A füstölők.

¹Így szólt az Úr Mózeshez:

²„Mondd meg Eleazárnak, Áron pap fiának, szedje össze a füstölőket a tűzvész színhelyéről, ezt a nem megengedett tüzet pedig vigye el; mert meg vannak szentelve,

³bár olyanok füstölői voltak, akik főbenjáró bűnt követtek el. Kalapáljátok szét őket az oltár beborítására vékony lemezekké, hiszen felajánlották őket az Úr előtt, így hát szentek. S szolgáljanak figyelmeztetőül Izrael fiai számára.”

⁴Eleazár pap tehát összeszedte a bronzfüstölőket, amelyeket az elégettek odahordtak, s szétkalapálták őket az oltár beborítására,

⁵figyelmeztetésül Izrael fiainak, nehogy valaki illetéktelen, aki nem Áron leszármazottai közé tartozik, odajáruljon az Úr elé tömjént égetni, s úgy járjon, mint Korach és társai, aszerint, ahogy az Úr Mózes által előre megmondta.

Áron közbenjárása.

⁶Másnap Izrael fiainak egész közössége zúgolódott Mózes és Áron ellen, mondván: „Az Úr egész népét kiirtjátok!”

⁷Amikor a közösség összesereglett Mózes és Áron ellen, ezek meg odafordultak a megnyilatkozás sátora felé, lám, már felhő borította, s megmutatkozott az Úr dicsősége.

⁸Mózes és Áron odajárultak a megnyilatkozás sátorához.

⁹Ekkor az Úr azt mondta Mózesnek:

¹⁰„Váljatok külön ettől a közösségtől! Egy szempillantás alatt megsemmisítem őket!” Erre arcra borultak.

¹¹S Mózes így szólt Áronhoz: „Fogd a füstölőt, s tegyél belé tüzet az oltárról, aztán szórj rá tömjént. Sietve vidd oda a közösséghez és oldozd fel őket. Mert már fölgerjedt az Úr haragja és a vész kezdetét vette.”

¹²Áron fogta tehát (a füstölőt), ahogy Mózes meghagyta neki, és sietve a közösségbe vegyült, s csakugyan, a vész már megkezdte pusztítását a nép körében. Megfüstölte és feloldozta a népet.

¹³S amint ott állt az élők és holtak között, a vész alábbhagyott.

¹⁴Mindazonáltal azoknak a száma, akik a vészben addig elpusztultak, 14 700-ra rúgott, azokat nem számítva, akik Korach miatt lelték halálukat.

¹⁵Áron ezután visszatért Mózeshez a megnyilatkozás sátorának bejáratához, s a vész megszűnt.

Áron botja.

¹⁶Ekkor az Úr azt mondta Mózesnek:

¹⁷„Szólj Izrael fiaihoz: adjon neked minden törzs, minden vezér egy botot, törzsenként, összesen tizenkét botot, s mindegyik írja rá a magáéra a nevét.

¹⁸Áron nevét pedig írd Lévi botjára, mert az ő törzsüknek a vezérét is megilleti egy bot.

¹⁹Aztán tedd őket a megnyilatkozás sátorában a bizonyság elé, ahol meg szoktam nyilatkozni neked.

²⁰Annak a botja, akit kiválasztok, kihajt. Így magam vetek véget Izrael fiai ellenetek irányuló zúgolódásának.”

²¹Mózes szólt Izrael fiaihoz, s vezéreik mind átadták neki botjukat, minden vezér egyet, törzsenként, összesen tizenkét botot; köztük volt Áron botja is.

²²Mózes letette az Úr elé a botokat a tanúság sátorában.

²³Mire Mózes másnap reggel belépett a tanúság sátorába, lám, Áron botja, Lévi törzsének a botja hajtott ki: rügyet fakasztott, virágba borult, s mandulát érlelt.

²⁴Mózes az összes botot kivitte az Úr színe elől Izrael fiaihoz, mindnyájukhoz. Megnézték, s mindegyikük (újra magához) vette a botját.

²⁵Az Úr azonban azt mondta Mózesnek: „Áron botját vidd vissza a tanúság elé, megőrzés végett, figyelmeztetésül a lázadozóknak. Így vess véget zúgolódásuknak, nehogy újra fölébredjen ellenem, s meg kelljen halniuk.”

²⁶Mózes így tett; ahogy az Úr parancsolta neki, aszerint járt el.

A papság szerepe.

²⁷Izrael fiai így szóltak Mózeshez: „Lám, el kell pusztulnunk! Elveszünk! Mindnyájan elveszünk!

²⁸Mindenkinek, aki az Úr hajlékához közelít, meg kell halnia! Hát mind egy szálig el kell pusztulnunk?”