Ferenc pápa budapesti látogatásának programja

Nyilvánosságra hozták Ferenc pápa budapesti és szlovákiai látogatásának programját.

Huszonegy év elteltével vesz részt katolikus egyházfő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Ferenc pápa szeptember 12-én, Budapesten a Hősök terén részt vesz a katolikus világesemény záró szentmiséjén.

Szeptember 12-én reggel nyolc óra előtt érkezik meg a pápát szállító repülőgép a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A hivatalos köszöntők után a katolikus egyházfő találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel és a püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban.

Ezután Ferenc pápa fogadja a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának és a zsidó közösségek képviselőit.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséje 11 óra 30 perckor kezdődik a Hősök terén, amelyet Ferenc pápa celebrál.

A Szentatya a délután folyamán indul tovább Pozsonyba. Háromnapos szlovákiai látogatása során egyházi- és világi vezetőkkel, a roma és a zsidó közösség tagjaival találkozik. Ferenc pápa felkeresi útja során Kassa, Eperjes városát és szeptember 15-én szentmisét tart a sasvári (Šaštín) pálos kegyhelyen.


Ferenc pápa programja

FERENC PÁPA APOSTOLI ÚTJA BUDAPESTRE AZ 52. NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS ZÁRÓMISÉJÉRE ÉS SZLOVÁKIÁBA

2021. Szeptember 12-15.


2021.szeptember 12. (vasárnap):

RÓMA-BUDAPEST-POZSONY

06:00 Indulás Rómából a Fiumicino nemzetközi repülőtérről
07:45 Érkezés a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre
07:45 HIVATALOS KÖSZÖNTŐ a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
08:45 TALÁLKOZÓ MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉVEL ÉS MINISZTERELNÖKÉVEL a Szépművészeti Múzeumban
09:15 TALÁLKOZÓ A  PÜSPÖKÖKKEL a Szépművészeti Múzeumban
A Szentatya beszédet mond
10:00 TALÁLKOZÓ A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSÁNAK képviselőivel ÉS MAGYARORSZÁG ZSIDÓ KÖZÖSSÉGEIVEL a Szépművészeti Múzeumban
A Szentatya beszédet mond

11:30 SZENTMISE A HŐSÖK TERÉN
Úrangyala imádság
A Szentatya ünnepi homíliája

14:30 BÚCSÚ CEREMÓNIA a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
14:40 Indulás repülővel Pozsonyba
15:30 Érkezés Pozsony nemzetközi repülőterére