Karmelita Nővérek, Carmelitane del divine Cuore di Gesu, pápai jogú női szerzetesrend

A közösség hitvallása

A közösség hivatása: szemlélődő imaélet karitatív szolgálattal.

Bemutatkozás

(korábbi: Jézus Isteni Szívéről Nevezett Karmelita Nővérek Kongregációja)

A rend karitatív – szemlélődő női szerzetes kongregáció. 1891-ben alapította Berlinben Anna Mária Tauscher Szent Józsefről nevezett Mária Terézia Anya (†1938), bajbajutott szegény gyermekek bentlakásos intézetben való gondozására. 1930-ban nyertek pápai jóváhagyást.

Magyarországon 1907-ben telepedtek le. A Budapest X. Maglódi út 125 sz. alatt bentlakásos otthont nyitottak 100-140 kisleány számára. A napközi otthonban 90-100 gyermeket fogadtak naponként. Még ugyanebben az évben létesítettek Újpesten a Fóti úton óvodát, bentlakásos- és napközi otthont fiúk részére 80-90 férőhellyel, majd 1908-ban Pestszentlőrincen fiúk részére napközit és bentlakásos otthont. Pestszenterzsébeten a Vörösmarty úton napközi otthont, majd internátust nyitottak, melyet Nopcsa bárónő adományából nagyméretű otthonná fejlesztettek kápolnával. 90-100 növendékük volt. A környező település gyermekei a napközibe, a kicsik az óvodába jártak. 1912-ben Vay gróf adományából Gyónon nyitottak gyermekotthont, mellette iskolát építtettek, de a nővérek ott nem tanítottak. 1937-ben Berhidán alapítványi árvaházat és óvodát, 1942-ben Gyömörén alapítványi árvaházat és óvodát nyitottak. 1944-ben Hevesen nyitottak fiúotthont, melyet a község 1950-ben lebontatott. Otthonaikat mindig Szent József oltalma alá helyezték és róla nevezik el.

1944 őszén a Maglódi úti, az Újpest Fóti úton lévő és pestszentlőrinci házaikban 330 zsidó lelt menedéket gyermekeikkel. Annak érdekében, hogy a menekülteknek helyet tudjanak adni, a Maglódi úton lévő házból a növendékeket szétosztották vidéki otthonaikba. Az újpesti főnöknő és gondnoknő a bújtatottak miatt egy időre börtönbe került. 1950-ben a nyolc házban 110 nővér élt. 1989-ben Gyenesdiáson kezdték közösségi életüket Predl M. Irén tartományfőnöknő vezetésével, ahol várják fiatalok jelentkezését. Jelenleg rászoruló időseket és saját beteg nővéreiket gondozzák.

A kongregáció elterjedt Hollandiában, Németországban, Svájcban, Ausztriában, Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában, Olaszországban, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban, Nicaraguában, Brazíliában, Venezuelában, Kamerunban.

Egyházjogi státusza: pápai jogú női szerzetes intézmény.
A közösség jogi személy.

A közösség nemzetközi központja:

M. M. Katharina Rölke Sup. Gen. Carmel CDCJ
Cím: Kollenberg 2.; NL-6130 AA Sittard; Hollandia
Tel.: 0031+46-45-20-572; fax: 0031+46-45-20-572
Postacím: Postbus 28.; NL-6130 AA Sittard; Hollandia

A közösség magyar központja:

Szent József Otthon (Idősek Otthona)
Marič Jurka CDCJ hivatalos képviselő
Cím: 1044 Budapest, Fóti út 35/B
Honlap: www.karmelita-noverek.hu