Marton Zsolt rektort váci püspökké nevezte ki Ferenc pápa

2019. július 12-én Őszentsége Ferenc pápa Marton Zsoltot, a Központi Papnevelő Intézet rektorát váci megyéspüspökké nevezte ki.Szentelésére 2019. augusztus 24-én, szombaton 10 órakor a váci székesegyházban kerül sor.

Marton Zsolt 1966. március 26-án született Budapesten. Általános iskola után, középiskolai tanulmányokra a kecskeméti Piarista Gimnáziumba került. 1988-ban tanítói diplomát szerzett a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán. Teológiai tanulmányait 1992-ben kezdte Veszprémben, majd a váci püspök Győrbe küldte. Ezután Budapestre került, a Központi Papnevelő Intézetbe. 1998-ban szerzett teológus diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. 1998. június 20-án szentelték pappá Vácott a Váci Egyházmegye szolgálatára.

Szolgálati helyei:

1998-1999:    püspöki titkár és bírósági jegyző
1999-2000:    káplán Nagykátán
2000-2003:    Dány plébániai kormányzója
2002-2003:    Váci Hittudományi Főiskola Levelező tagozatának tanára
2003-2008:    a Központi Papnevelő Intézet prefektusa
2008-2015:    Felső- és Alsógöd plébánosa, valamint váci kerületi esperes
2015-2019:    a Központi Papnevelő Intézet rektora


Budapest, 2019. július 12.


a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága



(Fotó: Magyar Kurír)