokat.

6Elég az ilyennek az a büntetés, amellyel a többség sújtotta.

7Inkább bocsássatok meg neki és vigasztaljátok meg, hogy a túlságos szomorúságtól kétségbe ne essék.

8Ezért arra kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet.

9Azért is írtam, hogy próbára tegyelek titeket és lássam, hogy engedelmesek vagytok-e mindenben?

10Akinek pedig megbocsátotok, annak én is. Krisztus színe előtt már meg is bocsátottam neki kedvetekért, ha egyáltalában volt még mit megbocsátanom.

11Nem akarjuk ugyanis, hogy megejtsen minket a sátán, hiszen szándékai nem ismeretlenek.

12Mikor Troászba érkeztem, hogy Krisztus evangéliumát hirdessem, bár a kapu nyitva állt előttem az Úrban,

13lelkemnek mégsem volt nyugta, mert nem találkoztam Titusz testvéremmel. Búcsút vettem tehát tőlük és átkeltem Makedóniába.

14De hála legyen Istennek! Ő Krisztus (Jézusban) mindenkor győzelemre segít minket és ismeretének illatát mindenütt elterjeszti általunk.

15Mi ugyanis Krisztus jó illata vagyunk Istennek azok közt, akik üdvözülnek, s azok közt is, akik elkárhoznak.

16Ezeknek halált jelentő hullaszag, azoknak meg az élet éltető illata.

17Ki a rátermett erre? Mi nem tartozunk azok közé, akik nyerészkednek Isten igéjén, hanem őszintén, mintegy Istenből beszélünk, Isten színe előtt Krisztusban.