A kereszténység és a zsidóság

Nincs még egy olyan vallás, amellyel annyi szál fűzné egybe a kereszténységet, mint a zsidóság. Isten nagy terve, amelynek célja az ember megváltása volt, a zsidóságban bontakozott ki. Ő választja ki Ábrahámot, a pátriárkákat, Mózest, Ő köti meg a szövetséget a választott néppel, és Ő adja a zsidóságnak azokat a hatalmas, az egész világ sorsát meghatározó ígéreteket, amelyek hitünk szerint Jézus Krisztusban teljesültek be.

Mindazonáltal a zsidó nép nem fogadta el Jézust az Istentől megígért Messiásnak. Lukács evangélistánál ezért olvassuk, hogy Jeruzsálem nem ismerte fel látogatásának idejét (Lk 19,44). Ugyanígy sokan visszautasították a megváltás örömhírét is.

Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy nemcsak Mária, József és Jézus, hanem az első apostolok és az első keresztények is a zsidóság köréből kerültek ki. Szent Pál képletes hasonlatban a zsidóságot nevezi az olajfa gyökérzetének és törzsének, a más népekből, nemzetekből megtért keresztényeket pedig az ősi törzsbe beoltott új ágaknak. Figyelmeztet: „Ha letört is némely ág, s te vad olajfa létedre beoltattál, és részese lettél az olajfa gyökerének és nedvének, ne kérkedj az ágak rovására. Ha mégis kérkednél, tudd meg: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged” (Róm 11,17–18). Ez a kép megvilágítja az Ószövetség és az Újszövetség, a zsidóság és a kereszténység közötti kapcsolatot.

Ezért buzdít a II. vatikáni zsinat a Nostra aetate kezdetű nyilatkozatban: „Mivel tehát ily nagy a keresztények és a zsidók közös lelki öröksége, e Szent Zsinat ajánlja és támogatja a kölcsönös megismerést és megbecsülést, melyet főleg a Szentírás tanulmányozásával, s teológiai és testvéri párbeszédekkel lehet elérni” (NA 4).