A szőlőmunkásokról szóló példabeszéd.
1„A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe.
2Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlőbe.
3A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piacon.
4Megszólította őket: Menjetek ki ti is a szőlőmbe, és majd megadom, ami jár nektek.
5Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, s ugyanígy tett.
6Amikor a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: Mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül?
7Nem fogadott fel minket senki – felelték. Menjetek ki ti is a szőlőmbe – mondta nekik.
8Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig.
9Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és fejenként egy dénárt kaptak.
10Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.
11Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen.
12Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak – mondták –, s ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.
13Barátom – felelte egyiküknek –, nem követek el veled szemben igazságtalanságot. Nem egy dénárban egyeztél meg velem?
14Fogd, ami a tied és menj! Én az utolsónak is annyit szánok, mint neked.
15Vagy nem tehetem a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok?
16Így lesznek az utolsók elsők, az elsők meg utolsók.”
Jézus harmadszor jövendöli meg szenvedését.
17Amikor Jézus Jeruzsálembe készült fölmenni, maga mellé vette a tizenkettőt,
18s ezt mondta nekik az úton: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott a főpapok és írástudók kezére adják az Emberfiát. Azok halálra ítélik,
19és kiszolgáltatják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék. De harmadnap feltámad.”
Zebedeus fiai.
20Akkor odament hozzá a Zebedeus-fiak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit.
21Megkérdezte tőle: „Mit akarsz?” „Intézd úgy – felelte –, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felől üljön országodban.”
22Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” – felelték.
23Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.”
24A többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre.
25Jézus azonban odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük.
26A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok,
27s aki első akar lenni, legyen a cselédetek.
28Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért.”
A két jerikói vak.
29Amikor elhagyták Jerikót, nagy tömeg kísérte.
30Az útszélen két vak ült. Hallva, hogy Jézus megy arra, elkezdtek kiáltozni: „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!”
31A nép csitította őket, hogy hallgassanak, de ők annál jobban kiáltoztak: „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!”
32Jézus megállt, odahívta őket magához, és megkérdezte tőlük: „Mit akartok, mit tegyek?”
33„Uram – felelték –, hogy megnyíljék a szemünk.”
34Jézus megkönyörült rajtuk, és megérintette szemüket. Azon nyomban visszakapták látásukat és követték őt.