Magyar Bencés Kongregáció

Congregatio Hungarica (Ordinis Sancti Benedicti), pápai jogú férfi szerzetesrend

Bemutatkozás

A bencés rend a nyugati kereszténység legrégebbi szerzetesrendje. Olyan kongregációkat foglal magába, amelyek a benedeki Regulát követik.

Szent Benedek 480 körül született az itáliai Nursiában, előkelő családban. Tanulmányait Rómában kezdte meg, ám látva a városban folyó erkölcstelen életet úgy döntött, hogy kivonul a világból, és a Subiaco környéki erdőkben, egy barlangba költözve remeteéletet kezdett. Néhány év után egyre többen keresték fel magányában, majd tanítványok is szegődtek hozzá. 529-ben Cassino hegyén telepedett le, templomot épített, közösséget alapított, az ő együttélésük szabályozására írta meg a mindmáig követett reguláját.

A IX. század elején a Frank Birodalomban kötelezővé tették a monasztikus közösségeknek a benedeki Regulát, ami növelte annak ismertségét és elterjedtségét. Innentől kezdve beszélhetünk igazán bencés szerzetességről és rendről, azon monostorok közösségéről, amelyek a Regula szellemisége és lelkisége szerint működtek. Ennek lényege az „ora et labora” („Imádkozzál és dolgozzál”), ami az életet a közösen végzett imádság és a munka harmonikus ritmusára fűzi fel. A rend, az „ordo” tehát elsősorban életmódot és nem felépített szervezetet jelentett.

A 19. század végén XIII. Leó pápa hozta létre a Bencés Konföderációt, amely összefogja a különféle bencés kongregációkat (monostor-csoportokat), de nem valamennyit. A pápai döntés annak ellenére sem hozott létre mai értelemben vett, egységes szerzetesrendet, hogy felállította a bencések római nemzetközi tanulmányi házát, a Szent Anzelm Kollégiumot, s kinevezi az "abbas primas"-t (prímás apátot). Bár a benedeki hagyomány nagyra értékeli a szervezettséget, ez a szervezettség itt sokkal inkább a Lélek szabadságában megélt sokféleség egyensúlyából születik, mint bármiféle szigorú, szervezeti centralizmusból.

A bencés szerzetesek hármas fogadalommal kötelezik el magukat Krisztus szorosabb követésére. Ezek az állhatatosság, az engedelmesség és a szerzetesi életalakítás, utóbbi éppúgy magában foglalja a folytonos megtérést és az egyszerű életet (szegénység), ahogy a tisztaságot. Közösségben, egy adott monostorban élik le életüket az apát és a regula vezetése alatt.

Bencések Magyarországon

996-ban Géza fejedelem Csehországból érkező szerzeteseket telepített le Pannónia Szent Hegyén. A Tours-i Szent Márton tiszteletére emelt monostor a fejedelmi alapítás szándéka szerint a középkori Európa kultúrájának keleti hídfőállása lett. Falai között rendszeresen megfordult Szent István (1000-1038), az első magyar király is.

A középkor idején számos királyi és nemesi alapítású bencés monostor létesült Magyarország területén, amelyeknek egy jó része a történelem viszontagságai miatt mára elenyészett.

Tolnai Máté apátsága idején Pannonhalma kiemelt helyet kapott a magyarországi bencés monostorok között, és 1514-ben főapátsággá vált. A török hódoltság másfél évszázada alatt azonban hosszabb-rövidebb időszakokra a szerzeteseknek innen is menekülniük kellett. Ezt követően indulhatott el a megrongálódott épületek helyreállítása, később barokk stílusban történő bővítése. Az építkezésekkel párhuzamosan a szerzetesélet ismét felvirágzott.

A XVIII. század, a felvilágosodás évszázada a bencés közösségben is éreztette hatását. Az állam és az uralkodók a szerzetesközösségek működését a közvetlen hasznosság szerint ítélték meg, és lényegében csak azoknak a rendeknek a létjogosultságát fogadták el, amelyek betegápolással vagy tanítással foglalkoztak. Mivel az a hagyomány, amelyet Szent Benedek Regulája képviselt, nem a közösség munkájára, hanem magára a közösségi életre helyezi a hangsúlyt, II. József 1786-ban beszüntette a magyar kongregáció összes házának működését.

I. Ferenc 1802-ben visszaállította a rend öt apátságát, s a közösség elsődleges munkaterületéül a középiskolai oktatást szabta meg. Ennek megfelelően a bencések több dunántúli városban is megkezdték a tanítást, valamint folytatták szerzeteséletüket Pannonhalma, Bakonybél, Tihany, Zalaapáti és Celldömölk apátságaiban.

1945 után a rend birtokait és a bencés iskolákat is államosították. 1950-től csak két közösségben engedték meg a szerzeteséletet, Pannonhalmán és Győrött, azzal, hogy e két házban újra engedélyezték a gimnázium működését. A szerzetesközösség a nehéz években is hűségesen végezte munkáját, helytállt az istenszolgálatban, és a II. Vatikáni Zsinatot követő évektől sokat fáradozott liturgiájának megújításán és a zsolozsma magyar szövegeinek és dallamainak elkészítésén.

A rendszerváltás után a hazai bencés közösség — az iskolai munka folytatása mellett — új munkaterületeken is próbálta megteremteni azokat az anyagi lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik küldetésének betöltését az egyházban és a világban. A monasztikus élet elmélyítésének jegyében a testvérek egy része visszatért az egykori bakonybéli és a tihanyi apátság falai közé, hogy ezeken az ősi helyeken újraindítsák az aktív szerzeteséletet. 2012-ben a győri és a tihanyi közösség önállóvá vált, de erre készül a bakonybéli perjelség is. A Magyar Bencés Kongregáció függő házaként működik továbbá Budapesten a Szent Benedek Tanulmányi Ház, illetve önálló apátságként hozzá tartozik a São Paulo-i Szent Gellért Apátság Brazíliában.