A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről

Az MKPK immár hagyományos módon az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést szervez „Tartós szeretet” címmel. A hívek tartósélelmiszer-felajánlásukat elhelyezhetik a templomokban az erre kijelölt helyen március 7. és 14. között. Tegyünk tanúságot az irgalmas szeretet gyakorlásáról az idei nagyböjtben is, és lehetőségeinkhez mérten tartósélelmiszerrel járuljunk hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához.


Kedves Testvérek!

A világjárvány sok mindent átírt az életünkben. Az elmúlt esztendőben a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést éppen megkezdtük, de a vírus elleni védekezés miatt a templomaink bezártak, így csak részben tudtuk megvalósítani.

A világjárvány veszélye, a terjedéséről szóló híradások és az ismeretlentől való félelem sokakat megrémisztett és a távolságtartó előírások egy esztendővel ezelőtt az otthonainkba kényszerítettek bennünket. Gazdasági nehézségeket is hozott magával a járványveszély, munkahelyek szűntek meg és sokakat a létbizonytalanság rémképe is fenyeget.

Idén újra meghirdetjük a nagyböjti irgalmasság gyakorlásának az ősegyházi hagyományát, amikor arra biztatjuk a híveket, hogy hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat a rászorulók számára és tegyék a templomban az erre kijelölt helyre.
A világjárvány következményeként családok kerültek nehéz helyzetbe, akiknek a Katolikus Karitász, mint az Egyházunk hivatalos segélyszervezete – igyekezett segítő kezet nyújtani. A karitász munkatársai, önkéntesei és alkalmi segítői is bekopogtak a családok, az idősek ajtaján és segítettek abban és úgy, amire éppen szükség volt. Gondoskodás indult el a bátrak lelkéből, ami egy nagy szeretetteljes összefogássá vált.
Sajnos még nincs vége a járványveszélynek, de a templomainkban megtalálhatjuk a személyes találkozást az Úrral, ami reményt, erőt és bátorságot ad nekünk. Tanúságtételünkben most a hit-remény-szeretet sorrendje megfordul: a szolgáló szeretettel erősítjük a Gondviselésben való reményt, ami feléleszti az emberekben az Istenben való hitet, aki szeret bennünket és megszabadít a világjárványtól.
Ennek a szeretetnek a jele az a nagyböjti alamizsna is, amit összegyűjtünk.  A szokásos módon, az idén jubiláló – alapításának 90. és újjászervezésének 30. évfordulóját ünneplő – Katolikus Karitász munkatársai juttatják majd el a családokhoz az adományaikat. Tegyünk tanúságot az irgalmas szeretet gyakorlásáról az idei nagyböjtben is, és lehetőségeinkhez mérten tartósélelmiszerrel járuljunk hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához. Ezt megtehetik a jövő heti vasárnapi szentmiséken és az azt követő hétköznapokon, március 7-től 14-ig.
A világjárvány olyan számunkra, mint a keresztút, aminek minden állomása nehéz mind testileg, mind lelkileg. Jézus keresztútján is ott álltak azok az emberek, akik segítették, megosztották a testi-lelki terhet. Ma is már egy esztendeje ott állnak segítő emberek a vírusveszély keresztútja mellett: orvosok, ápolók, mentősök, egészségügyi dolgozók, a karitász munkatársai és még sok névtelen segítő, akik úgy érzik, hogy az a kötelességük, hogy most mások baján segítsenek. Mi is csatlakozhatunk a segítő adományainkkal ezen hősök csapatához, lehetünk Cirenei Simonok és Veronikák, akik a szeretetünkkel erősíthetjük embertársainkban a reményt és a hitet.
Ferenc pápa az idei nagyböjti üzenetében így tanít bennünket:
„A böjt, az ima és az alamizsna Jézus tanítása szerint (vö. Mt 6,1–18) megtérésünk feltételei és kifejezőeszközei. A szegénység és az önmegtagadás útja (a böjt), a megsebzett emberre való odafigyelés és a róla való szeretetteljes gondoskodás (az alamizsna), és az Atyával folytatott gyermeki párbeszéd (az ima) lehetővé teszi az őszinte hit, az élő remény és a tevékeny szeretet megvalósulását.
…. A nagyböjt reménnyel való megélése annak átérzését jelenti, hogy Jézus Krisztusban tanúi vagyunk az új korszaknak, amikor Isten „újjáteremt mindent” (vö. Jel 21,1–6). Azt jelenti, hogy megkapjuk Krisztus reményét, aki életét adja a kereszten, és akit Isten harmadnapra feltámaszt, és hogy „mindig készen állunk arra, hogy bárkinek megfeleljünk, aki a [bennünk élő] remény indoklását kéri [tőlünk]” (1Pét 3,15).
… A szeretet nagyböjtjének megélése azt jelenti, hogy gondját viseljük azoknak, akik a koronavírus-járvány miatt szenvednek, elhagyottnak érzik magukat vagy aggódnak. A jövő miatti nagy bizonytalanság idején, ha emlékezetünkbe idézzük, amit az Úr az ő Szolgájának mondott: „Ne félj, mert megváltottalak” (Iz 43,1), szeretetünkkel bizalmat közvetítünk és megéreztetjük velük, hogy Isten gyermekeiként szereti őket.
…Csak a szeretet által átformált, a másik ember méltóságát felismerő látásmóddal lehet a szegényeket mérhetetlen méltóságukban elismerni és megbecsülni, saját életstílusukban és kultúrájukban tiszteletben tartani, és így a társadalomba valóban integrálni” (FT, 187).”
Kedves Testvérek!
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megvalósulásának az évében fontos tanúságtétel számunkra, hogy annak a Jézusnak a nevében tegyünk jót az emberekkel, aki a kenyeret megszaporította és az éhező embereket jóllakatta. A kenyér színében, az Oltáriszentségben bennünket is táplál, ami arra késztessen mindnyájunkat, hogy tegyünk tanúságot az irgalmas szeretetről adományainkkal. Húsvét ünnepére juttatjuk el az élelmiszercsomagokat a családokhoz, akik ezekben megérezhetik Isten gondviselő szeretetét. Ezzel is mutassuk meg a világnak Húsvét örömét
A korábbi években meghirdetett gyűjtésünk eredményeképpen családok ezreit tudtuk segíteni azokkal a segélycsomagokkal, amelyeket a hívek adományaiból juttattunk el a rászorulókhoz. Ha ezt mindannyian megtesszük és legalább 1 kg adományt hozunk a templomba, újra nagyon sok családnak tudunk segíteni az irgalmas Jézus példáját követve.
Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatunk a karitász segítő munkájába. Ha hívjuk a 1356-os telefonszámot, hívásonként 500 forinttal segítünk.
„1% segítség, 100 % szeretet.” Kérjük, hogy aki teheti, adója egy százalékával is támogassa a Katolikus Karitász karitatív szolgálatát: a Karitászt Támogató Alapítványt. Köszönjük a szegényeknek szánt adományaikat.
A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet csodája valósul meg közöttünk. A templomainkban összegyűjtött élelmiszerek nemcsak táplálékot jelentenek, hanem üzenetet is visznek magukkal, a Gondviselő Isten kézzelfogható szeretetét a nélkülöző családokba.

Kelt: Budapest, 2021. nagyböjt 2. vasárnapján

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia