ApCsel 3,11-26 (Szent István Társulati Biblia)
11Mivel nem tágított Péter és János mellől, odagyűlt köréjük csodálkozva az egész nép az úgynevezett Salamon-csarnokba.
12Amikor Péter ezt látta, beszédet intézett a néphez: „Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen, miért bámultok úgy ránk, mintha a saját erőnkből vagy jámborságunk folytán értük volna el, hogy ez járni tudjon?
13Ábrahám, Izsák és Jákob Istene megdicsőítette a Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus előtt, noha ő úgy határozott, hogy szabadon bocsátja.
14Megtagadtátok a szentet és igazat; arra kértétek, hogy a gyilkosnak kegyelmezzen,
15az élet szerzőjét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta a halálból, ennek mi tanúi vagyunk.
16Mert hittel segítségül hívtuk a nevét, erőt öntött ebbe az emberbe, akit itt láttok, és akit ismertek. A tőle való hit visszaadta neki épségét mindnyájatok szeme láttára.
17Tudom, testvérek, hogy csak tudatlanságból tettétek, amit tettetek, ahogy vezetőitek is.
18Ám az Isten így váltotta be, amit minden prófétája által hirdetett, tudniillik, hogy Krisztusa szenvedni fog.
19Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg bűneitek bocsánatára,
20hogy eljöjjön az Úr színétől a megenyhülés ideje, és elküldje az elsősorban nektek rendelt Megváltót, Jézust,
21akit az égnek kell befogadnia egészen a mindenség megújulása idejéig, ahogy az Isten réges-rég megmondta szent prófétái ajka által.
22Mózes ezt mondta: „Az Úr, a mi Istenünk hozzám hasonlóan prófétát támaszt nektek testvéreitek sorából. Hallgassatok rá mindenben, amit csak mond majd nektek!”
23„Azokat, akik nem hallgatnak erre a prófétára, irtsátok ki a népből.” –
24A többi próféta is, Sámueltől kezdve mind, akik utána szóltak, megjövendölték ezeket a napokat.
25Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek a fiai, amelyet az Isten atyátokkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: A te utódodban áldást nyer a föld minden nemzetsége. –
26Az Isten elsősorban nektek támasztotta szolgáját, hogy megáldjon titeket, s így mindegyikőtök elforduljon a bűntől.”
Ugrás a hivatkozott fejezethezApCsel 3,11-26 (Káldi-Neovulgáta)
11Mivel nem tágított Péter és János mellől, az egész nép csodálkozva futott hozzájuk az úgynevezett Salamon-csarnokba.
12Amikor Péter látta ezt, így szólt a néphez: „Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen és miért ámultok rajtunk, mintha a magunk erejéből vagy hatalmából tettük volna, hogy ez jár?
13Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust. Ti kiszolgáltattátok és megtagadtátok őt Pilátus színe előtt, noha úgy döntött, hogy szabadon bocsátja.
14Megtagadtátok a Szentet és az Igazat, és azt kívántátok, hogy a gyilkosnak kegyelmezzen,
15az élet szerzőjét pedig megöltétek. Ám Isten feltámasztotta őt a halálból. Ennek mi tanúi vagyunk.
16Az ő neve adott erőt a nevében való hit által ennek az embernek, akit ti láttok és ismertek, s a tőle származó hit adta meg neki ezt az ép egészséget mindnyájatok szeme láttára.
17Tudom testvérek, hogy tudatlanságból tettétek, ahogy elöljáróitok is.
18Isten azonban így váltotta be, amit a próféták ajka által mindig is hirdetett, hogy az ő Fölkentje szenvedni fog.
19Tartsatok hát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröltessenek bűneitek.
20s hogy az enyhülés idői eljöjjenek az Úr színétől, és elküldje azt, akit hirdettek nektek, Jézus Krisztust.
21Őt ugyan az égnek kell befogadnia minden dolog helyreállításának az idejéig, amelyről Isten szólt századok óta szent prófétáinak ajka által.
22Mózes ugyanis megmondta, hogy »Uratok, Istenetek hozzám hasonló prófétát támaszt majd nektek testvéreitek közül, őt hallgassátok mindenben, amit mond majd nektek.
23Az történik ugyanis, hogy mindenkit, aki nem hallgatja ezt a prófétát, kiirtanak a nép közül.«
24A próféták, akik szóltak Sámueltől kezdve és azután, mind hirdették ezeket a napokat.
25Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor Ábrahámnak azt mondta: »A te utódodban nyer áldást a föld minden nemzetsége.«
26Isten elsősorban számotokra támasztotta s küldte el Fiát, hogy megáldjon titeket, és így mindenki megtérjen gonoszságából.”
Ugrás a hivatkozott fejezethezApCsel 3,11-26 (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
11Mivel nem tágított Péter és János mellől, az egész nép mintegy lenyűgözve köréjük gyűlt az úgynevezett Salamon-tornácba.
12Péter ennek láttára így kezdett beszélni a néphez: „Izraelita férfiak! Ugyan miért csodálkoztok ezen, vagy miért bámultok úgy ránk, mintha saját hatalmunkkal vagy jámborságunkkal értük volna el, hogy ez az ember járni tudjon?
13Ábrahám, Izsák, Jákob Istene, atyáink Istene megdicsőítette szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus előtt, noha ez szabadon akarta bocsátani.
14Megtagadtátok a szentet és igazat. Egy gyilkos szabadon bocsátását kértétek,
15az élet szerzőjét pedig megöltétek. Isten azonban föltámasztotta őt holtából: ennek mi tanúi vagyunk.
16S mivel mi hiszünk benne, azért adott az ő segítségül hívása erőt ennek az embernek, akit láttok és ismertek; a tőle származó hit adta meg neki ezt az ép egészséget mindnyájatok szeme láttára.
17De tudom testvérek, hogy tudatlanságból cselekedtetek, amint elöljáróitok is.
18Isten azonban ily módon vitte végbe azt, amit az összes próféták által már előre hirdetett, tudniillik, hogy Fölkentje szenvedni fog.
19Tartsatok hát bűnbánatot és térjetek meg, hogy Isten eltörölje bűneiteket,
20elérkezzék az Úrtól a megenyhülés ideje és elküldje Jézust, a számotokra előre rendelt Messiást.
21Őt a mennynek kell befogadnia egészen a nagy megújulás koráig, melyről Isten már réges-rég beszélt szent prófétái által.
22Mózes megmondta ugyanis: Urunk Istenünk hozzám hasonló prófétát támaszt majd nektek testvéreitek közül. Hallgassatok rá mindabban, amit majd mond nektek.
23Mindazokat pedig, akik nem hallgatnak erre a prófétára, közösítsétek ki a népből.
24Az összes próféta Sámueltől kezdve, és aki csak őutána szólt, szintén ezeket a napokat hirdette.
25Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáinkkal kötött, mikor így szólt Ábrahámhoz: a te utódaid által részesül áldásban a föld minden nemzetsége.
26Isten szolgájának föltámasztása után először hozzátok küldte el őt, hogy áldástokra váljék, ha mindegyiktek megtér gonoszságából.”
Ugrás a hivatkozott fejezethezApCsel 3,11-26 (Simon Tamás László Újszövetség-fordítása)
11Mivel feltartóztatta Pétert és Jánost, az egész nép megdöbbenve futott össze körülöttük Salamon csarnokába.
12Ezt látva Péter így szólt a néphez:
12– Izraelita férfiak, mit csodálkoztok ezen? Miért néztek ránk meredten, mintha saját erőnkkel vagy jámborságunkkal értük volna el, hogy ő járjon?
13Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig ő úgy döntött, hogy szabadon bocsátja.
14Ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson nektek szabadon.
15Az élet fejedelmét megöltétek, de Isten feltámasztotta a halálból. Ennek mi tanúi vagyunk.
16Az ő nevébe vetett hit révén erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára.
17Most már tudom, testvérek, hogy nem tudtátok, mit tesztek, akárcsak vezetőitek.
18De amit Isten előre megmondott minden prófétája által – hogy Messiása szenvedni fog –, azt teljesítette be így.
19Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek bűneitek;
20hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje, akit Messiásul rendelt nektek, Jézust,
21akit az égnek kell befogadnia minden dolog helyreállításának napjáig, amiről Isten öröktől fogva szólt szent prófétái ajka által.
22Mózes azt mondta: Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr, a ti Istenetek, olyat, mint én. Rá hallgassatok mindenben, amit mond nektek!
23Mindazt, aki nem hallgat erre a prófétára, ki kell irtani a nép közül.
24Valamennyi próféta – Sámueltől és az utána következőktől fogva –, akik csak szóltak, mind ezekről a napokról jövendöltek.
25Ti fiai vagytok a prófétáknak és a szövetségnek, melyet Isten atyáitokkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: Utódodban nyer áldást a föld minden nemzetsége.
26Isten elsősorban nektek támasztotta fel, és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából.
Ugrás a hivatkozott fejezethezApCsel 3,11-26 (Káldi Biblia)
11Mivel pedig Péterhez és Jánoshoz tartott, csodálkozván, hozzájok futa az egész nép a tornáczba, mely Salamonénak neveztetik.
12Látván ezt Péter, így szóla a népnek: Izraeli férfiak! mit csodálkoztok ezen, vagy minket mit néztek, mintha saját erőnkkel és hatalmunkkal cselekedtük volna, hogy ez járjon?
13Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette az ő Fiát, Jézust, kit ti elárultatok ugyan és megtagadtatok Pilátus szine előtt, mikor ő azt itélte, hogy elbocsáttassék.
14Ti pedig a szentet és igazat megtagadtátok, és a gyilkos férfiút kértétek magatoknak ajándékoztatni.
15Az élet szerzőjét pedig megöltétek, kit az Isten feltámasztott halottaiból, minek mi tanúi vagyunk.
16És az ő nevében való hit által, ezt, a kit láttok és ismertek, meggyógyította az ő neve; az a hit, mely őáltala vagyon, adta neki ezt a teljes épséget mindnyájotok láttára.
17És most, atyámfiai! tudom, hogy tudatlanságból cselekedtétek ezt, mint a ti fejedelmeitek is.
18Az Isten pedig, a miket eleve hirdetett minden próféták szája által, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog, így teljesítette.
19Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek;
20hogy eljőjenek az enyhűlés idői az Úr színe előtt, mikor elküldi azt, ki nektek hirdettetett, Jézus Krisztust,
21kit az égnek kell ugyan befogadni azon ideig, mig mindenek helyreállittatnak, miről Isten az ő szent prófétái szája által kezdettől szólott.
22Már Mózes megmondotta: Nagy prófétát támaszt nektek a ti Uratok Istenetek atyátokfiai közől, mint engemet; őt hallgassátok mindenben, a mit nektek szólani fog.
23Leszen pedig: hogy minden lélek, mely azt a prófétát nem hallgatja, kiírtatik a nép közől
24És mind a próféták Sámueltől és azután, a kik szólottak, ezen napokat hirdették.
25Ti fiai vagytok a prófétáknak és a szövetségnek, melyet az Isten szerzett atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te ivadékodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.
26Isten az ő feltámasztott fiát először nektek küldé el, hogy megáldjon titeket, hogy megtérjen kiki az ő gonoszságából.
Ugrás a hivatkozott fejezethez