Ferenc pápa megérkezett Budapestre

Április 28-án reggel 8.21-kor a pápai repülőgép felszállt a római Fiumicino reptérről, és 9.53-kor megérkezett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Ferenc pápa ezzel megkezdte 41. nemzetközi apostoli útját. Április 28–30. között Budapesten találkozik a politikai és vallási vezetőkkel, a papsággal, a szegényekkel, a menekültekkel, a fiatalokkal és az egyetemi élet képviselőivel.

Április 26-án, szerdán, két nappal az utazása előtt szokásához híven a római Santa Maria Maggiore-templomban a híres Mária-ikon, a Salus Populi Romani előtt imádkozva a Szűzanyára bízta magyarországi látogatását.

Április 28-án reggel, a Szent Márta-házból való indulása előtt a Szentatya üdvözölt tizenöt, a Szent Péter-bazilika közelében élő hajléktalan embert, akiket a Szeretetszolgálat Dikasztériumának prefektusa, Konrad Krajewski bíboros kísért.

*

A repülőtéren a Szentatyát fogadta egyházi részről Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek; Michael Wallace Banach apostoli nuncius; Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, valamint Tóth Tamás, az MKPK titkára, a Szentatya magyarországi apostoli látogatásának általános koordinátora; állami részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára; Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára.

Ferenc pápát üdvözölte több tucat gyermek is, akik a Katolikus Egyház világi munkatársainak gyermekei, közülük ketten frissen sült kenyeret és sót adtak át a Szentatyának. 

Érkezése után a Szentatya udvariassági látogatást tesz a köztársasági elnöknél a Sándor-palotában és találkozik a miniszterelnökkel. A Karmelita kolostor épületében találkozik az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel, és beszédet intéz hozzájuk. 17 órakor a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozik a Szent István-bazilikában.

Április 29-én, szombaton reggel magánlátogatást tesz a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonában. 10.15-kor szegényekkel és menekültekkel találkozik a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban, majd 11.30-kor látogatást tesz a görögkatolikus közösségnél a közeli Istenszülő oltalma templomban. A 16.30-kor kezdődő rendezvényen a fiatalokhoz szól Ferenc pápa a Papp László Sportarénában. Este magántalálkozón vesz részt a Jézus Társasága tagjaival az Apostoli Nunciatúrán.

Április 30-án, vasárnap reggel 9.30-kor mutatják be a Kossuth Lajos téren a szentmisét, amelyen a Szentatya homíliát mond, majd elimádkozza a Regina Caeli imádságot.

16 órakor az egyetemi és kulturális élet képviselőivel találkozik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán.

A hivatalos búcsúztatást követően 18 órakor indul vissza repülővel Rómába a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, várhatóan 19.55-kor érkezik meg a Róma-Fiumicino Nemzetközi Repülőtérre.

*

 

A pápalátogatás hivatalos honlapja a ferenc2023.hu, ahová magyar és angol nyelven folyamatosan töltik fel a Szentatya magyarországi apostoli útjával kapcsolatos anyagokat, híreket, információkat.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) megbízásából készült el a KAPP elnevezésű mobilapplikáció, amelyet bárki letölthet a Google Play Áruházból (Android), valamint App Store-ból (IOS). Az applikáció – mely a pápalátogatást követően is frissülni fog – weblapja, amely segíti a letöltést: kapp.hu.

A pápa látogatására való felkészülés jegyében előzetesen számos hírt, interjút és riportot tettünk közzé, melyeket oldalunkon a Ferenc pápa főmenü alatt, a Ferenc pápa Magyarországon 2023 menüben gyűjtöttünk össze. E menüpont alatt találják meg a pápalátogatás során, az egyes programokról készülő tudósításokat, riportokat is.

Minden, amit a pápalátogatásról tudni kell című cikkben a legfontosabb gyakorlati információkat adjuk közre. Az összeállítást folyamatosan frissítjük.

Fotó: Merényi Zita; Turjányi Tuzson (Magyar Kurír)

Forrás: Magyar Kurír