¹Föltettem magamban, hogy nem szomorúságotokra megyek ismét hozzátok,

²mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki derít föl engem? Csak nem az, akit én szomorítottam meg?

³Ezt is azért intéztem el levélben, hogy amikor odaérek, ne szomorítsanak azok, akiknek örülnöm kellene. Hiszen meggyőződésem mindnyájatokról, hogy az én örömöm valamennyietek öröme.

⁴Sűrű könnyek közt, szívem nagy szorongásával és aggodalmával írtam nektek, nem azért, hogy megszomorítsalak, hanem hogy lássátok, mennyire szeretlek különösen titeket.

⁵Ha valaki megszomorított, nem annyira engem szomorított meg, hanem részben, hogy ne túlozzak, mindnyájatokat.

⁶Elég az ilyennek az a büntetés, amellyel a többség sújtotta.

⁷Inkább bocsássatok meg neki és vigasztaljátok meg, hogy a túlságos szomorúságtól kétségbe ne essék.

⁸Ezért arra kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet.

⁹Azért is írtam, hogy próbára tegyelek titeket és lássam, hogy engedelmesek vagytok-e mindenben?

¹⁰Akinek pedig megbocsátotok, annak én is. Krisztus színe előtt már meg is bocsátottam neki kedvetekért, ha egyáltalában volt még mit megbocsátanom.

¹¹Nem akarjuk ugyanis, hogy megejtsen minket a sátán, hiszen szándékai nem ismeretlenek.

¹²Mikor Troászba érkeztem, hogy Krisztus evangéliumát hirdessem, bár a kapu nyitva állt előttem az Úrban,

¹³lelkemnek mégsem volt nyugta, mert nem találkoztam Titusz testvéremmel. Búcsút vettem tehát tőlük és átkeltem Makedóniába.

¹⁴De hála legyen Istennek! Ő Krisztus (Jézusban) mindenkor győzelemre segít minket és ismeretének illatát mindenütt elterjeszti általunk.

¹⁵Mi ugyanis Krisztus jó illata vagyunk Istennek azok közt, akik üdvözülnek, s azok közt is, akik elkárhoznak.

¹⁶Ezeknek halált jelentő hullaszag, azoknak meg az élet éltető illata.

¹⁷Ki a rátermett erre? Mi nem tartozunk azok közé, akik nyerészkednek Isten igéjén, hanem őszintén, mintegy Istenből beszélünk, Isten színe előtt Krisztusban.