Mk 3,20-21 (Szent István Társulati Biblia)
20Amikor hazament, ismét nagy tömeg gyűlt össze, úgyhogy még evésre sem maradt idejük.
21Amikor övéi ezt meghallották, mentek, hogy megfogják, mert azt mondták, hogy megzavarodott.
20Amikor hazament, ismét nagy tömeg gyűlt össze, úgyhogy még evésre sem maradt idejük.
21Amikor övéi ezt meghallották, mentek, hogy megfogják, mert azt mondták, hogy megzavarodott.
20Amint hazaértek, ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még kenyeret sem ehettek.
21Hozzátartozói is hallottak tetteiről. Elmentek, hogy erővel hazavigyék őt. Azt mondták ugyanis róla: „Megháborodott.”
20Mihelyt hazaértek, ismét nagy tömeg gyűlt össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük.
21Amikor övéi ezt meghallották, elindultak, hogy erővel magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy elvesztette az eszét.
20Azután hazament, és ismét sokaság gyűlt össze, úgyhogy még enni sem tudtak.
21Amikor ezt meghallották hozzátartozói, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mivel azt mondták: „Megháborodott.”
20És a mint hazamentek, ismét egybegyűle a sereg, úgy hogy csak kenyeret sem ehettek.
21És mikor övéi ezt hallották, kimenének, hogy megfogják őt, mert azt mondák: megháborodott.