Példabeszéd a királyi menyegzőről.

1Jézus azután újra példabeszédben szólt hozzájuk:

2„Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt rendezett fiának.

3Elküldte tehát szolgáit, hogy hívják a meghívottakat a menyegzőre. De azok nem akartak jönni.

4Erre más szolgákat küldött: mondjátok meg a meghívottaknak: elkészítettem lakomámat, ökreimet és hizlalt állataimat leöltem, minden kész. Jöjjetek a menyegzőre!

5De azok nem törődtek vele. Elmentek, ki majorjába, ki meg keresete után.

6Mások pedig megfogták a szolgákat, megverték, sőt meg is ölték őket.

7Amint a király ezt meghallotta, haragra lobbant. Kivezényelte hadseregét, a gyilkosokat fölkoncoltatta, városukat pedig fölégettette.

8Aztán így szólt szolgáihoz: A menyegzői lakoma kész, de a meghívottak nem voltak méltók rá.

9Menjetek ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre.

10A szolgák kimentek az utakra és összegyűjtöttek rosszakat és jókat, ahogy jöttek, úgy hogy a lakodalmas ház megtelt vendégekkel.

11Mikor a király bement, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzős ruhában.

12Barátom, szólította meg, hogyan jöttél ide menyegzős ruha nélkül? Ő hallgatott.

13Erre a király megparancsolta a szolgáknak: kötözzétek meg kezét-lábát, s dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.

14Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Szabad-e adót fizetni a császárnak?

15A farizeusok erre félrevonultak és megtárgyalták, hogyan tudnák szaván fogni.

16Elküldték hozzá tanítványaikat a Heródes-pártiakkal. „Mester, mondták neki, tudjuk, hogy igazmondó vagy, Isten útját az igazsághoz híven tanítod és nem mások szerint igazodol, mert nem vezet emberi tekintet.

17Mondd meg tehát, mi a te véleményed: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?”

18Jézus átlátva álnokságukon, így szólt: „Mit kísértetek engem, képmutatók?

19Mutassátok az adópénzt!” Azok odanyújtottak egy dénárt.

20„Kinek a képe és fölirata ez?” – kérdezte Jézus. „A császáré” – felelték.

21Erre azt mondta nekik: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami az Istené.”

22Ennek hallatára annyira meglepődtek, hogy otthagyták és eltávoztak.

A föltámadás kérdése.

23Aznap még szadduceusok is jöttek hozzá, akik tagadták a föltámadást.

24A következő kérdést intézték hozzá: „Mester, Mózes így rendelkezett: ha valaki fiúgyermek nélkül hal meg, testvére vegye el az özvegyet és támasszon utódot testvérének.

25Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt. Mivel gyermeke nem volt, feleségét testvérére hagyta.

26Ugyanaz történt a másodikkal és harmadikkal is, egészen a hetedikig.

27Végül meghalt az asszony is.

28A föltámadáskor tehát a hét közül melyiknek lesz a felesége? Hiszen mindegyiké volt.”

29Jézus így válaszolt: „Tévedtek. Nem ismeritek sem az Írást, sem az Isten hatalmát.

30A föltámadás után ugyanis nem nősülnek, s férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint Isten angyalai a mennyben.

31A halottak föltámadásáról pedig nem olvastátok, amit Isten mondott nektek:

32én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és
Jákob Istene. Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.”

33Mikor a nép ezt hallotta, elámult tanításán.

A főparancs.

34Mikor a farizeusok értesültek arról, hogy a szadduceusokat is elhallgattatta, ismét köréje gyűltek.

35Közülük egy törvénytudó, hogy próbára tegye, a következő kérdéssel fordult hozzá:

36„Mester, melyik a legfőbb parancs a Törvényben?”

37Jézus így felelt: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.

38Ez a legfőbb: az első parancs.

39A második hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.

40E két parancson függ az egész törvény és a próféták.”

Dávid fia.

41Mivel a farizeusok együtt voltak,

42Jézus ezt a kérdést vetette föl nekik: „Mit tartotok ti a Messiásról? Kinek a fia?” „Dávidé” – felelték.

43Ő tovább kérdezte:
„Hogyan hívhatja akkor Dávid a Lélek sugallatára urának őt, hiszen azt mondja:

44Így szól az Úr az én Uramhoz:
jobbom felől foglalj helyet
míg lábod alá zsámolyul alázom
valamennyi ellenségedet.

45Ha tehát Dávid maga hívja őt urának, hogyan lehet az ő fia?”

46Senki sem akadt, aki egy szót is tudott volna erre felelni, s attól a naptól fogva senki sem merte többé kérdéseivel zaklatni őt.