Világegyház

Világegyház

Az első időkben azt látjuk, hogy egyes városokban, egyes országrészekben jelennek meg a kis keresztény közösségek, akik szoros összetartozásukról, egymás iránti szeretetükről és Jézus Krisztus melletti elkötelezettségükről voltak felismerhetőek. Ezeket a helyi gyülekezeteket nevezte Szent Pál egyháznak (a görög „ekklészia” kifejezés szó szerint ’gyülekezetet’ jelent, ezzel jelöli az apostol a keresztény közösségeket).

Mindazonáltal a kezdetektől fogva egyértelmű volt: egyik kis közösség sem önálló sziget a világ népeinek hatalmas tengerében. A földrajzilag, kulturálisan, etnikailag oly távol lévő keresztény csoportokat láthatatlanul egybefűzte a közös hit. Ez jelent meg a keresztségben, a kenyértörés közösségében – és az egymásért való szolidaritásban, az egymás javára ajánlott gyűjtésekben. Ez a nagy egység megmutatkozott akkor is, amikor egy-egy keresztény útra kelt: minden városban, ahová betért, az ott élő keresztények fogadták, gondoskodtak róla. Bár különböző közösségek, gyülekezetek tagjai voltak, mégis tudták, érezték: egyetlen, nagybetűs Egyház tagjai ők.

Ez az Egyház pedig túlnő minden emberi nemzeten, nyelven, szokásrenden vagy határon. Minden keresztényt magába foglal. Ősképe ennek pünkösd, amikor a Szentlélek leszáll az apostolokra, s ők elkezdik hirdetni az Evangéliumot a sok eltérő anyanyelvű zarándoknak: „Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. [...] Csodálkoztak, és ezt kérdezgették egymástól: »Mi lehet ez?«” (ApCsel 2,6.12). A világegyház első pillanata volt ez, amikor valóra vált az, amit Szent Pál így fogalmazott meg: „Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben” (Kol 3,11).