Címzés és apostoli üdvözlet.

1Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér, Isten korintusi egyházának és egész Achájában minden szentnek.

2Kegyelem és békesség nektek, Istentől, Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

Hálaadás a vigasztaló Istennek.

3Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene.

4Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorkodnak, azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal meg minket.

5Amilyen bőven részesedünk Krisztus szenvedéseiben, olyan bőven árad ránk Krisztus által a vigasztalás is.

6Ha szenvedünk, a ti vigasztalástokra és üdvösségtekre szolgál, ha vigasztalódunk, az is a ti vigasztalástokra van. Ez azoknak a szenvedéseknek türelmes elviselésére ad erőt, amiket mi is elszenvedünk.

7Ezért erős a veletek kapcsolatos reményünk, mert tudjuk, hogy nemcsak a szenvedésben vagytok társaink, hanem a vigasztalásban is.

8Nem szeretném testvérek, hogy ne tudjatok arról az üldöztetésről, amely Ázsiában ért, és mód felett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk.

9Sőt magunkban már a halálos ítéletet is elfogadtuk, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki föltámasztja a holtakat.

10Ő mentett ki a súlyos életveszélyből, és ezután is ki fog menteni. Belé vetjük reményünket, hogy ezentúl is megment,

Az apostol önvédelme

11különösen ha ti is segítségünkre lesztek értünk mondott imádságtokkal. Akkor a nekünk jutott kegyelemért sokan adnak majd hálát értünk.

Lelkiismeretének tisztasága.

12A mi dicsekvésünk lelkiismeretünk tanúsága, hogy Istennek tetsző szentséggel és őszinteséggel, s nem testi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével éltünk a világban, kiváltképpen köztetek.

13Nem írunk ugyanis egyebet, mint amit olvastatok és megértettetek.

14Remélem, hogy mindvégig meg is értitek, amint részben már meg is értettetek engem: Urunk Jézus (Krisztus) napján mi a ti büszkeségtek, s ti a miénk vagytok.

15Ezzel a bizalommal készültem a minap hozzátok, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben.

16Tőletek aztán át akartam menni Makedóniába, s Makedóniából ismét vissza akartam térni hozzátok, hogy ti kísérjetek el Júdeába.

17Talán könnyelmű voltam, hogy ilyesmit terveztem? Vagy amit tervezek, csupa szeszélyből tervezem s nálam az igen és a nem mindegy?

18Isten a tanúnk, hogy hozzátok intézett szavainkban nem mindegy az igen és a nem.

19Isten Fia, Jézus Krisztus ugyanis, akit mi – én, Szilvánusz meg Timóteus – hirdettünk köztetek, nem volt majd igen, majd nem, hanem az igen vált valóra benne.

20Isten valamennyi ígérete igenné lett benne. Ezért hangzik föl általa az ajkunkon az amen Isten dicsőségére.

21Aki pedig minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban: Isten az.

22Ő az, aki pecsétjével megjelölt minket és foglalóul szívünkbe árasztotta a Lelket.

Szerető kímélete.

23Istent hívom tanúságul magam mellett: csak irántatok való kíméletből nem mentem el eddig Korintusba.

24Hiszen nem hiteteken keresztül akarunk uralkodni rajtatok, inkább örömötöknek szeretnénk munkatársai lenni. Ti ugyanis a hitben szilárdan álltok.