Nagyszombaton az Egyház Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedik a szentsír előtt időzve. Az esti vigília-szertartással veszi kezdetét a Katolikus Egyház legfontosabb ünnepe, a húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból és mindenkit meghív az örök életre.
Nagyszombat a gyász napja, Jézus most sírban fekszik egy nagy kővel elzárva. Nagyszombaton egész nap lehetőség van imádságra a szentsír előtt. Ezen a napon készülődünk a feltámadás örömére. Ilyenkor betölti lakásainkat, családjainkat és szívünket a csend, amely segít Krisztus szeretetének-halálának titkában elmélyedni. Nagyszombat – Jézus a sírban pihen, a hívek felkeresik a templomokban felállított szentsírt.
Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Húsvét éjszakáján az egyház talán legszebb ünneplése jeleníti meg számunkra a szent titkokat. A liturgia szimbólumaiban megjelenik a fény és a sötét, a tűz és a víz, a nap és a csillagok, hogy együtt magasztalják a feltámadott Krisztust, aki legyőzte a sötétséget, a halált. A liturgia sötétben kezdődik, abban a sötétben, amely a világra borult Krisztus halála után. Amikor úgy látszott, hogy a halál legyőzte az életet, a bűn legyőzte Krisztust. Ebben a sötétben gyullad meg a remény: Krisztus feltámadásának fénye.
A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend, a IV. századra vezethető vissza.
A húsvéti vigília szertartása a tűzszentelés szertartásával kezdődik. Egyedül a parázsló szén világít, s az arról vett tűzzel a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, miközben azt imádkozza, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma, ő a Kezdet és a Vég, ő az Alfa és az Ómega, övé az idő, és övé az örökkévalóság, övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké. A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, feltámadását, amely belevilágít a templom sötétjébe és egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon.
Erről az új tűzről gyújtják meg a húsvéti gyertyát, amely Jézus testét szimbolizálja, benne a tömjénszegekkel, amelyek Jézus halálos sebeit jelzik. A Föltámadásnak nem volt tanúja, hiszen Jézus nem erre a világra, nem ennek a térnek és időnek keretei közé támadt föl, hanem az örökkévalóságba lépett át, mégis az Egyház liturgiája mintegy megjeleníti a föltámadás pillanatát, ez történik akkor, amikor a gyertya élettelen testét megeleveníti az új tűz. Szimbolikusan ez a föltámadás pillanata. A megszentelt tűzről gyújtott gyertyák sokasága Krisztus világosságának elterjedését érzékelteti, azt, hogy a bűn és halál sötétjében Krisztus feltámadásának ereje kiterjed az egész emberiségre. A pap elindul a fénnyel a sötét templomba, s három lépésben szétosztja Krisztus világosságát a híveknek, akik a Húsvéti gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat. Krisztus világossága tölti be a sötét templomot. Ezt az örömet halljuk és látjuk: „Krisztus világossága”, erre válaszolunk: „Istennek legyen hála.” Ezután hangzik föl az Egyház leggyönyörűbb éneke, az Exultet, a Húsvéti örömének. A húsvéti örömének az ünnep tartalmát fogalmazza meg, a fényt, amely a feltámadást és a megváltást jelképezi.
A húsvéti örömének elhangzása után kezdődik az igeliturgia, amely végigvezet minket az üdvösségtörténet nagy állomásain, eljutva az Újszövetségig. Ekkor felhangzik a Glória, Isten dicsőítése és „visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Jézus feltámadását, az igazi örömhírt hirdeti az evangélium.
A katolikus templomokban ősi hagyományt követve általában húsvét vigíliáján, a nagyszombati szertartás során szolgáltatják ki a keresztség szentségét a felnőtt korukban megtérteknek, vagyis ekkor fogadja őket tagjai közé az Egyház. A prédikáció után következik a keresztelés ünnepélyes szertartása. Először a mindenszentek litániája, hiszen a keresztséggel az ember tagjává lesz az Egyháznak, amelyhez a szentek közössége hozzátartozik. Ezt követi a keresztvíz megszentelése és a keresztelés. Az Egyház akkor is szentel vizet, ha keresztelésre nem kerül sor. A hívek megújítják keresztségi fogadalmukat: ellene mondanak a Sátánnak és megvallják hitüket a Szentháromság egy Istenben, s keresztségükre emlékezve az Egyház meghinti őket az új vízzel. A fogadalom válaszait elsősorban a keresztelendők mondják és velük együtt a hívek. Nemcsak azért, mert ma mindannyian ünnepeljük keresztségünk titkát, hanem azért is, mert mindannyiunknak testvéri felelősséget kell vállalnunk a keresztelendőkért, egymásért.
A szertartás a szentmise szokott rendje szerint folytatódik. A szentáldozásban a feltámadt Üdvözítővel találkozunk. A feltámadási körmenettel a hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és a világnak hirdeti a feltámadás örömét. Ez a szép közép-európai hagyomány kiviszi a Föltámadás örömhírét a világba, megáldva a négy égtájat. Az egész világ számára elviszik az Örömhírt: Krisztus Feltámadt! Valóban feltámadt! Alleluja!
Kép: Jézus temetési ikonja és Pannonhalmi Főapátság
