Címzés és apostoli üdvözlet.

Bevezetés

¹Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér, Isten korintusi egyházának és egész Achájában minden szentnek.

²Kegyelem és békesség nektek, Istentől, Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

Hálaadás a vigasztaló Istennek.

³Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene.

⁴Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorkodnak, azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal meg minket.

⁵Amilyen bőven részesedünk Krisztus szenvedéseiben, olyan bőven árad ránk Krisztus által a vigasztalás is.

⁶Ha szenvedünk, a ti vigasztalástokra és üdvösségtekre szolgál, ha vigasztalódunk, az is a ti vigasztalástokra van. Ez azoknak a szenvedéseknek türelmes elviselésére ad erőt, amiket mi is elszenvedünk.

⁷Ezért erős a veletek kapcsolatos reményünk, mert tudjuk, hogy nemcsak a szenvedésben vagytok társaink, hanem a vigasztalásban is.

⁸Nem szeretném testvérek, hogy ne tudjatok arról az üldöztetésről, amely Ázsiában ért, és mód felett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk.

⁹Sőt magunkban már a halálos ítéletet is elfogadtuk, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki föltámasztja a holtakat.

¹⁰Ő mentett ki a súlyos életveszélyből, és ezután is ki fog menteni. Belé vetjük reményünket, hogy ezentúl is megment,

Védekezés a gyanúsításokkal szemben

¹¹különösen ha ti is segítségünkre lesztek értünk mondott imádságtokkal. Akkor a nekünk jutott kegyelemért sokan adnak majd hálát értünk.

Lelkiismeretének tisztasága.

¹²A mi dicsekvésünk lelkiismeretünk tanúsága, hogy Istennek tetsző szentséggel és őszinteséggel, s nem testi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével éltünk a világban, kiváltképpen köztetek.

¹³Nem írunk ugyanis egyebet, mint amit olvastatok és megértettetek.

¹⁴Remélem, hogy mindvégig meg is értitek, amint részben már meg is értettetek engem: Urunk Jézus (Krisztus) napján mi a ti büszkeségtek, s ti a miénk vagytok.

¹⁵Ezzel a bizalommal készültem a minap hozzátok, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben.

¹⁶Tőletek aztán át akartam menni Makedóniába, s Makedóniából ismét vissza akartam térni hozzátok, hogy ti kísérjetek el Júdeába.

¹⁷Talán könnyelmű voltam, hogy ilyesmit terveztem? Vagy amit tervezek, csupa szeszélyből tervezem s nálam az igen és a nem mindegy?

¹⁸Isten a tanúnk, hogy hozzátok intézett szavainkban nem mindegy az igen és a nem.

¹⁹Isten Fia, Jézus Krisztus ugyanis, akit mi – én, Szilvánusz meg Timóteus – hirdettünk köztetek, nem volt majd igen, majd nem, hanem az igen vált valóra benne.

²⁰Isten valamennyi ígérete igenné lett benne. Ezért hangzik föl általa az ajkunkon az amen Isten dicsőségére.

²¹Aki pedig minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban: Isten az.

²²Ő az, aki pecsétjével megjelölt minket és foglalóul szívünkbe árasztotta a Lelket.

Szerető kímélete.

²³Istent hívom tanúságul magam mellett: csak irántatok való kíméletből nem mentem el eddig Korintusba.

²⁴Hiszen nem hiteteken keresztül akarunk uralkodni rajtatok, inkább örömötöknek szeretnénk munkatársai lenni. Ti ugyanis a hitben szilárdan álltok.