1Ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok.

2A zsinagógákból kizárnak majd titeket. Igen, eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot tesz.

3Mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem.

4Én pedig azért mondtam ezt nektek, hogy amikor eljön az órája, emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek.
Azért nem mondtam ezt nektek kezdettől fogva, mert veletek voltam.

5Most visszatérek Ahhoz, aki küldött engem, mégsem kérdezi tőlem közületek senki: „Hová térsz vissza?”

6Mivel ezeket mondtam nektek, szomorúság töltötte el szíveteket.

7Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, nem jön el hozzátok a Pártfogó, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.

8És amikor eljön, megcáfolja a világot a bűn, az igazság és az ítélet tekintetében.

9A bűn az, hogy nem hisznek bennem;

10az igazság, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem;

11az ítélet pedig, hogy e világ Fejedelme elítéltetett.

12Még sok mindent kell nektek mondanom, de most nem tudjátok elviselni.

13Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra. Ő ugyanis nem magától szól, hanem arról fog szólni, amiket majd hall, és eljövendő dolgokat közöl majd veletek.

14Ő engem fog megdicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt közli veletek.

15Mindaz, ami az Atyáé, az az enyém. Ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt közli majd veletek.

16Egy kis idő még, és nem láttok engem, aztán ismét egy kis idő, és megláttok majd engem.

17Akkor tanítványai közül néhányan ezt mondták egymásnak:
– Mit is mond nekünk? „Egy kis idő, és nem láttok engem, aztán ismét egy kis idő, és megláttok majd engem?” És ez mit jelent: „Visszatérek az Atyához?”

18Így szóltak tehát egymáshoz:
– Mi ez a „kis idő”? Nem tudjuk, miről beszél.

19Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik:
– Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: „Egy kis idő, és nem láttok engem, aztán ismét egy kis idő, és megláttok majd engem?”

20Bizony, bizony, mondom nektek, ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örvendezik; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul.

21Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.

22Így most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek.

23Azon a napon nem kérdeztek tőlem többé semmit. Bizony, bizony, mondom nektek, bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

24Eddig nem kértetek semmit az én nevemben. Kérjetek és megkapjátok! Így örömötök teljes lesz.

25Ezeket hasonlatokban mondtam nektek, de eljön az óra, amikor többé már nem hasonlatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan hirdetem nektek az Atyát.

26Azon a napon majd az én nevemben kértek. Ennek ellenére nem mondom nektek, hogy én majd közbenjárok az Atyánál értetek,

27ugyanis maga az Atya szeret benneteket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy Istentől jöttem.

28Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba. Most elhagyom a világot, és ismét az Atyához megyek.

29Ekkor így szólnak hozzá tanítványai:
– Íme, most nyíltan beszélsz, és nem hasonlatokban.

30Most már tudjuk, hogy te mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy bárki is kérdőre vonjon. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.

31Jézus így válaszolt:
– Most hiszitek?

32Íme, eljön az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga útján, és engem egyedül hagytok. Mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.

33Ezeket azért mondtam nektek, hogy bennem találjatok békét. A világban szorongattatásban lesz részetek, de bízzatok: én legyőztem a világot!