A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) március 3-án és 4-én megtartotta tavaszi rendes ülését.
A Konferencia immár hagyományos módon az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést szervez „Tartós szeretet” címmel. A hívek tartósélelmiszer-felajánlásukat elhelyezhetik a templomokban az erre kijelölt helyen március 15. és 22. között. Az idei évben is lehetőség nyílik rá, hogy az egyházmegyei karitász központokban is leadhassák adományaikat.
A Magyar Katolikus Egyház az idei évben is igyekszik segíteni az adózók tájékozódását az 1%-os kampány során. Adója 1+1 százalékáról bárki jogosult rendelkezni, aki személyijövedelemadó-bevallást ad le. Ezt a rendelkezést megteheti a 19EGYSZA nevű nyomtatvány kitöltésével, illetve az eszja.nav.gov.hu oldalon. Kérjük, abban az esetben is tegye meg felajánlását a Magyar Katolikus Egyháznak, ha személyi jövedelemadója bizonyos kedvezmények miatt nulla forint (pl. családi adókedvezmény). Technikai számunk: 0011.
Továbbra is várják a regisztrációkat a szeptember 13. és 20. között megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) programjaira, amelyekről az iec2020.hu honlapon találhatnak folyamatosan frissülő információkat. Várják az önkéntesek jelentkezését is.
Ferenc pápa tavalyi csíksomlyói látogatása alkalmával arra buzdította híveket, hogy fűzzük össze a jövő szálait. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ez év május 16-án, szombaton kárpát-medencei nemzeti zarándoklatot szervez Mátraverebély-Szentkútra.
Mint ismeretes, Kovács Gergely atyát, aki eddig Rómában szolgált, a Szentatya 2019. Karácsony vigíliáján gyulafehérvári érsekké nevezte ki. A kinevezés miatt a római Pápai Magyar Intézetet felügyelő, úgynevezett Vigilancia Bizottságban megüresedett helyre a püspökök testülete megválasztotta Harsányi Ottó ferences atyát.
A Katolikus Egyház különböző szervezetei hosszabb ideje végeznek modell értékű szociális-felzárkóztató tevékenységeket. A jó gyakorlatok egységesebb adaptálása érdekében a püspöki testület döntött arról, hogy a hátrányos helyzetű települések felzárkóztatási programjának országos koordinálásával a Katolikus Karitászt, az egyház hivatalos segélyszervezetét bízza meg.
Az MKPK elfogadta a szentmise állandó részeinek (ordinárium) lovári nyelvű fordítását. A Püspöki Konferencia döntése értelmében bizonyos liturgikus könyvek újbóli kiadására kerülhet sor a jövőben.
2019. szeptember 30-án Ferenc pápa elrendelte az Isten Igéjének vasárnapját. Igazodva a Szentatya döntéséhez, az ünnepet Magyarországon is az egyházi évközi idő harmadik vasárnapjára vezetik be.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szakmai szervezetei, többek között a Katolikus Pedagógiai Intézet folyamatos egyeztetéseket folytatott, és folytat az oktatásért felelős állami szervezetekkel. Az Intézet koordinálásával másfél évvel ezelőtt elkezdődött iskoláink számára a katolikus szellemiségű tankönyvsorozat kidolgozása.
Az utóbbi időben egyre nagyobb teret kapva terjedtek el a Katolikus Egyházon belül olyan nézetek, amelyek a kiengesztelődésnek új fajtáit hirdetik. Ezek közé tartozik az úgynevezett családfa-gyógyítás. A teológiai vizsgálat alapján ki kell jelentenünk, hogy tartalmában az, ahogyan egyes mozgalmak hirdetik, az Evangélium tanításával összeegyeztethetetlen.
Magyarországra is megérkezett a COVID-19 járvány. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kapcsolatban áll az illetékes állami szervekkel, és velük együttműködve megelőző intézkedéseket léptet majd életbe.
Budapest, 2020. március 5.
Dr. Tóth Tamás
az MKPK titkára