Buzdítás az imádságra.

1Mindenekelőtt arra kérlek, végeztess könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, királyokért

2és minden följebbvalóért, hogy istenfélelemmel és tisztességgel teljes, békés és nyugodt életet élhessünk.

3Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében,

4aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.

5Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő Isten és ember közt: az ember Krisztus Jézus,

6aki váltságul adta magát mindenkiért. Erről kellő időben tanúságot kell tenni.

7Ezért kaptam a küldetést, hogy hírnök és apostol legyek – igazat mondok, nem hazudom –, a pogányok tanítója, hitben és igazságban.

Helyes magatartás az istentiszteleten.

8Azt kívánom tehát, hogy a férfiak mindenütt áhítattal, s ne haragos és viszálykodó lélekkel emeljék imádságra kezüket.

9Kívánom azt is, hogy az asszonyok tisztességes ruhában járjanak, szemérmesen és szerényen ékesítsék magukat: ne göndörített hajjal, arannyal, gyöngyökkel és drága ruhában,

10hanem amint istenfélelemben élő asszonyokhoz illik, jótettekkel.

11Az asszony csöndben hallgassa a tanítást, teljes engedelmességgel.

12Azt nem engedem meg, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben.

13Hiszen Ádám első a teremtésben, Éva csak a második.

14Ádám nem hagyta magát félrevezetni, mint az asszony, aki bűnbe esett.

15De üdvözülni fog, ha gyermekeket szül, s ha kitart a hitben, a szeretetben, s a szerénységgel párosult tisztességben.