Bevezetés

1Pál, üdvözítő Istenünknek és reménységünknek, Krisztus Jézusnak rendelkezéséből Krisztus Jézus apostola, Timóteusnak, igaz fiának a hitben.

Általános lelkipásztori kötelességek

2Kegyelem, irgalom és békesség az Istentől, az Atyától és Urunktól, Krisztus Jézustól.

Harc a hamis tanítások ellen.

3Amikor Makedóniába indultam, arra kértelek, maradj Efezusban és kösd némelyek lelkére,

4hogy ne tanítsanak tévesen, ne vesződjenek mendemondákkal és vég nélküli nemzetségtörténetekkel, amik inkább a vitatkozást segítik elő, mint az isteni üdvrend megvalósítását, ami a hiten alapul.

5Ennek a rendelkezésnek célja a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és őszinte hitből fakadó szeretet.

6Ettől tértek el az illetők és üres fecsegésre adták magukat.

7Törvénytanítók szeretnének lenni, de meg sem értik, amit mondanak és amit csökönyösen állítanak.

8Mi tudjuk, hogy jó a törvény, ha helyesen tartja meg valaki.

9Tudom, hogy a törvényt nem az igaz emberért hozták, hanem a gonoszokért, lázadozókért, istentelenekért, bűnösökért, vallástalanokért, a szentség ellenségeiért, azokért, akik apjukra-anyjukra kezet emelnek, gyilkosokért, paráznákért,

10fajtalanokért, rabszolgakereskedőkért, hazugokért, hamisan esküvőkért, meg mindazért, ami az igaz tanítással ellenkezik,

11mely a boldog Isten dicsőségének rám bízott evangéliuma.

Hála az apostoli hivatásért.

12Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt adott nekem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatára rendelt,

13bár azelőtt káromló, üldöző és erőszakos ember voltam. Ám (Isten) mégis megkönyörült rajtam, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem.

14Sőt valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel.

15Igaz beszéd ez és teljes hitelt érdemel: Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy a bűnösöket üdvözítse, s ezek közt az első én vagyok.

16De éppen ezért találtam irgalomra, hogy Jézus Krisztus rajtam, az elsőn mutassa meg minden türelmét, példaképül azoknak, akik a jövőben hisznek benne és az örök életre jutnak.

17Az örökkévalóság királyának, a halhatatlan és láthatatlan, egyedülvaló Istennek legyen tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké. Amen.

18A rád vonatkozó korábbi prófétai szavak értelmében lelkedre kötöm, Timóteus fiam: vívd meg bizalommal a jó harcot.

19Őrizd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, melyet néhányan elvetettek, s ezért hajótörést szenvedtek a hitben.

20Közéjük tartoznak Himeneusz és Alexander, akiket a sátánra hagytam: hadd tanulják meg, hogy ne káromolják Istent.