Erdő Péter bíboros bemutatta az eucharisztikus kongresszus programját Rómában

A Puskás Ferenc Stadionban elsőáldozással kezdődik és a Hősök terén szentmisével zárul majd a 2020-ban megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. A rendezvény programjáról Erdő Péter bíboros adott tájékoztatást, aki jelenleg a Vatikánban tartózkodik.



A Puskás Ferenc Stadionban elsőáldozással kezdődik és a Hősök terén szentmisével zárul majd a 2020-ban megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK). A rendezvény programjáról Erdő Péter bíboros adott tájékoztatást, aki jelenleg a Vatikánban tartózkodik.

Erdő Péter elmondta, nemzetközi szokás szerint a NEK eseményei már a Kongresszus előtti héten elkezdődnek: az esztergomi Szent Adalbert Központban teológiai konferencia vezeti be a nemzetközi találkozót. Ezen kívül szociális akciókkal készülnek a rászorulók segítésére: Budapesten és több vidéki városban is vendégségre várják őket közös asztalnál fogyasztott meleg étellel.

Fókuszban a szolidaritás és a népek közötti barátság

Erdő Péter bíboros megjegyezte, hogy a NEK egyhetes programjában „minden napnak és minden órának megvan a tartalma”. Az Eucharisztikus Kongresszus két vezető témája a szolidaritás és a népek közötti barátság lesz. A „NEK nem politikai esemény, de társadalmi üzenete mindenképpen lesz” – jelentette ki Erdő Péter.

A 2020. szeptember 13. és 20. közt zajló NEK nyitó szentmiséjét szeptember 13-án délután, a Puskás Ferenc Stadionban mutatják be elsőáldozással. Erre Magyarországról és a környező országokból elsősorban alsó tagozatos gyerekeket várnak, szüleikkel és plébániájuk képviselőivel együtt. Az elsőáldozók több méretben előre elkészített ruháit csökkentett munkaképességűek varrják.

A bíboros kiemelte, hogy a NEK minden egyes rendezvényének megszervezéséhez külön dossziét állítanak össze a részletkérdések kidolgozásával, a buszok bérlésétől a szállásig, a biztonságtól az egészségügyi ellátásig, a misék szükséges kellékeitől a hangosításig és a többnyelvű tolmácsolásig. A kerekesszékes és beteg résztvevők számára az eseményeken könnyített hozzáférést biztosítanak.

Kulturális programmal is készülnek

Szeptember 14-18. között a NEK fő helyszíne a budapesti Hungexpo területe lesz: minden nap közös imával és elmélkedéssel kezdődik, amit magyar vagy külföldi püspök vagy bíboros vezet. Ezt tanúságtétel követi egyházi és világi személyekkel Ukrajnától a Közel-Keleten át Ázsiáig, például a hittel való kapcsolatról, egyházüldözésről. Majd egyórás katekézis következik a hit egyes témáiról, ezután pedig szentmise. Délutánonként munkacsoportokban folytatódik a beszélgetés – az előadók között Böjte Csaba atya is szerepel.

Az esténkénti szabadidőben a NEK résztvevőinek Budapest és Magyarország megismerésére nyújtanak lehetőséget. Szeptember 14-én a Csík Zenekar lép fel a MÜPA-ban, 15-én a NEK résztvevői különvonattal – a tervek szerint az 1938-as magyarországi Eucharisztikus Kongresszus addigra helyreállított díszvonatával – , az Oltáriszentség kíséretében, az esztergomi bazilikába utaznak imádságra. Itt a czestochowai pálosok jubileumi imát tartanak Boldog Özséb születésének évfordulóján. Dorogon a város koncerttel várja a NEK-résztvevőket. Szeptember 16-án mintegy tíz budapesti plébánián mutatnak be miséket más programokkal.

Elkészült - a budapesti Zeneakadémia tanárainak segítségével - a NEK-en bemutatandó lovári nyelvű mise zenei kísérete, angol és magyar részekkel is kiegészítve. Keleti liturgia helyszíne lesz a Szent István-bazilika a keleti katolikus egyházak papjainak koncelebrálásával: „fontos, hogy a vendégek lássák, hogy Magyarországon az egyház két tüdővel lélegzik, vagyis olyan területen vagyunk, ahol közel van a keleti kereszténység hagyománya is” – jegyezte meg Erdő Péter.

Kiállítás mutatja be a Műcsarnokban az egyház karitatív tevékenységét, a NEK kulturális kínálatában szerepel a 100 tagú Cigányzenekar és a Moszkvai Patriarchátus zenekarának fellépése, szeptember 17-én a Szent István-bazilika előtti téren az egyházi közösségek és mozgalmak imádkoznak. Szeptember 18-án este ifjúsági programmal várják a fiatalokat a Papp László Sportarénába. Koncerteket követően az éjszaka imádsággal, énekkel, tanúvallomásokkal folytatódik majd.


A pápát is várják az eseményre

Szeptember 19-én a NEK keretében a Cursillo mozgalom világtalálkozója zajlik, délután pedig a NEK nagymiséjét mutatják be a Kossuth téren, amin a tervek szerint a Szent Jobbot és a Szent Koronát is kiállítják. A mise után gyertyás körmenet indul a Hősök terére. Szeptember 20-án a Hősök terén mutatják be a NEK zárómiséjét is, amelyet szokás szerint pápai legátus celebrál, vagyis a Ferenc pápa kijelölte személy.

„Meghívtuk magát Ferenc pápát is, és eddig nem mondott nemet” – mondta Erdő Péter.

A bíboros hozzátette, hogy a NEK magyarországi programjában akár változás is történhet: ha az április 11-én a Vatikánban ülésező orvosbizottság esetleg pozitív véleményt ad, akkor a Vatikán utat nyithat Mindszenty bíboros boldoggá avatása előtt.

Több százan vesznek részt a szervezésben

A NEK magyarországi szervezésében máris több százan vesznek részt: a NEK 40 fős főtitkársága mellett minden egyházmegyében dolgozik NEK-felelős és más szervezők, valamint önkéntesek, akiknek eddig már 200 megbízólevelet adtak át.

A véglegesített program és az ehhez kötött regisztrációs oldal ősszel jelenik meg a NEK magyarországi honlapján, amely a NEK-re érkezők számára teremtett szálláslehetőségeket is feltünteti majd. A regisztráció nem minden programra ingyenes, de a fiatalok kedvezményben részesülnek, a résztvevőknek Budapest-kártyát biztosítanak. Több száz újságírót is várnak, akiknek külön sajtótermet állítanak fel.


Forrás és fotó: iec2020.hu