Ökumenikus találkozó az MKPK székházában

A szokásoknak megfelelően az idén is megtartották a három legnagyobb magyarországi keresztény egyház püspökeinek találkozóját, amelyre ezúttal a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia székházában került sor.
A megbeszélésen a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának tagjai, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetői véleményt cseréltek a három egyházat érintő aktuális kihívásokról, és megerősítették a testvéri párbeszéd fontosságát.

Áttekintették a demográfiai helyzetet, ezzel összefüggésben tájékozódtak a népszámlálás adataival kapcsolatban. A köznevelést övező vitákban szükségesnek tartják az erkölcsi nevelés súlyának növelését, a pedagógusok társadalmi megbecsülését, valamint bérük sürgős és érdemi rendezését. Fontosnak tartják, hogy a határon túli magyar közösségek gyermekeiket anyanyelvükön taníthassák. Ismét felhívták a figyelmet a béke fontosságára, hiszen a háború sosem lehet a béke és az igazságosság megteremtésének eszköze.

Budapest, 2023. szeptember 26.

az MKPK Titkársága