Bemutatták a Szent Imre Tankönyvcsaládot

A Katolikus Egyház a kezdetektől fogva részt vesz a fiatalok oktatásában, nevelésében. E tevékenysége évszázadok óta összekapcsolódik azzal, hogy a katolikus iskolák tanárai tananyagot, később pedig tankönyvet, tankönyveket írtak, állítottak össze minden tantárgy oktatásához. E történelmi fejlődésben okozott törést Magyarországon a kommunizmus. A rendszerváltás után a hittan tankönyvek esetében újra egyházi tankönyvekből tanulhattak a diákok, ám 2021-ig kellett várni arra, hogy 76 év szünetet követően immár közismereti tárgyak esetében is választhatóak legyenek a katolikus tankönyvcsalád kötetei.

A Szent Imre Tankönyvcsalád a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) megbízásából, a Katolikus Pedagógiai Intézet felügyelete alatt készült, 9-12. osztályok számára.

A történelem, magyar irodalom és magyar nyelvtan tantárgyakból megjelent tankönyveket a hozzájuk tartozó szöveggyűjteményekkel együtt a Szent István Társulat adja ki, a gimnáziumban, szakgimnáziumban, vagy technikumban tanuló diákok számára. A tankönyvek bármely fenntartású intézmény számára rendelhetőek és ingyenesen elérhetőek a 2022. évi Tankönyvjegyzékről, a KELLO-n keresztül. A tankönyvek a katolikus oktatási intézményekben sem kerülnek kötelezően bevezetésre.

2021-ben, az akkor bevezetett 9-10. osztályos tankönyvekből 40 ezer példányt rendeltek. Az idei tanévben pedig már több mint százezer diák tanul napi mint nap belőlük.

A tankönyvek megjelenésével párhuzamosan 2021 őszétől elindult a Digitális Katolikus Tananyagtár is (www.kattan.hu). A folyamatos fejlesztés mellett így elérhetőek a tankönyvek okostankönyv változatai is, valamint tanári segédanyagok, katolikus hittankönyvek és digitális osztályterem is a tanárok és a diákok rendelkezésére áll. A felületre azóta közel 200 iskolából regisztráltak már.

Fotó: Lambert Attila/Magyar Kurír