Az MKPK és a KKM közösen segít Srí Lankán


A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsa gyűjtést hirdetett a Srí Lankán Húsvétvasárnap elkövetett terrortámadásban meghalt áldozatok hozzátartozóinak megsegítésére és a károsodást szenvedett templomok helyreállításának támogatására.

A nemrég lezárult gyűjtés eredményeként több mint 39 millió forint (132 ezer USD) összegű adományt tudtunk eljuttatni a colomboi érsekségen keresztül a Srí Lanka-i rászorulóknak. Az adomány részét képezi a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter döntése értelmében felajánlott 11 millió forint (37 ezer USD) gyorssegély is, amely így az MKPK segítségével került Srí Lankára.

Malcolm Ranjith bíboros, Colombo érseke levélben fejezte ki köszönetét a támogatásért, amellyel a Magyar Katolikus Egyház és a Külgazdasági és Külügyminisztérium szolidaritását fejezte ki az áldozatok hozzátartozói felé: „Hálás köszönetet mondok, és népem nevében biztosítom Önöket, hogy a felajánlott összeget az érintettek megsegítésére fordítjuk.”

Az április 21-én reggel elkövetett terrortámadás kifejezetten keresztények ellen irányult. Az ország lakosságának körülbelül 7 százaléka keresztény, legnagyobb részük katolikus vallású.

Köszönjük paptestvéreink, a hívek és minden jószándékú ember nagylelkű adományát, amelyeken keresztül segíteni tudtuk ott élő testvéreinket.


Budapest, 2019. szeptember 4.



a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága