Keresztelő János bűnbánatot hirdet.

Jézus nyilvános működésének előkészítése

1Kezdődik Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának evangéliuma.

2Izajás próféta megírta:
„Íme elküldöm előtted követemet,
hogy előkészítse utadat.

3A pusztában kiáltónak ez a szava:
készítsétek elő az Úr útját!
Egyengessétek ösvényeit!”

4János a pusztában keresztelt és bűnbánati keresztséget hirdetett a bűnök bocsánatára.

5Kivonult hozzá egész Júdea és Jeruzsálem minden lakója és bűneiket megvallva megkeresztelkedtek nála a Jordán folyóban.

6János teveszőrből készült ruhát viselt, csípője körül pedig bőrövet; sáskával és vadmézzel élt.

7Ezt hirdette: „Utánam jön az, aki hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam saruszíját.

8Én vízzel keresztellek titeket, ő azonban Szentlélekkel fog megkeresztelni.”

Jézus megkeresztelése.

9Abban az időben eljött Jézus a galileai Názáretből és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban.

10Amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég és a Lélek galamb képében rászáll (és rajta marad).

11A mennyből pedig ez a szózat hangzott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.”

Jézus megkísértése.

12Ezután a Lélek kivitte őt a pusztába.

Kezdeti sikerek és nehézségek

13Negyven nap (és negyven éjjel) maradt a pusztában; közben megkísértette a sátán. Vadállatok közt élt, de angyalok szolgáltak neki.

Az első tanítványok.

14János fogságba jutása után Jézus Galileába ment, és hirdetni kezdte Isten (országának) evangéliumát.

15Ezt hangoztatta: „Az idő betelt: közel van Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az üdvösség jóhírében.”

16Amikor Jézus a galileai tenger mellett járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, hálót vetnek a vízbe.

17Jézus felszólította őket: „Jöjjetek utánam! Én emberhalászokká teszlek titeket.”

18Ők mindjárt ott is hagyták a hálót és csatlakoztak hozzá.

19Kissé tovább haladva megpillantotta Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost, amint hálóikat foltozgatták bárkájukban. Mindjárt hívta őket is.

20Azok otthagyták a bárkában atyjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt és nyomába szegődtek.

Jézus meggyógyít egy ördögtől megszállt embert.

21Bementek Kafarnaumba. Ott szombatonként megjelent a zsinagógában és tanított.

22Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudók.

23Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott:

24„El innen! Mi bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?

25Tudom ki vagy: Isten szentje.” De Jézus ráparancsolt: „Hallgass és takarodj ki belőle.”

26A tisztátalan lélek erre ide-oda rángatta és nagy kiabálás közt kiment belőle.

27Mindnyájan nagyon elcsodálkoztak. „Mi ez? – kérdezték egymástól. Akkora erejű új tanítás, hogy még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, s engedelmeskednek neki!”

28Híre hamarosan elterjedt mindenfelé Galilea egész vidékén.

Péter házában.

29A zsinagógából Jakabbal és Jánossal együtt egyenesen Simon és András házába ment.

30Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is neki az érdekében, ő odament hozzá és kézen fogva fölemelte.

31Erre elmúlt a láza és szolgálni kezdett neki.

32Napnyugta után, amikor már beesteledett, mindenféle beteget és ördögtől megszállottat vittek hozzá.

33Az egész város ott tolongott az ajtó előtt.

34Sok, mindenféle betegségben szenvedőt gyógyított meg és számos ördögöt űzött ki, de nem hagyta szóhoz jutni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.

Kafarnaum környékén.

35Hajnal felé, amikor még sötét volt, fölkelt és kiment egy magányos helyre, hogy ott imádkozzék.

36Simon és társai utána mentek.

37Amikor megtalálták, így szóltak hozzá: „Mindenki téged keres.”

38De ő megjegyezte: „Tovább kell mennünk a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, hiszen ezért jöttem.”

39S bejárta egész Galileát, hirdette az igét a zsinagógákban és ördögöket űzött.

Jézus meggyógyít egy leprást.

40Akkor egy leprás jött hozzá, térdre borult előtte és kérlelte: „Ha akarod, megtisztíthatsz engem.”

41Könyörületre indulva feléje nyújtotta a kezét, megérintette és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!”

42Erre azonnal elhagyta a lepra és megtisztult.

43De mindjárt ezzel a szigorú meghagyással küldte el:

44„Nézd, ne szólj senkinek semmit! Menj, mutasd meg magadat a papnak és ajánld föl tisztulásodért az áldozatot, amit Mózes rendelt bizonyságul nekik.”

45Ő azonban alighogy kiment, nagy hangon híresztelni és terjeszteni kezdte a történteket, úgyhogy Jézus már nem mehetett nyilvánosan a városba. Inkább távoli, magányos helyeken tartózkodott. Az emberek mégis mindenfelől tódultak hozzá.