A Szentháromság tisztelete folyamatosan jelen van az egyház életében. Már a korai szentmise- és imádságos szövegek is tartalmaztak fohászokat, amelyek a háromszemélyű egy Istenhez szólnak, azonban csupán 1334-ben, XXII. János pápa rendeletére lett különálló ünnep. A barokk kori templomok szinte mindegyikében jelen van a Szentháromságot jelképező háromszög, amelyben egy nyitott szem található. Szintén a barokk korban vált elterjedtté az ún. Szentháromság-szobrok állítása a települések főterein. Ezeket az emlékműveket a pestisjárványok idején hálából vagy engesztelésből állították, és a Szentháromság képi megjelenítései díszítik.
Jézus Krisztus földi működése során folyamatosan felhívta a figyelmet arra a belső, elválaszthatatlan egységre, amely titokzatos módon köti őt össze az Atyával és a Lélekkel. A Szentírásban több helyen is olvashatjuk azt, hogy Jézus nem csupán az Atya által elküldött üdvözítő, hanem az Atyával és a Lélekkel „egylényegű”. Amikor az utolsó vacsora alkalmával Fülöp azt kérte Jézustól: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát”, akkor Jézus így felelt neki: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta. Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok és az Atya bennem?”
„Isten nem csodálatos magányban él, elsősorban az élet kifogyhatatlan forrása, amely szüntelenül ajándékozza magát és szól hozzánk” – XVI. Benedek korábban elhangzott szavai az ünnepről rámutatnak a Szentháromság legmélyebb titkára. „Mindenben, ami létezik, bele van vésve a Szentháromság »neve«, mert minden a szeretetből származik, afelé tart és a szeretettől hajtva mozog” – mondta a Szentatya.
