A jövő társadalma címmel tartottak tudományos konferenciát a Katolikus Társadalmi Napok (Kattárs) keretében Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban szeptember 28-án.
A rendezvényen jelen volt többek között Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke is.
Udvardy György veszprémi érsek, a Pécsi Egyházmegye apostoli kormányzója köszöntőjében arról beszélt, hogy a Kattárs fő témájának megválasztásánál minden évben országos vagy regionális, de mindenképpen aktuális szempontokat tartanak szem előtt. Az előző években szó volt már a közösségépítésről, a szegényekkel való foglalkozásról, az oktatásról.
A szervezőkkel együtt ezúttal úgy döntöttünk, tekintsünk előre, ezért A jövő társadalma címet adtuk a rendezvénysorozatnak és a konferenciánknak is, hiszen úgy tűnik, egyre nagyobb aggodalommal tölt el bennünket a jövő kérdése az egészség, az anyagi javak, az erőforrások, a környezetvédelem szempontjából, és egyre kevéssé érezzük, hogy van lehetőségünk aktívan formálni a jövőt. Másik tapasztalat, hogy minden olyan szakterület, amely a jövőről gondolkodik, legtöbb esetben csak a saját körein belül vagy a saját kategóriáit szem előtt tartva próbálja megfogalmazni a szempontjait, a feladatokat. Mintha hiányozna ebből az összekötő szövet vagy az egységes gondolkodás, amely az ember, a közösség, a társadalom egészét tartja fontosnak. Talán nagyképűnek hangzik, mégis azt mondom, az Egyház a hitvallásából eredően éppen erre vállalkozik: nemcsak a világot átölelő Krisztus-ismeretről szól, vagy egy szemlélethez való tartozásról, hanem mind kulturális, mind gondolkodásbeli szempontból az emberiség egészét tartja szem előtt – emelte ki Udvardy György.
Nem utópisztikus elgondolásokat kívánunk felvázolni a jövőről, hanem hisszük, hogy a jövő bennünk indul el, a mai cselekedeteink határozzák meg, hogy mi lesz a későbbi korok embereivel. Ez nagyon nagy célnak tűnik, és nem gondolhatjuk, hogy a Kattárs végén azt mondhatjuk, hogy mindenre tudjuk a megoldást, de azt reméljük, hogy közösségeink sokkal nagyobb lelkesedéssel, öntudattal és az együttműködésre való készséggel tudnak tenni a jövőért. Mindennek hátteret ad a mostani konferencia – hívta fel a figyelmet az érsek.
Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár a konferencián arról beszélt, hogy a szabadság–egyenlőség–testvériség hármas jelszava alatt a liberalizmus nem csupán az állam és az Egyház szétválasztásáért küzd, hanem az Egyház megszüntetése a célja. Kérdés, hogy erre mit reagálunk. A támadások elbizonytalanítanak, vagy képesek vagyunk kiállni az értékeink mellett? Ismerjük a kommunista rendszer alatti üldöztetést, de a mostani, főképp a fiatalokat érő globális „támadás” alattomosabb, erkölcsileg rombol, nem veszi figyelembe a természet alaptörvényeit sem – szögezte le Soltész Miklós.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a klímavédelem „új vallása” helyett a teremtésvédelemre lenne szükség, amely magába foglalja többek között az abortusz, az eutanázia kérdését is, az élet kultúrája mellett téve le voksát. A XVI. Benedek által „szekuláris radikalizmusnak” nevezet fenyegetésre, az értékrombolásra válaszként – felekezettől függetlenül – minden keresztény hívőnek a maga helyén fel kell emelnie a szavát. Nem vezethet minket a „píszí” világnak való megfelelési kényszer, nekünk, keresztényeknek össze kell fognunk, hogy megmaradjunk nemzetünkben, kultúránkban, és továbbadjuk az élet kultúráját! – zárta beszédét Soltész Miklós.
Bódis József tudás- és innováció-menedzsmentért felelős államtitkár az oktatás jövőjéről szóló előadása kezdetén Szent II. János Pál pápát idézte: „A jövő ma kezdődik, nem holnap.” Emlékeztetett: az oktatás a közjó előmozdításának eszköze, a közjó pedig az Egyház társadalmi tanításának egyik alappillére az emberi méltóság védelme, a szolidaritás, a szubszidiaritás és az igazságosság követelménye mellett. Hozzátette: a hazai katolikus felsőoktatásban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mint zászlóshajó működési támogatása diszkréten növekedett az elmúlt években, és növekedés jellemzi az eredményeket is.
Az oktatás globális kihívásairól szólva Bódis József arról beszélt, hogy a demográfiai problémák (az európai országok az egyszerű reprodukciót sem képesek biztosítani) mellett a mesterséges intelligencia (MI) használatának előretörése a fő kérdés. Az ismert gazdasági csúcsszereplőt, Elon Muskot idézte, aki azt mondta: „a huszonnegyedik órában vagyunk, hogy olyan szabályozást vezessünk be, amely azt eredményezi, hogy a MI szolgál minket, mert ha nem tesszük, mi válunk az MI szolgáivá.” Az oktatásban segít a technika, de továbbra is a tanár személye a döntő, a kulcs – szögezte le Bódis József. Hozzátette, hogy hazánkban nagy probléma jelenleg is a korai iskolaelhagyás, a lemorzsolódás. Egy, a közelmúltban megtartott közgazdász világfórumon elhangzottakra hivatkozva rámutatott: míg 2015-ben a tíz legfontosabb kompetencia (képesség) első három helyezettje a komplex problémamegoldás, a csoportmunka és az emberek kezelése volt, a 2020-as prognózis szerint a második helyre feljött a kritikus gondolkodás, a harmadikra a kreativitás, és a hatodik helyen megjelent az érzelmi intelligencia is. A jövőre felkészítő oktatásnak ezekre is figyelnie kell.
Török Csaba teológus, egyetemi tanár A jövő feszültségében – A személyes létezés jövőépítő művészete egy elszemélytelenedő világban című előadását azzal kezdte, hogy a váratlan jövőtől ösztönösen félünk, de érdeklődünk is a jövő iránt, és ez a kettősség határozza meg létünket.
„Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnapért” (Mt 6,34), tanítja Jézus, de ezzel nem a felelőtlen, öntudatlan állapot elérésére hív – hangsúlyozta az előadó. – A kereszténység kezdettől a jövő feszültségében él, profilja a zarándoklét és a stabilitás kettősségében fogható fel – „úgy vagyok itt, hogy tudom, nem ez a haza” –, lételeme a mozgás. Ahol nincs mozgás, ott nincs Krisztus. Mindez vonatkoztatható az intézmény és a karizma, a személytelenség és a személyesség kettősségére is az Egyház életében. Ha egy szervezet kockázatkerülő, akkor az rövid távon kifizetődő lehet, de a bizonytalanság attól még nem szűnik meg, a kihívások, a belső problémák attól még jelen vannak – mondta Török Csaba. – Ha az intézményi mivolt diadalmaskodik, a problémák ólommérgezésként támadhatják meg a szervezetet, ha a karizma (az önmagáért való „új” mániája) ül diadalt, az anarchia uralkodik el, ahogy ez már a 2. századi szekták önjelölt prófétáinak példáján is látszik.
Az előadó egy Thomas Mann József-tetralógiájából vett idézet segítségével mutatott rá, hogy nem az a kérdés, hogy milyen lesz a jövő, hanem az, hogy miként válunk képessé a jövőre, s ehhez hogyan kell megváltoznunk. Így az idő nem puszta linearitás, hanem a jövőre való képessé válásunk tere: esély, lehetőség. Felvetődik a kérdés, képesek vagyunk-e az egyházunkban élve a jövőre. A keretek felszabadítóak vagy elfojtanak? Nehéz terep ez – folytatta az előadó. – Az Újszövetség tanúsága szerint az első keresztények élete bizonytalanságban telt, de hitük megmaradásában segítette őket a remény, a közösség (a háló!) és a szolidaritás. A vértanúk nem fanatikusok voltak, nem alaptalan őrület fűtötte őket.
A reménység megnyitja a jövőt, mintegy megindul általa a jövő. Ha ez nem történik meg, az Egyház elbizonytalanodhat, lebénulhat. Ugyanakkor a krízis is lehetőség. Ehhez azonban kendőzetlenül kell beszélnünk a valóságról, nem a szőnyeg alá söpörve azt, ezáltal megnyílhat a „jövő-ablak”. Tolkien irodalomtörténészi munkáiban a tündérmeséket vizsgálva ír az „eukatasztrófáról”, a jó katasztrófáról, ami azt jelenti, hogy a mesében a boldog végkifejlet előtt rendszeresen bekövetkezik valamiféle halál, elmúlás. A jövő küszöbe tehát a valóság elfogadásával léphető át – hívta fel a figyelmet Török Csaba. – Ehhez szükséges a sok oldalról való látás képessége. Az Egyháznak képesnek kell lennie erre, hiszen olyan test, amelynek minden tagja másmilyen: konkrét személy. Ahogy Ferenc pápa mondja: az Egyház „alakja” nem gömb, hanem poliéder.
Együtt kell ráébrednünk, hogy mi lesz, a látni–ítélni–cselekedni elve alapján. A krízisből kivezető út tehát a dialogikusságon, a konfliktuskihordáson és a hálózatosságon át vezet – hangsúlyozta a teológus. – Nem kell félni attól, hogy valaki nem ért majd egyet. A „személyes átfordítás” így vagy úgy be fog következni, ahogy ez történt a korábbi századokban is. Például a 13. században, amikor a nagy krízist követően jött Assisi Szent Ferenc vagy Szent Domonkos. Vagy ahogy a 2–3. században a korábbi anarchisztikus állapotok után történt, amikor jött a letisztulás és megfogalmazódtak a hitvallásunk alaptételei, oszlopai. Azt hiszem, elmondhatjuk, a Szentlélek tud egyedül hitelesen beszélni a jövőről – zárta előadását Török Csaba.
Gaál Gyula rendőr ezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrségi tanácsadója, a Nemzetvédelmi Egyetem előadója a jövőt is érintő globális biztonsági kihívásokról beszélt, melyek a következők: a terrorizmus, a kibertámadások, a szervezett bűnözés, az ellenőrizetlen, tömeges migráció, a túlnépesedés, az éghajlatváltozás, az apadó ásványkincsek, az édesvíz hiánya, a fertőző betegségek terjedése. A jövő nemzedéket környezettudatosságra, jogkövető magatartásra és egymás iránti toleranciára kell nevelni a hosszú távú biztonság érdekében – hangsúlyozta a szakember. – Magyarországi viszonylatban fontos a rendvédelem résztvevői közti kommunikáció, koordináció és kooperáció.
„Értékválság. Értékváltás. Értéktelített nevelés” – minderről Jancsák Csaba szociológus, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Juhász Gyula Pedagógusképző Karának főiskolai docense, dékánhelyettes beszélt. Az ifjúságkutatás jelenlegi állását ismertette. E szerint a Kádár-korszakban a materiális értékeket sulykolták a fiatalokba, a rendszerváltozás után a fogyasztás került előtérbe, és az értékrendszert felváltotta az értékrendetlenség. Az előadó hangsúlyozta: nem az értékek kerültek válságba, hanem az értékelő ember. Mentális zavarba kerültek a fiatalok. A fogyasztói kapitalizmus célcsoportjainak szélesedése azt eredményezte, hogy egyre korábbra esik az önállósodás (bankkártyát kapnak már a korai tizenévesek is), ugyanakkor későbbre tolódik a felelős felnőtté válás. A fiatalok magukra maradnak, a szülők hajszoltak, nincs idejük gyermekükre, s így nem történik meg az értékek átadásának társadalmilag fontos folyamata. Győz a fogyasztás „kultúrája”. A szociológus felhívta a figyelmet arra, hogy ebben a helyzetben felértékelődik az iskola szerepe, a tanár személye, szaktudása és a tervszerű, tudatos személyiségfejlesztés a pedagógiai munkában. – Mit tehetünk a kultúránkért, a fiataljainkért? Bíznunk kell az áthagyományozott és általunk felismert értékekben, mernünk kell vállalnunk azokat – biztatott Jancsák Csaba.
Ürge Dóra, a Semmelweis Egyetem hallgatója (Ürge-Vorsatz Diána klímakutató lánya – a szerk.) a klímaváltozással kapcsolatos tényekről és tévhitekről adott áttekintést.
A globális felmelegedés tény, a növekedés kimutatható, a tíz legmelegebb év közül nyolc az ezredforduló után volt. Az időjárási szélsőségek felerősödtek, ökológiai rendszerek bomlanak fel, s mindennek bizonyítottan az ember az oka. Ugyanakkor a felmelegedés ötven százalékáért a túlfogyasztó gazdag országok, emberek felelősek, és ezzel egy időben a klímaváltozás a hatalmas szegénységben tengődő embertömegeket érinti a legsúlyosabban – sorolta a tényeket az előadó, aki többször hivatkozott Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájára mint követendő elgondolásra a jövőt illetően.
Van még lehetőség a cselekvésre, megfelelő gazdasági program esetén 1,5 Celsius-fokos emelkedés szintjén megállítható lenne a felmelegedés folyamata – hangsúlyozta Ürge Dóra, és példákat sorolt a megfelelő intézkedésekre (egy példa: passzív házak létesítése).
Kovács Gusztáv, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektora Szolidaritás: a jövő története című előadásában szintén Ferenc pápára utalt, aki, mint mondta, a szolidaritás szorgalmazásában az idők jelét ismerte fel. XVI. Benedek pedig arra mutatott rá (Caritas in veritate kezdetű enciklikájában), hogy a globalizálódó világban „egymás szomszédaivá válunk, de ez nem jelenti azt, hogy egymás testvéreivé is”. Pedig ez utóbbi fontos lenne a jövő szempontjából, és ennek demonstrálására jó alkalom a jövő évi eucharisztikus kongresszus is – hívta fel a figyelmet a rektor. Kovács Gusztáv arról is beszélt, hogy a szolidaritás a generációk közötti kapcsolat során a történetmesélésben is jelen van, hiszen az emberiség történetei mutatják meg a helyünket a világban. Harari történész-író gondolatai (a ma már látható, a jövőben megjelenő szimptómák leírása) nyomán a rektor kifejtette, hogy szüksége volna az emberiségnek egy globális, átfogó történetre, és ehhez az Egyháznak is hozzá kellene szólnia, például éppen a Laudato si’ gondolatainak segítségével.
Udvardy György érsek összegzésében reményét fejezte ki, hogy az Egyház feladatából fakadóan, a cél felé irányulva összegyűjti a tanácskozáson bemutatott értékeket, kincseket.
Fotó: Lambert Attila
Körössy László/Magyar Kurír
