Címzés és apostoli üdvözlet.

Bevezetés

1Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikaiak egyházának, az Istenben, az Atyában és az Úr Jézus Krisztusban. Kegyelem nektek és békesség.

Köszönet és elismerés.

2Mindenkor hálát adunk mindnyájatokért Istennek, amikor imádságainkban megemlékezünk rólatok.

3Szüntelenül gondolunk Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és állhatatos reményetekre Urunkban, Jézus Krisztusban.

4Meg vagyunk győződve, Istentől szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok.

5Evangéliumunk ugyanis nemcsak szóval jutott el hozzátok, hanem hathatósan, a Szentlélek kiáradásával és meggyőző erejével. Hiszen tudjátok, hogyan léptünk fel köztetek, tiértetek.

6Követőink lettetek, és az Úr követői. A sok nehézség ellenére is a Szentlélek örömével fogadtátok az igét,

7úgyhogy Makedóniában és Achájában minden hívő példaképévé lettetek.

8Tőletek terjedt el ugyanis az Úr igéje, nemcsak Makedóniában és Achájában, Istenbe vetett hitetek mindenüvé eljutott, úgyhogy nem is szükséges róla beszélnünk.

9Hiszen az emberek maguk beszélnek róla, hogyan jutottunk el hozzátok, s hogyan tértetek a bálványoktól Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok,

10s hogy várjátok a mennyből a halálból föltámasztott Fiát: Jézust, aki megment minket az eljövendő haragtól.