Szent Imre ösztöndíj - pályázati felhívás a 2022/2023. tanévre

A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a 2022/2023. évi Szent Imre ösztöndíj elnyerésére. Pályázhatnak azok a nappali munkarendben, magyarországi tanintézményben tanuló, hitüket gyakorló katolikus fiatalok (a kispapok kivételével), akik köznevelési intézmény, szakképző intézmény 9-15. osztályos tanulói vagy diplomával még nem rendelkeznek, és felsőoktatási intézményben első felsőoktatási szakképzésben, vagy első diplomás képzésben vesznek részt. Pályázhatnak azok is, akik első alapképzésben megszerzett diplomájuk után első mesterképzésben vesznek részt. A pályázatok elbírálása elsősorban a tanulmányi eredmény, az egy főre eső jövedelem, a testvérek, eltartottak száma, a hitoktatásban és a közösségi életben való részvétel alapján történik. Döntés és kiértesítés decemberben várható.

Az ösztöndíjat egy tanévre lehet elnyerni. A Kuratórium döntése után az Alapítvány az ösztöndíjassal szerződést köt az ösztöndíj folyósításának feltételeiről. A megkötött szerződés egy tanulmányi évre szól, az ösztöndíj újabb pályázat alapján ismételten elnyerhető.

Az ösztöndíjra pályázni elektronikusan a www.szentimrepalyazat.katolikus.hu felületen lehet. Bővebb információ e-mailben () vagy telefonon kérhető: +36-1/445-4587/munkaidőben/. A pályázathoz elektronikusan és papír alapon is csatolandók az alábbi mellékletek:

- a katolikus pap vagy hitoktató által adott igazolás a pályázati felületen elérhető formanyomtatványon kitöltve, aláírással hitelesítve,

- az iskolalátogatási- vagy hallgatói jogviszony igazolás,

- a tanulmányi átlagot igazoló iskolai igazolás vagy a bizonyítvány, törzslapkivonat másolata,

- valamint a jövedelem-igazolások (a kataszteri jövedelem igazolása önmagában nem elég, a pályázati felületen közzétett nyilatkozat kitöltése kötelező!).

A rendszerből kinyomtatott, aláírt adatlapot és a csatolt mellékleteket kérjük papír alapon is megküldeni az Alapítvány címére (1406 Budapest, Pf. 79). A borítékra kérjük ráírni: „Ösztöndíj pályázat”, valamint a rendszer által generált pályázati azonosítót.

A pályázatokat 2022. október 3-ig kell benyújtani. Csak a 2022. október 3-áig elektronikusan is és postai úton is beadott pályázatokat tudjuk elbírálni! Személyes leadásra nincs lehetőség! A pályázatokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.